Volkswagen T-Roc Style 1.5 TSI teszt – a karakter varázsa

A Volkswagen modellcsaládját az évek során sokféle jelzővel lehetett illetni, ám az „izgalmas” küllem megnevezés mostanában valahogy kimaradt a felmerülő jellemzések közül, de úgy fest, hogy ez a tendencia egyre inkább kezd megváltozni. Azon szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a már említett tendencia legfrissebb képviselője, az új T-Roc tette alázatos tiszteletét nálunk. Hogy miért alázatos, azt a későbbiek során kifejtem.

Amikor először megpillantottuk tesztalanyunkat, rögtön az volt az érzésünk, hogy egyrészt mennyire jól áll neki az „Indium-szürke” fantázianevet viselő fényezés. Talán ez az a szín, amely tökéletesen illeszkedik az autó által közvetített karakterhez, azaz épp annyira feltűnő, hogy különbözzön társaitól, de mégsem annyira harsány, hogy túlzott, már-már kirívó legyen a külseje. Másrészt pedig örültünk, hogy nem hófehér külsőben jár nálunk a T-Roc, hiszen akkor a téli időnek és a lehullott hónak köszönhetően semmi mást nem láttunk volna belőle, mint négy kereket és egy markáns hűtőmaszkot. Természetesen, ha valaki szeretné, egy igazán lendületes külső megjelenéssel is felruházhatja kompakt SUV modelljét, ugyanis megannyi élénk színből van lehetőségük választani.

Azonban, ha egy kicsit el tudunk vonatkoztatni a fényezéstől, akkor látjuk meg valójában, hogy miről is szól igazából az új T-Roc. Elsőre talán az tűnhet fel, hogy mennyire pici! Természetesen az MQB platformra épülő autó felépítésének köszönhetően jól el tudja csalni a méreteit, viszont a 4,234 méteres hossz, az 1,573 méteres magasság (amihez nem elhanyagolható hasmagasság is társul), a 2,590 méteres tengelytávolság és az 1,819 méteres szélesség szinte garancia arra, hogy valóban egy kompakt és ügyesen mozgó városi, vagy akár utazóautót kapjunk.

A designt tekintve, a T-Roc kategóriájának talán egyik legstílusosabb képviselője, hiszen úgy tudott lendületes és fiatalos maradni, hogy közben megőrizte magában azt a tipikus, ám jó értelemben vett német „kockafejűséget”. A karakteres és határozott tekintet, valamint az ügyesen megtervezett karosszériaívek még a kategóriát nem kifejezetten kedvelők számára is tetszetős képet festhetenek. Az egyik leginkább markáns ív az autó hátulján található, ami mintegy körbeöleli a farrészt a két hátsó lámpatest között. Ennek és a finoman megtervezett hátsó légterelő szárnynak köszönhetően az autó profilból egészen agresszív megjelenéssel rendelkezik, ami inkább fokozza, sem mint lerontja az összképet.

A T-Roc-ba beülve rögtön az az érzés fogott el bennünket, hogy ismét sikerült a Volkswagennek megtervezni úgy a belső teret, hogy az pontosan annyit mutasson, amennyit kell. Ez egyrészről nagyszerű, hiszen a kezünk ügyében lévő anyagok többnyire kellemes, jó tapintásúak, és tökéletesen illeszkednek az autó által sugallt képbe. Az utastér kialakítását tekintve abszolút modern és stílusos, ami ennek a kategóriának talán a valódi eszenciáját adja.

Természetesen itt a „stílusos” szó alatt nem arra kell gondolni, hogy egy plazmatévé méretű infotainment rendszer nyugszik a középkonzolon, hanem szimplán arra, hogy az alap felszereltséghez közeli szinten is tud olyat mutatni, ami talán még 5-6 év múlva sem fog elavultnak hatni. A menürendszer 20,3 cm-es TFT-érintőképernyőjének grafikája jelen esetben is nagyszerű, bár a műszerfali információs kijelző grafikai megjelenítése meglehetősen butuskának érződik.

A titán-fekete műszerfalborítás látványra és tapintásra is kifejezetten remek, ugyanakkor „Style” csomagban teljes mértékben személyre is lehet szabni a burkolat színét (csakúgy, mint a komplett utasteret.) A multifunkciós kormánykerék fogása és tapintása igen kellemes, bár lehet rajta érezni azt, hogy bizony nem a márka zászlóshajójában foglaltunk helyet. A különböző kapcsolók elhelyezkedése a Volkswagen márkához méltó módon továbbra is nagyon közel áll ahhoz, amire azt lehet mondani, hogy „ezen már csak rontani lehet”, hiszen minden ott van, ahol lennie kell, tehát komolyabb kéz- és váll bemelegítés nélkül is kényelmesen el lehet érni azokat.

