Volvo V60 D4 Inscription teszt – IKEA-nappali négy keréken
A Volvo és a kombi kifejezések szinte egybeforrtak az elmúlt évtizedekben. Legtöbbünknek a hatalmas, elpusztíthatatlan kockák jutnak róluk eszünkbe, melyek bolygóközi távolságokat tettek meg, és generációkat tereltek a szögletes formák rajongótáborába. Hiába vált már réges-rég a múlt martalékává ez az éra, a tervezők az alappilléreket nagyon ügyesen átmentették ebből az időszakból: a stílus, a letisztultság, és a praktikum ugyanis soha nem megy ki a divatból. Lehet kocka, gömbölyded, vagy a kettő nászából születő, új generációs ötvözet, ha a Volvo égisze alatt készült, ezek a tulajdonságok alapvetőeknek számítanak.
Az új V60 megtartotta elődje erősségeit, ugyanakkor bátran lépett egy szinttel feljebb, és bár minden szempontból az egységes Volvo-arculatot követi, mégis rendelkezik egyfajta egyedi kisugárzással. Egyszerre hétköznapi és exkluzív, az elegancia komforttal és jó kihasználhatósággal párosul, ráadásul a teljesítmény és a takarékosság is egymásra talált. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Erre a kérdésre kerestük mai tesztünkben a választ…
Ha dizájner lennék, imádnék kombikat tervezni. Jóval nagyobb a „játszótér”, mint egy kompakt autó esetében, a nagy testből izgalmasat kihozni pedig remek kihívás lehet. Ahány típus, annyi szokás, vannak szigorúbb formai iskolák, míg mások valamivel megengedőbbek. A V60 valahol a kettő között helyezkedik el, ügyesen lavírozva a domborulatok, a homorulatok, valamint az azok határmezsgyéjén létrejövő élek útvesztőjében. Nehéz elképzelni az XC40 „téglaarcát” egy kombin, de élőben egészen elképesztően mutat.
Remekül illik a V60 karakteréhez a lapos orr, rajta a széles, kissé bemélyedő rácsozat, melyet oldalról a fektetett T-alakot ábrázoló menetfények, alulról pedig párhuzamosan futó egyenesek, és az ezekből kifejlődő alakzatok fognak közre. A motorháztető közepét kissé kiemelték, ami plusz lendületet ad a fényszórók feletti íveknek.
A karosszéria profilból is játékos, a D-oszlop kicsúcsosodását hasonló formával követi a klasszikus Volvo-féle hátsó lámpa, mely hátulról nézve inkább egy eltorzított L-betűre hasonlít. Ez a külső egyszerre részletes, precíz, igazán elegáns kombiforma, az 1.43 méteres magasság és a 4.76 méteres hossz pedig minden szemszögből ideális arányokat láttat.
A hibátlan kiállás átgondolt és letisztult belsőt takar, a krémszín és a fekete fényes-matt árnyalatok egyeduralmát ezüst és fa hatású betétek teszik teljessé. A helykínálat immár hátul is hatalmas, a kilátás jó, bunkerérzetnek nyoma sincs, a szintetikus bőrborítású ülések pedig alapból is kényelmesek, de a kihúzható combtámaszokkal (a vezetőoldalon elektromosan állítható) együtt még az árkategóriát nézve is átlag feletti kényelmet biztosítanak. Szimpatikusak a rolós tárolók is, ahová elrejthetjük apróbb értékeinket a kíváncsi szempárok elől.
A kéttónusú kormánykerék esztétikai szempontból kifogástalan, ám itt kicsit meghalt az ésszerűség a szépség oltárán, mivel a középső küllőkön lévő gombok használata elég körmönfont, ráadásul az ujjlenyomatokat is rettentően szeretik összegyűjteni. A teljes konzol a digitális műszerfaltól a középen található „tabletig” színtiszta minimalizmust áraszt magából, ami ad egyfajta szellősség-érzetet, és az elődnél jóval modernebb összhatást kelt, másrészről viszont bizonyos pontokon megbonyolítja az olyan egyszerű dolgokat is, mint mondjuk a hőmérséklet beállítása. A 9 colos kijelző ugyan átlátható és a Sensus rendszer is ügyesen testreszabható menüsort kapott, de a hűtő-fűtő egység kezelése menet közben egyáltalán nem ajánlatos, sokkal több figyelmet igényel, mint amennyire szükség volna. Az alatta lévő média-gombsort célszerű lett volna inkább klímapanelként kialakítani.
