Lada Vesta 1.6 AMT Lux teszt – robotizált ritkaság

Gyakorlatilag nem maradt olyan Vesta, amit még ne teszteltünk volna. Hosszadalmas lenne egyenként felsorolni és belinkelni az elmúlt években nálunk megfordult kiviteleket, sokkal egyszerűbb lesz mindenkinek, ha szimplán felajánlom a jobb felső sarokban lévő kereső használatát (telefonon a menüsor alján található). Lényegében a hazai megjelenése óta követjük a Lada „új arcát” – legalábbis a gyártó így aposztrofálja a Vestát, ami egyébként találó, hiszen egy kissé ugyan lassan ébredező, de határozottan frissebbnek érződő irányt mutat. Na de ennek már több mint két éve, azóta pedig tényleg szinte mindegyik változatáról írtunk, legyen szó a szedánról, a kombiról, vagy annak megemelt verziójáról. Egyvalami maradt ki, ez pedig a robotizált váltós modell, de hogy az egészben legyen még egy kis csavar, ez már a „minimál-faceliftes” Vesta, amit néhány apró, de ügyes húzással tettek élhetőbbé. A verdikttel nem fogok a végéig várni, meg amúgy is már leírtam párszor: lehet azzal jönni, hogy a Vestának nincs presztízse és hogy ezen az áron ilyen és olyan használt autót kaphatok (mindkettő igaz), de én mégis csak azt ajánlom, hogy kíváncsiságból próbáljatok ki egyet, mert ha a kategóriáján belül nézzük és a helyén kezeljük, akkor elég könnyen össze lehet vele barátkozni.

Számomra a kedvenc még mindig az SW Cross kivitel, praktikumban és megjelenésben legalábbis mindenképp, de árban egyértelműen a szedán a nyerő, hiszen a manuál váltós 3.7 millió körül Lux felszereltséggel hazavihető. Mindemellé szívómotor, óriási beltér és korrekt felszereltség párosul. A mai tesztünkben egyetlen szépséghiba van, mégpedig hogy az AMT, azaz a robotizált váltóval ellátott Vesta alulról karcolgatja az SW Cross árát a maga 4.4 milliós listaárával, és hát nem is hiába szerepel a címben a „ritkaság” kifejezés, mert sanszos, hogy nem sok ilyen kivitellel fogunk találkozni az utakon, pont az ára miatt. Ennek ellenére, mint érdekesség, mindenképp itt a helye, ráadásul azt is megnéztük, hogy mely pontokon módosítottak rajta/benne.

Annyit írtam/írtunk már a többiekkel együttesen ennek a Steve Mattin ceruzájával megrajzolt Ladának a külsejéről, hogy tényleg nem szeretnék több rókabőrt lehúzni róla. Felesleges karakterszaporítás helyett nagyon tárgyilagosan annyit szeretnék megjegyezni, hogy teljesen jól mutat ezzel az új (Blues fantázianevű) tónussal és mindenhonnan nézve európai megjelenésű az autó. Mindössze két bosszantó aprósággal szembesültem, az egyik, hogy a küszöb alja még mindig nem kapott burkolatot, a másik, hogy a kerékjárati védelmet szépen összefújták ezzel a kék festékkel, ami ártalmatlan dolog ugyan, de nem a legesztétikusabb látvány. Pozitívumból több van – és ezek már újdonságok is – végre zárhatóvá tették a tankajtót, a csomagtérajtóról pedig eltávolították a külső zárat, immár egy rejtett gombbal is nyitható kívülről. Még egy kis szépészeti apróságra is futotta, igaz utólagos, de jól mutat a csomagtér peremére és küszöbökre is felszerelt Vesta-feliratos díszléc.

Az ajtót kitárva gyorsan egyértelművé vált, hogy a határoló még mindig nem a Lada legkomolyabb fegyverténye, viszont a beltér már kívülről nézve is olyan méreteket ölt, hogy nehéz elképzelni akkora embert, akinek ez nem elegendő. Nagyon sokat dob a látványon az új, barna kárpitozás, puha, mintás anyag, barátságosabb lett tőle a Vesta. Az ülések tartása elfogadható, a helykínálat tökéletes, a kilátás szintén, nagy pluszpont jár a méretes külső visszapillantókért! Hátul is hosszúak az ülőlapok, a hátlap kényelmesen döntött, a lábnak és a fejnek egyaránt rengeteg hely marad.

A csomagtartó 480 litere szintén meggyőző (befér simán egy ember is, anno kipróbáltuk a tartósteszten), a perem viszont elég magasan van, ez nem könnyíti meg a bepakolást, illetve a burkolatokat sem vitték túlzásba és egy-két rögzítőkampó sem ártana, mert ha itt valami elszabadul, akkor rendesen tengeribeteg lesz az utazás végére. A belső tárolók jók, a kesztyűtartó és az ajtózsebek is nagyok, a pohártartó kicsit lehetne mélyebb kialakítású. Megújult a könyöklő is, a szélesebb, varrott, fix megoldás a lehajtható, „egyszemélyes” változatot cserélte. Ötletes apróság a vezetőoldali kapaszkodó helyére álmodott kihajtható szemüvegtartó is.