Másrészről pedig bizony itt-ott megtalálhatóak azok az anyagok, amikről ordít, hogy a költségek alacsonyan tartása miatt lettek olyanok, amilyenek. A sebességváltó kar mellett található zongoralakk borítás továbbra is érzékeny és a váltógomb felülete sem fog tisztességben megöregedni. Az ajtók belső borítása ezen a felszereltségi szinten már szinte zavaró, nem is beszélve a hátulsó ajtópanelek illesztéseinek a széleiről. Egy kicsit olyan érzést keltenek, mintha egy kicsorbult oldalcsípővel faragták volna be őket. Érdekes módon ez a fajta „jól van az úgy” illesztést az elülső ajtóknál nem lehet megfigyelni.

Ezeket leszámítva viszont példás értékű a belső tér helykínálata, ugyanis az autó kialakításából adódóan egy sokkal kisebb, úgymond „kuszább” beltérre lehetett volna számítani, de méretéhez képest a helykínálat egyszerűen pazar. Nincs meg benne az az érzés, hogy szinte összeszorít minket a karosszéria.

Az ülések kényelmesek, kellően hosszúak az ülőlapok és az oldaltartásuk is megfelelő. Természetesen nem kőkemény sportülések, de higgyék el nekem, a T-Roc egyszerűen nem igényli a sportos megközelítést. Mindent egybevetve, tökéletesen el fog férni benne szinte mindenki, aki úgy gondolja, hogy szeretne kényelmesen utazni. Sajnos ez már nem feltétlenül igaz a hátsó üléssorra, mivel ott nagyon érződik az, hogy egy félig-meddig „divatcikkben” ülünk, ugyanis a hátulsó utasteret egy az egyben feláldozták az első ülések kényelme érdekében. 190 cm fölött egyszerűen túlságosan kicsi a fej és lábtér, ami miatt a hátul történő utazás nem fog a legkellemesebb élményeink közé tartozni, nem is beszélve a ki és beszállásról, ugyanis a hátulsó ajtók nyílásai rendkívül szűkek, amiből akár az is adódhat, hogy a világosabb színű tetőkárpitok a fejrésznél igen hamar be fognak koszolódni a ki-beszállások következtében.

Viszont nem elhanyagolható tény az, hogy az autó 445 literes csomagtartót kapott. Tudom, ez nem feltétlenül hatalmas, viszont egy ilyen kompakt méretű SUV-hoz képest ez igen kellemes méretű raktér, különösen akkor, ha ledöntjük a hátsó üléssort, hiszen ilyenkor rögtön egy durván 1290 literes csomagterünk lesz, ami már több, mint impozáns. Érdekességképp feltétlenül meg kell jegyezni azt is, hogy a padlót felhajtva, a pótkeréktartónál is akkora a hely, hogy szinte egy komplett kerékgyártó üzemet is be lehetne oda zsúfolni. Azt is meg kell említeni, hogy a nem elektromosan nyíló csomagtér-ajtó valami elképesztően nehéznek érződik, aminek a felnyitása egy hölgy tulajdonos esetében akár még ijesztő is lehet.

A legkellemesebb része a T-Roc-nak mindenféleképp a vezetése, pontosabban a vezetési érzet átadása, ami nem is igazán arról szól, hogy milyen sportos és potens képességekkel rendelkezik az autó, sokkal inkább arról, hogy amit nyújt, azt milyen formában tudja nyújtani. Tesztautónkban egy 1.5 literes, pontosabban egy 1498 köbcentis TSI benzinmotor dolgozott, mintegy 110Kw-os, azaz 150 lóerős teljesítménnyel. Ha már a motornál tartunk, gyorsan megjegyzem, hogy nem kis meglepetésünkre az autó rendelkezik olajhőmérséklet jelzővel. Ez ebben a kategóriában nem igazán elterjedt, így egy újabb plusz pontot lehet vésni a T-Roc neve mellé.

Szóval nem kevés az a 150 lóerő? Nos, egyáltalán nem! Természetesen ez nem a T-Roc motorkínálatának csúcsa, de ehhez az autóhoz ez az erőforrás egy tökéletes választás. Pontosan azt tudja, amit tudnia kell. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 2000-2300-as fordulatszám alatt szinte semmi nem történik, de miután már betöltött a turbófeltöltő, onnantól kezdve az autó szinte megtáltosodik. Persze közel sem úgy, mint mondjuk egy márkatestvér Golf R, de a józan közlekedés keretei között egy ilyen autónak nincs szüksége gerincroppantó menetdinamikára. Jelen esetben a 0-100-as „sprint” 9 másodperc környékén van, a végsebesség pedig durván 200 km/óra. (A kisebb, 1 literes, 115 lóerős TSI benzinmotorral a gyorsulás 10.1-10.2 másodpercet vesz igénybe 187 km/órás végsebesség mellett, míg az erősebb, 2.0 literes, 190 lóerős TSI benzinmotorral, 4Motion hajtással és a DSG automataváltóval ez a szám jóval kevesebb, 7.2 másodpercre csökken, a végsebesség pedig 216 km/órára növekszik.)

