Amerikai álom és a fenevad: Chevrolet Corvette C5 és Z06

2015. október 3.

690

Két gyönyörű Corvette suhan az úton. Az egyikben valami 18-19 éves forma srác ül, mázlista. Ilyen korban egy ilyen autóval krúzolni… De ez az arc ismerős, láttam már valahol. Várjunk csak egy kicsit, hisz ez én vagyok, és nem, nem álmodom! No, mesélek:

Egy nagyon kedves tulajdonos jóvoltából sikerült összehozni egy újabb, autókázással egybekötött fotózást, ezúttal két Corvette-el. Egy 1999-es C5-össel, és egy 2007-es Z06-ossal. Ezúttal Dunaújváros volt a helyszín. Egy kis keresgélés után rábukkantunk egy mellékútra, mely a szántóföldek között vitt. A háttér jó volt, kevés autó járt arra, ezért úgy döntöttünk, alkalmas hely lesz a fotózásra ez az út, indultunk is vissza az autókért.

A garázshoz érve kérdezte a tulajdonos, hogy melyiket akarom vezetni, már ha nem félek tőle? – hiszen a két autót egyszerre (is) szerettem volna fotózni. Valamiért a bukólmpát nagyon kedvelem, emiatt alapból a C5-öshöz húztam kicsit. Erre erősített rá a kívül bordó, belül bézs-fekete-fehér színkombináció, ez nálam már már a tökéleteshez közelít. Végül őt választottam, mindjárt meg is indoklom, miért, de előbb pár szó az autókról:

A Z06-os indításakor lévő robaj rögtön érezteti az emberrel, hogy itt valami brutális dologról van szó. Az autó alatt a gyári helyett már egy másik sportkipufogó rendszer dolgozik, így még durvábban szól a V8-as. Ráadásul a 7 literes, alapból 505 lóerős motort 630 lóerősre, és 860 newtonméteresre tuningolták. A típus egyébként a most kifutó C6-os széria harmadik tagja, őt az alap C6 és a C6 Grand Sport előzi meg a ranglétrán. Egy vadiúj darabért 75.600 dollért kérnek el az USA-ban.

A C5-ös 5,7 literes V8-asa 398 lóerőt teljesít 575 newtonméterrel párosítva. A váltó és a kuplung ki lett cserélve egy versenyszettre, ami megnehezíti az ember dolgát, bizony jó kondi kell hozzá, ugyanakkor gyakorlatilag elnyűhetetlen. A tulajdonos szavait idézve ütni-vágni kell, szó szerint. A Z06-ban elmondása szerint nagyon könnyű kezelni a gyáro váltót, mint egy átlagos hétköznapi autóban.

A versenyváltó nem ijesztett el a C5-től, a gyilkos hang és a brutális teljesítmény a Z06-tól viszont meggyőzött, hogy tökéletes lesz nekem előző generációs társa, nem szeretnék se meghalni, sem összetörni a gépet – ekkora teljesítményű autót még sosem vezettem (mondjuk ez a C5-re is igaz volt). De a bordó, bukólámpás álomtól nem tartottam, nem féltem tőle. Inkább izgultam egy kicsit. Hisz az a 398 lóerő is rengeteg.

Miután a tulajdonos kiállt a garázsból, elmentünk a környéken egy próbakörre, hogy kicsit megismerjem a C5-öst, legyen valami képem róla. A váltóval tényleg keményen kellett bánni, de ezt leszámítva könnyű voltkezelni az autót. Miután visszaértünk a rövid próbaútról, kiszállt, mondta, hogy hozza a Z06-ost, és indulhatunk, menjek utána. Elindultunk. Egyedül ülök egy Corvette-ben. Egy Corvette-et vezetek. Előttem egy Corvette. Ez egészen hihetetlen…

10 percnél nem tartott tovább az utunk, de ez idő alatt teljesen beleszerettem az általam választott gépbe.