A Lux, vagyis a legmagasabb felszereltség a kategóriában nézve igencsak gazdag: jár multikormány, négy elektromos ablakemelő, digitális légkondi, tempomat, esőszenzor, automata fényszóró-kapcsolás, oldallégzsák, fűthető szélvédő, kilépőfény – ez tényleg egy kellően komplett csomag a Ladától, ha a manuál váltós Vestát nézzük a fentebb említett áron, akkor meg pláne. Szintén friss megoldás a fokozataiban állítható ülésfűtés, dicséretes, hogy gondoltak azokra is, akik nem az orosz télben edződnek és nem feltétlenül akarják ropogósra sütni a nemesebbik felüket.

Frissítettek a navigáción is, szebb megjelenésű, könnyebben kezelhető lett, ugyanakkor a kijelző továbbra is maradt rezisztív. A segédvonalas tolatókamera gyérebb fényviszonyok között is jó képminőséget produkál, ha mégsem bíznánk meg benne maradéktalanul, a hátsó radarrendszer a segítségünkre siet.

A motorpaletta továbbra is a 106 lóerős 1.6-os szívó benzines erőforrásból áll, a 148 Nm maximális nyomaték 4200-as fordulatnál jelentkezik, a végsebesség 180 km/óra. A manuális váltós kivitelhez képest az AMT változat első lényeges különbsége a 0-100-as sprint, ami esetünkben 12 másodperc helyett 14-et vesz igénybe. A robotizált váltó gyakorlatilag az ötsebességes kézi automatizált kivitele, és bár vannak furcsaságai, alapvetően számomra sokkal szimpatikusabb működésű volt, mint a legutóbb tesztelt, hasonló elven működő Ignis AGS.

Eleve más az előválasztó kar, „D” helyett „A”-ba kapcsolunk a hagyományos automatákhoz képest. Valamint, ha már a kettőt hasonlítgatom, ennél nincs meg az úgynevezett kúszás, tehát ha levesszük a lábunkat a fékpedálról, a következő gázadásig nem megy sehova a Vesta. Aztán ott a váltási metódus, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de egy biztos: szokni kell. Erőteljesebb gázadásra ugyanis nem fog szépen felváltani, hanem végtelenségig kihúzza a fordulatot, mivel a váltó nem „tudja”, hogy mi most éppen miért nyomjuk tövig a gázt, gondolhatja azt is, hogy egy emelkedőn megyünk felfelé, esetleg előzünk. Ez is, mint a robotizáltak többsége, biztonsági játékos, megfontolt gázadásra, esetleg a láb levételével majd visszahelyezésével sokkal ügyesebben érzékeli a váltási pontokat, ráadásul „öntanuló”, lényegében az előre beprogramozott sémák alapján alkalmazkodik.

Van lehetőségünk manuális módba is húzni az előválasztót, egészen kulturált módon tudunk gangolgatni, nem rossz opció ez. Mint ahogy pozitív meglepetés volt a fogyasztás is, míg az eddigi Vestáknál rendszerint 8 liter felett voltunk, időnként közelebb a 8.5-hez, addig jelen alanyunk vegyes üzemmódban megelégedett 7.5-7.7 literrel, ez az adat teljesen rendben is van. Amit már több Vesta tesztben is megjegyeztem, de most is kiemelten méltatnám, az a futómű, azon az általam ismert aszfaltfelgyűrődésen is észrevétlenül ment át, ami a legtöbb tesztautót bizony meg-megdobja. A 17 centis hasmagasság ellenére a stabilitás legfeljebb nagyobb oldalszélben gyengül minimálisan, ez még bőven az elfogadható határon belül van.

A Vesta ezen kivitele az ára miatt tényleg inkább csak érdekesség, ha nem a hivatalos listaárat nézzük, akkor is 4.1 millió a legolcsóbb, míg az említett manuál váltós Lux jóval kedvezőbb árú (holott a hivatalos felára csak kétszázezer forint az AMT változatnak). De ezt az ár dolgot inkább el is engedném, hiszen tényleg egy egész korrekt autóról beszélünk, melynek egyetlen ellensége nem is az árcédula, mindinkább a konkurencia. Nem lehet pár év alatt felépíteni akkora népszerűséget, mint mondjuk a Dacia Logané – hogy csak a legnagyobb vetélytársat emlegessük. Ehhez mérten a Lada kicsit későn ébredt, ám ha az elkövetkezendő évek is a Vestához hasonló típusokat hoznak a modellpalettára, akkor lehet itt még keresnivalója az oroszoknak.

A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek, illetve Molnár Ferencnek és Balázs Gergelynek, amiért segítettek leküzdeni az átvétel bonyodalmait, nélkülük ez a teszt nem születhetett volna meg!

Bense Róbert