Autoworld Brüsszel – galéria a múzeumról, amit látnod kell

Vannak régiók, országok, városok a világon, amik bár nem a járműiparról híresek, mégis kiemelkedő autós kultúrával rendelkeznek, többek között a kedvező gazdasági és földrajzi helyzet miatt. Szerencsés helyek, ahol a Trabant nem nemzeti kultuszautó, csak egy aranyos, furcsa tárgy a fal túloldaláról. Egy ilyen, erősen nyugati desztinációba látogattunk el, hogy olyan műtárgynak beillő négykerekű kuriózumokat csodálhassunk meg, amik hazánk útjain sosem bukkannak fel, de ha mégis, akkor csak fényévente egyszer.

Belgium híres autómúzeumába, a fővárosban található Autoworld-be zarándokoltunk a „So British!” névre hallgató, időszakos angol autó kiállítás alkalmából. És mit is mondhatnék még így elöljáróban? Brüsszel megállított minket, a lábunk pedig földbegyökerezett, nem is egyszer.

Nem titkolom, gyermekkorom óta kedvencem a McLaren F1, amiről mifelénk talán sokan nem is hallottak. Az angol hyperautó a klasszikus, analóg autózás aranykorának végén, a ’90-es években jött a világra, hála Gordon Murray-nek. Alig több, mint 100 ilyen kuriózum készült Angliában, melyből közel 30 versenyautóként funkcionált. 10 millió dollár alatt esélyed sincs vásárolni egyet, az igazán ritka verziók inkább a 20-at közelítik napjainkban…

A BMW-től származó, 6.1 literes V12-es szívó erőforrás 627 lóerő leadására képes a motortérben, melyet aranyfóliával burkoltak be a komoly hőhatások miatt. 3.2 másodperc alatt ér fel a legenda 60 mérföldre (azaz 96 km/h-ra), végsebessége pedig hitelesített rekordként 386 km/h, amivel egészen a 2000-es évek közepéig a leggyorsabb autó volt a Földön. Számomra még mindig a legkiemelkedőbb: kicsi, könnyű, manuális, jól mozog. Nem egy nehéz, brutál, sok turbóval megfújt szörny, hanem egy precíziós műszer egy olyan korból, amit sokan ma már visszasírnak (részben nosztalgiából, részben joggal).  Fantasztikus, ezzel egy óriási álmom vált valóra és egy hatalmas tétel lett kipipálva a bakancslistán: találkozni a gyerekkori hősömmel. Elnézést a hosszabb kitekintésért, de ennyivel tartoztam neki és a világnak. Innentől a képeké lesz a főszerep!

A legkomolyabb autók külön teremben vártak minket, az F1 társaságában egy modernkori, szuperbrutál, mintsem kifinomult márkatárs állt, egy McLaren Senna. Mellette egy szintén könnyfakasztóan csodálatos, lábremegtető különlegesség parkolt: Jaguar XJ220. A ’90-es évek első felében, az F1 előtt ő volt a világ leggyorsabb autója 350 km/h-s végsebességgel. Ehhez elég volt 550 lóerő és egy 3,5 literes, duplaturbós V6-os. Eredetileg V12-es motort kapott volna a legnagyobb brit macska, azonban elszaladtak a tervezési költségek, így valamivel egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldást kellett választani a Jaguar-nál. Cserébe az osztatlan siker elmaradt, a jóval kisebb presztízzsel bíró hathengeres motorral felszerelt típus minden igyekezet ellenére rendkívül drága lett, így a kis kereslet miatt mindössze 282 darabot gyártottak belőle.

A teremben álló Jaguar F-Type Project 7 és a Bentley Continental GT3-R szintén kiemelkedő ékkövek a brit autógyártás koronáján, azonban bevallom, a felsorolt legendák árnyékában nem volt könnyű dolguk, a nagy öregek elrabolták a figyelmünk és szívünk jelentős részét.

Mindezek után csendesebb vizekre eveztünk, ám a sokszínű angol autós kultúra így is tartogatott számunkra rengeteg különlegességet. Nehéz mindenről szót ejteni, a klasszikus Mini Cooper-en keresztül a 3 literes Macros-on, TVR-en és Lotus-okon át a harcsaképű és igen csak extravagáns Aston Martin DB9 Zagato Centennial-ig  annyi mindent láttunk, hogy inkább a képek beszéljenek, gyakorlatilag minden autó külön cikket érdemelne, ha igazságosak szeretnénk lenni…

Ez fucsa kis zöld kabrió egy eredeti AC Ace, ami soros, hathengeres, mindössze 2 literes motort és virsli gumikat kapott, nem mellesleg az AC/Shelby Cobrák őse. Carroll Shelby komoly potenciált fedezett fel az angol sportkocsiban, majd legendát teremtett, miután megbolondította egy Fordtól származó, V8-as blokkal.