A fotózást befejzve jött az álom második fejezete, a visszaút. Egy hosszabb egyenes szakaszhoz érve egyszer csak felmorajlottak a Z06 kipufogói, odalépett neki a tulaj. Nos, gondoltam, itt az alkalom, rajtam a világ szeme. Itt ülök egy nagyon kényelmes bőrülésben egy igazi amerikai klasszikusban, gyakorlatilag egy álomautóban. Előttem egy 5,7 literes V8-as. Itt ülök egy Corvette-ben, ezt nem hagyhatom ki! Hármasban vagyok, a fordulat (még) nem magas egyáltalán, nyilván nem nyomok padlógázt, mert nem merek, ha egy kicsit odalépek neki, nem fog kipörögni a kerék, semmi baj nem lehet. A leggyengébb indok az lenne a gyorsításra, hogy nem akartam túlságosan lemaradni a tulajdonostól. Nagyon szerettem volna kicsit odalépni neki, és itt volt rá az alkalom, hát megtettem.

Egyre csodásabb hangon szólt mögülem a kipufogó, életre kelt előttem a 8 henger, meglódult az autó velem. Hatalmas feeling volt. Aztán váltottam négyesbe. A Z06-os már fékezett, kezdett közeledni. Itt az ideje lassulni, de előtte még ránézek a kilométerórára. 150? A mindenit, pedig nem érződött ennyinek, és még csak nem is adtam túl nagy gázt. Hát igen, ez egy Corvette.

Visszaérkeztünk a garázsokhoz, majd a C5-öst tulajdonosa eltette pihenni, és még elvitt egy körre a Z06-ossal. Elmondása szerint a C5 inkább amerikai autó, míg a Z06 egy sportautó, sokkal keményebb a futóműve, és sokkal nagyobbat is szól, durvábban megy. Utasként ezt én is megtapasztalhattam. Már álló helyzetben, indítás után is érződik a differencia. A C5 már alapjáraton hozza a klasszikus, V8-as, bugyborékolósabb amerikai élményt, amit az ember (legalábbis saját tapasztalat alapján) megszokott mondjuk egy ’60-as évek beli Mustangtól. Kicsit túráztattuk is, egészen fantasztikusan gyönyörűen szólt – igen, elfogult vagyok, nézzék el.

A Z06-os már más tészta. Érces hangon tudatja velünk a 7 literes motor a 4 kipufogó segítségével, hogy életre kelt. Ez már nem az a klasszikus V8-as. Itt már valami más van a háttérben. Érezni, hogy egy szörnyeteg rejlik az autóban, és hogy itt valami brutális készül. Felpörgetve a motort pedig elkezd tombolni az orkán, leüvölti az ember fejét is az autó. Komolyan, már a dobhártyám remegett.

Aztán elmentünk egy körre a fenevaddal. Fantasztikus élmény volt ez is. Tényleg egy nagyon komoly, ízig-vérig sportautó hatását kelti a kocsi, ez már nem a suhanunk a szélben a 66-os úton feeling. Nem ám! Hihetetlen erővel tolja az autót előre a motor, egy-egy nagyobb gázadáskor nagy rántás kíséretében megindul a gép. Utaztam már a Hungaroringen Ferrari 599 GTB Fiorano-ban, az nem volt ennyire durva. Itt nagyobb volt a nyomaték, sokkal brutálisabb érzés volt a Corvette-ben gyorsulni, mint a Ferrari-ban, pedig az sem volt semmi.

Megértettem, hogy miért használja a tulajdonos többet a Z06-ost idősebb társánál. Ez tényleg sokkal nagyobbat szól. Mindkét autó abszolút lenyűgözött. Én nagy híve vagyok a klasszikus amerikai autóknak, a fortyogó V8-asoknak, nekem ezt az érzést a C5 tökéletesen visszaadta, és ebben a színkombinációban teljesen levett a lábamról, ha tehetném, őt állítanám be a garázsba. Ugyanakkor a Z06 is legalább ekkora (ha nem mélyebb) nyomot hagyott bennem, egészen hihetetlen, amit azzal az autóval művelni lehet. Nagyon észnél kell lenni vele. Még egy Ady Endre sor is beugrott, a Harc a Nagyúrral című versből: “… éreztem megöl, ha hagyom.”

Életre szóló élmény volt ez a délután, sosem fogom elfelejteni. Nagyon nagy köszönet és tisztelet illeti a tulajdonost, amiért lehetővé tette számomra a fotózást, a vezetést, és az utazást egyaránt!