Tesztünk közben a kijelző igen vegyes fogyasztási adatokat közölt, ám azt lehet mondani, hogy a kombinált adat 6,9-7,3 liter között mozog, ami teljesen normálisnak mondható érték egy hasonló kaliberű autónál. Nyilván hatalmas szerepet játszott az is, hogy a Start-Stop rendszer elég bőszen és önkényesen „állítgatta” le a motort városi forgalomban, de egyáltalán nem volt tolakodó a beavatkozása. Tesztautónkban 6 fokozatú, kézi kapcsolású váltó volt a motorhoz társítva, ami az első kerekekhez továbbította a motor mind a 150 lóerejét. (Az összkerékhajtású 4Motion változathoz viszont kizárólag 7 sebességes DSG automata váltót lehet társítanunk.) Lehet, hogy most sok „japánautó” rajongó rosszakat fog gondolni, de a kapcsolási érzet, amit ez a manuális egység nyújtott, azt célirányosan egyetemeken kellene tanítani. Olyan természetesen ugrik be egyik fokozatból a másikba, hogy egy percig sem lehet érezni azt: „nem veszi be rendesen” vagy akár azt, hogy „épp csak beleesett egy fokozatba”. Egy másik nagy meglepetés az autóban az a fékrendszer. Rendkívül jól és finoman adagolható a meglepően nagy fékerő, ami talán annak is köszönhető, hogy a fékrendszernek nem kell hatalmas tömeget megállítania, hiszen a T-Roc súlya mindössze 1255 Kg, ami a napjainkban egyre inkább terebélyesedő autók között kiemelkedően jónak mondható.

A felfüggesztés remekül és feszesen tartja a karosszériát, ugyanakkor határozottabb kanyarokban, a magasabb felépítés miatt egy kicsit „bólogat” az autó, ám ha a lengéscsillapítás ennél egy kicsivel feszesebb lenne, akkor már valószínűleg elpattogna a T-Roc az úthibákon, amiket így szinte észrevehetetlenül nyel el. Bár igaz, hogy a tesztalanyunkban csupán 130 kilométer volt mikor elvittük a tesztútra, de az autó egésze annyira egyben van és olyan szinten nem kottyan, nyikorog vagy zörög benne semmi, hogy szinte már garantálni lehet azt, hogy ez egy jó ideig így is fog maradni.  Az autón 16 colos felnikre szerelt 215/60-as abroncsok voltak, amik szintén nagy szerepet vállaltak a kiegyensúlyozott futás érzetének közvetítésében.

Említettem a cikk elején, hogy ki fogom fejteni, miért is írom azt, hogy „alázatos”. A válasz egyszerűbb, mint azt bárki is gondolná. A T-Roc hatalmas tisztelettel, valamint biztonságnyújtással (hisz a modell 5 csillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjein, és többek között a távolságtartó automatika, valamint a City vészfékező funkció is észrevétlenül vigyáz a bent ülőkre) teszi a dolgát, amitől egy igen kiegyensúlyozott és szerethető modell lesz a Volkswagen kínálatában.

Ahhoz viszont kétség sem fér, hogy míg a T-Roc közönsége Németországban egyértelműen az “aranyifjak”, addig nálunk ez a közeg egészen máshogy van jelen (leginkább nincs), így aztán a célcsoport meghatározása sem egyszerű dolog. Mégis az az érzésünk, hogy kedvezőnek mondható ár/érték aránya miatt a világ számos piacán, így hazánkban is meg fogja állni a helyét, találjon meg bármilyen vásárlót is. A nálunk járt példány listaára 6,590,700 forint, ami pontosan elég ahhoz, hogy feltegye az „i”-re a pontot, ha valaki a megvásárlása mellett szeretne dönteni. Természetesen ez az összeg konfigurációtól függően elég hamar meg tud ugrani északi irányba, hogy alulról megkarcolja a 10 milliós összeget, de az alapfelszereltséghez közel is egy remekül használható és lendületes autót tudhatunk magunkénak.

A tesztlehetőségért köszönet a Juvenal Kft.-nek!

Kis Sándor