A szigetországban komoly hagyománya van a pici, könnyű, manufaktúrákban gyártott, nyitott élményautóknak. Klasszikus hármast képez ezekből a Lotus Seven – Morgan Three Wheeler – Ariel Atom triója. Előbbi kit-car legenda lett, a Morgan pedig egy igazi különc, ami megdöbbentő módon még új is, ráadásul motorblokkját az orrában hordja mindenféle védőborítást nélkülözve. Az Ariel Atom a modern és az irreálisan erős pálya és élményautók képviselője, ne feledjük, V8-cal is megvásárolható volt.

A So British! időszakos tárlat krémje mellett azonban sok autót tartogatott még az Autoworld, melyek bármikor megtekinthetőek az állandó kiállítás keretein belül, így ezekről még nem maradt le senki, ha a kedvet kapna a cikk alapján egy Brüsszeli kiruccanáshoz (repülővel olcsón és pillanatok alatt ki lehet jutni). Az első rendhagyó jármű a földön-vízen egyaránt boldoguló, kétéltű Amphicar volt, tőle pedig egy Porsche 911 Targa rabolta el a show-t. Ez önmagában persze még nem magyarázat, azonban a kiállított autó egy a kevés megmaradt belga, rendőrségi példányok közül. Azt hiszem, ez tiszteletparancsolóbb, mint egy kortárs, kék villogós Zsiguli, bár tény, hogy nyugaton meg volt a lehetőség rá, hogy a tehetősebbek elég komolyan motorizált vasakkal hágják át a sebességkorlátokat.

A japán és olasz középmotoros exotikumok után szivar alakú versenyautókba, többek között egy Bugattiba futottunk, majd egyik ámulatból a másikba estünk, ahogy átnéztünk a Vaillant feliratos Porschéra. Amikor pedig kicsit megnyugodnának a kedélyek, az ember belefut egy Ferrari – Porsche – Alfa trióba, hogy ismét túlcsorduljon és a gyönyör mámorában fuldokoljon. Az utóbbi, olasz vas ráadásul egy Zagato karosszériás példány, sosem láttam még hasonlót azelőtt. A Ferrarit tisztelem és imádom, a Porschéért rajongok, de bevallom, nem tudtam levenni a szemem a fekete granturismoról, ami minden négyzetcentiméterével sportos eleganciát és végtelen olasz stílust sugároz.

Nem szép dolog művészek egyedi, átlag emberek által nehezen megérthető műveit kritizálni, így a következő, kissé formabontó (és gnóm, elnézést) Bugattit nem is ekézném. Jacques Brown szobrász álmodta meg a különleges karosszériát, mely alatt a Bugatti Type 57 technikája található.

Cadillac Series 62 Convertible, Porsche 912, Lamborghini Espada, csak néhány a soron következő autók közül, melyeken pihentettük kicsit a szemünket a rendhagyó kékség után. Egytől egyig legenda, de sem ők, sem a Lotus Cortina nem tudta felülmúlni az Aston Martin Lagonda keltette döbbenetet és érdeklődést.

Egy a nagyon kevés Aston közül, melyre nem tudja rámondani az ember őszintén, hogy szép. Elölről kissé ódon, hátulról a ’80-as évek stílusában futurisztikus (azért örülök, hogy nem ezt tartogatta számunkra a jövő). De senki ne gondolja, hogy ezzel becsmérelni akarom a Lagondát, egyébként is régóta szerettem volna látni már egyet minden idők legrendhagyóbb Aston Martinjából.

Az állandó kiállítás a földszinten is tartogatott még látnivalókat. A belgák egyébként is nagyon kedvelik az amerikai autókat, ennek megfelelően egész nagy részleget szenteltek az USA-ból származó klasszikusoknak, amik között furcsa mód egy 356-os Porsche is megbújt (bár mindig is fontos piac volt az Egyesült Államok a német sportautó gyártónak, ez tény). Számos háború előtti járgány várja még az érdeklődőket, emellett több izgalmas installáció is, mely izgalmas környezetbe helyezi a kiállított négykerekűeket.

 Az angol autók zöme ugyan a So British! kiállítással együtt távozott január végén, azonban remélem, az állandó tárlatról is sikerült elég képet megosztani ahhoz, hogy egyértelmű legyen: megéri megnézni. Ha valaki egyéb okból a környéken jár, semmiképp se hagyja ki, 12 eurót (online elővételben 11-et) ennél szebben és hasznosabban nehéz lenne elköltenie egy autórajongónak!

Cikk/fotók: Bacsa Zoltán