Ha már a képernyőknél tartunk, a V60, meg úgy általában a legújabb Volvók olyan felbontású kamerarendszert kaptak, melyekkel 20+-os autókban sem nagyon találkozhatunk, éjjel-nappal HD minőségű képet láthatunk. Az Intellisafe Assist bár masszív felárral bír, rendkívül széles körben segíti a vezetést, ez már gyakorlatilag az autonóm vezetés előszobája, igaz az aktív sávtartó a kelleténél némileg agresszívebb ellenkormányzással adja tudtunkra akaratát. A holttérfigyelő is okosodott, nem csupán jelez, de veszély esetén megakadályozza a sávváltást, egy lehetséges frontális ütközésnél pedig a vészfékrendszer aktiválódik.
Hogy a kényelmi extrákról is ejtsek néhány szót, az olcsóbb, harman/kardon rendszer hangminősége is extraordinális, még a BT-n keresztül rákapcsolódó telefonom fahangú GPS-instrukcióit is dallamossá változtatta. Mókás extra a kormány baljához közel található tekerőgomb, amivel a digit műszerfal fényerejét tudjuk állítgatni manuálisan. Ennél azonban jóval hasznosabb a mellette lévő, elektromos csomagtérajtó nyitógombja, mely feltárja előttünk az 529-1441 literes poggyászteret, ami sík rakodófelületet és felhajtható „csomagfogót” is biztosít.
A D4 jelölésű 2 literes, 4 hengeres, duplaturbós dízelmotor egy oldalra fordítható, díszes gombbal kelthető életre, előtte a Geartronic váltó előválasztó karja található, mely a kelleténél (pontosabban inkább a vártnál) nehezebb kapcsolású. Cserébe azonban a 8 sebességes automata egység minden esetben hibátlanul és észrevétlenül vált el/vissza. A motorpalettán a benzines erőforrásokat a T5/T6/T8 erőforrások képviselik, a dízeleknél a D3 és a D4 közül választhatunk, a hibrid kivitelre még várnunk kell.
Esetünkben 190 lóerővel gazdálkodhatunk, a maximális nyomaték 350 Nm, kellően dinamikus és kulturált dízelmotorról van szó, a hangszigetelés tökéletes, bizonyos fordulat felett szinte teljesen elnémul. Túl nagy tűzijátékot ugyanakkor felesleges várni tőle – arra ott lesz majd a T8 a maga 390 lóerejével – de a közel 1.8 tonnás súly fényében a 7.9 másodperces százas sprint korrekt, a 220 km/órás végsebesség meg végképp. Kapunk ugyan módválasztót, ám a karakterisztikán jelentős változások nem észlelhetőek. A start/stop rendszer viszont lehetne kifinomultabb, időnként már gurulás közben aktiválódik, majd újraindítja a motort, hogy aztán ismételten leálljon.
Az ideális utazóautó szerepére ráerősít a komfortos futómű is, a 18 colos abroncsok szintén megfelelőek, ettől nagyobb nem is kell. Az úthibák hatástalanítása könnyed csuklómozdulat a V60 számára, a kanyarstabilitás is rendben van, ráadásul a kormánymű reális visszajelzéseket ad és a pontossága is példás. Nyugodt, de magabiztos vezetési stílus mellett nagyon kényelmes, már-már pihentető társunk lesz az utazásban a Volvo kombija és még a benzinkúton sem fogja lerabolni gazdáját, lévén 6.5 liter körüli átlagfogyasztással számolhatunk.
A V60 a D3-as dízellel, alapfelszereltséggel éppen becsúszik 10 millió forint alá, a D4 automatával, Inscription szinten már 13 millió környékén keresendő, és akkor még nem beszéltünk a jövőbeli hibridről, mely a listaár szerint valamivel 18 fölött lesz. Ezek a számok ugyan jelzik, hogy a Volvo továbbra is a magasabb árkategóriában játszik, viszont a V60 minőségi/felszereltségi szintjét, valamint a konkurens modellek árcímkéjét nézve az lenne a meglepő, ha kevesebbet kérnének érte.
A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek!
Teszt | fotók: Bense Róbert
Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!
