Mitsubishi Lancer teszt – a kevesebb néha több

A Mitsubishi Lancer 7. generációjának gyártását 2003 őszén kezdték, és egészen 2007-ig volt a piacon (Európán kívül 2008-ig). A most következő tesztautónk egy 2005-ös modell, melynek lelkes gazdája van, aki ez év februárjától viseli gondját. Az autó Németországból jött ahol szintén jó kezekben volt, megkapta a gondoskodást és a kellő odafigyelést, ezt tükrözi jelenlegi állapota is, bár a típusra jellemző gondok így sem kerülték el alanyunkat.

A szóban forgó széria három féle szívó benzinmotorral és szintén három felszereltségi szinttel (Comfort, Invite, Diamondline) gördült ki a gyárból. A legkisebb motor az 1299 köbcentis 82 lóerős (120 Nm-es) ami ehhez a kasznihoz picit kevés lehet. Már elegendőnek mondható az 1584 köbcentis, 98 lóerős változat, a csúcs azonban, amit kérni lehetett belőle az 1997 köbcentis 135 lóerős (176 Nm-es) erőforrás volt. Mindhárom modellt ötfokozatú kézi sebességváltóval szereltek, de bizonyos változatokat lehetett kapni 6 sebességes és CVT (fokozatmentes) sebváltóval is.

Az előző generáció óta sok minden változott, de szembetűnő figyelmet kapott a karosszéria, azon belül is az idomok kialakítása. Az első lámpák, a lökhárító és az autó vonalvezetése kellően sportos és igazán jól néz ki, abszolút japános összképet mutat. A belépő, Comfort-szintű Lancer belseje szép állapotban van, szakadásmentes a kárpit, talán egy kis kopás látszik a pedálokon, illetve a vezetőoldalon a küszöbnél felfedezhetőek a szokásos hajszálkarcok, amik a be és kiszállásnál keletkezhettek. Ezek az apróságok azonban nem mérvadóak, tekintettel arra, hogy az autó idén lett 12 éves.

A Lancer csomagtartója 430 literes, ez az űrtartalom egy szedánhoz képest is elegendő lehet egy bevásárláshoz vagy egy családi kiránduláshoz, de ha a hátsó üléseket lehajtjuk akár 1 köbméteres rakteret is kaphatunk, ezen a fronton sem lehet tehát okunk a panaszra. A hátsó üléssor is korrekt, hisz az ülőlapok egész kényelmesek, az utastér kialakításának hála pedig a fejtér és a lábtér is elegendő

A korábbi modellekhez képest a tesztautónknak 10 centivel nagyobb a tengelytávja (2600 mm), 18,5 centivel hosszabb (4480 mm), 5 mm-rel szélesebb (1695 mm), és 25 mm-rel ül alacsonyabban. Azt hinné az ember, hogy a +155 kilogrammos súlytöbblet hátrányt okoz egy gyorsulásnál vagy egy előzésnél, de ez egyáltalán nem így van! Tesztmodellünk gyorsulása 11.8 másodperc 0-ról 100-ra, ami egy 1584 köbcentis, 98 lóerős, 150 Nm maximális forgatónyomatékot leadó erőforrástól nem rossz teljesítmény, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy az autó tömege meghaladja az 1.2 tonnát.

Az egy vezérműtengelyes (SOHC), soros 4 hengeres, 16 szelepes motor 183 km/órás végsebességre képes. A motorhoz egy manuális ötfokozatú sebességváltó kapcsolódik, ami nagyon pontos és kifejezetten rövid úton jár. A Lancert összességében kellemes vezetni, bár a kormánya picit merev, emiatt egy kicsit nehézkesek vele a finom kormánymozdulatok (mondjuk egy szűk helyre való beparkolásnál azért kell az erő a kormányt tekergetni), de elég hamar hozzá lehet szokni, cserébe pedig nagy sebességnél is nagyon jól tartja a kanyarokat. A felfüggesztéséről ugyanez mondható el, az úthibákat szinte alig lehet észrevenni. A gáz szinte azonnal reagál, viszont a pedálsor elhelyezkedése lehetne valamivel ideálisabb is.

A gyári fogyasztás papíron 9 liter városban, 5.6 országúton, vegyes használatban pedig 6.8-as adattal számolhatunk. Érdekesség, hogy az autó jelenlegi tulajdonosa nagyjából 15.000 kilométert tett már meg vele – ennek nagy részét városban – ami alatt az átlagfogyasztás 7.1 és 7.3 literre tehető, az országúti 6.3 és 6.6 között van, míg a kombinált 6.7 és 6.9 literre rúg, így tehát nem vagyunk messze a hivatalos számoktól.

Tesztautónkban jelenleg 149.395 kilométer van, amiből jó pár ezret letagadhatna, ha csak felületesen néznénk, de ha jobban szemügyre vesszük és lefekszünk a kocsi alá, akkor pár helyen már észrevehetjük a rozsdásodást, ami igaz nem nagymértékben, de kezdi felütni a fejét, és nem csak az autó alján, hanem az ajtóknál, a zsanéroknál is kezd megjelenni, amit a Mitsubishinél típushibaként tartanak számon.

Az autóban ki lett cserélve egy hátsó függőleges stabilizátor rúd (más néven kutyacsont) amit elég nehéz manapság a bontókban megtalálni. Eredeti alkatrészekhez jutni nem a legegyszerűbb feladat, szóval többnyire maradnunk kell az utángyártottaknál, de a jó hír az, hogy szinte mindent kaphatunk hozzá megfizethető áron. A tesztút során észrevettem, hogy az autó elejéből furcsa kopogó hang hallatszott, a tulajdonos szerint hossz stabilizátor rúd vagy alsó lengőkar gömbfej állhat a probléma mögött, amit lassan orvosolni kell.

Ezt a Lancer-generációt azoknak javasolnám, akik szeretik a megbízható, stílusos és kellemes vezethetőséget biztosító japán járgányokat és ilyen, vagy ehhez hasonló modelleket keresnek alacsony áron. Vásárlás előtt viszont kötelező megnézni, hogy milyen állapotban van a kiszemelt jármű alváza, mert a rozsdásodás hamar megjelenhet, és ha ezt nem veszik időben észre, akkor utána már nehezen lehet helyrehozni.

A hazai használtautó piacon kevés hasonló futásteljesítményű példánnyal lehet találkozni, de azért akad pár darab megkímélt állapotban, ezekre a példányokra – felszereltségtől és általános állapottól függően – 800 és 1.5 millió forint között csaphatunk le.

Cikk: Lajos Zsolt |  Kathi Imre

Képek | Videó :  Kathi Imre, Kocsis Gábor