Toyota C-HR Hybrid teszt – kifutóról az útra

Mintegy két hónappal ezelőtt teszteltük először a Toyota C-HR-t, az 1.2-es turbós után pedig eljött az ideje, hogy megismerkedjünk a modell hibridváltozatával is. Cikkünkben igyekszünk kitérni a két kivitel közötti jelentősebb különbségekre is, melyek leginkább az ár és a fogyasztás témakörét érintik, emellett pedig egy videó mentén is szeretnénk megmutatni, hogy a különleges formatervű Toyota a mozgóképeken is jól mutat!

Az esetek többségében elsiklik a tekintetem a szalonautók felett, mindenütt megszoktam már az éppen aktuálisan beállított modelleket, és általában csak akkor kapom fel a fejem, ha valami szokatlant érzékelek a „látképben”. Az instagramunkon korábban már posztolt, frissen beparkolt vízkék C-HR láttán azonban alaposan kikerekedett a szemem. Minden vágyam az volt, hogy kifelé menet egy ilyen árnyalatú hibriden lássam meg a tesztautó-matricákat, de nem így történt, egy szintén kéttónusú, ám szürke-fekete fénnyel ellátott autó várt rám. Ez persze egyáltalán nem szegte kedvem, mert ebben a komolyabb hangvételű színben talán még inkább kiadta szigorú éleit a szinte koncepcióautós Toyota.

Idővel egyre inkább erősödött bennem a felismerés, hogy a C-HR voltaképp olyan, mint egy kifutón látott ruha, amit aztán abban a formájában piacra is dobtak. Ugyan a legkevésbé sem mozgok otthonosan a modellszakmában, de az egész biztos, hogy néhány ilyen ruhaköltemény a hétköznapokban erős megrökönyödést váltana ki. Nos, a C-HR pontosan ezt a fajta meglepettséget váltja ki az emberekből, és ez bizony egy komoly fegyvertény, mert ennek a modellnek a külseje sokáig beszédtéma lesz még. A mindinkább egységesre formált arculatok miatt minden átlagtól eltérőt szokatlan egyéniségnek kiáltanak ki, ez pedig remek hírértékkel bír az autók világában.

Hogy az ésszerűségről és a külső eltérésekről is ejtsek néhány szó: kifejezetten örömteli, hogy a japánok nem erőltették a lökhárítók alsó elemeinek fényezését, ezek ugyanis amellett, hogy villámgyorsan képesek amortizálódni, drágább javítási költségekkel járnának sérülés esetén; akik pedig a különbözőségeket keresnék a benzines és a hibrid típusok között, azoknak az oldalsó és a hátsó plakettek mellett érdemes figyelni a márkajelzéseket is, melyek a már megszokott kék háttérszínt kapták.

A nagy kékség a beltérben is folytatódik, az ülőlapok, a térhatású ajtóbelsők, és a középen végighúzódó dekorelem közül az utóbbi kettő elképesztően jól fest, az üléseknél viszont a mintás szövet-bőr kombináció jóval elegánsabb hatást kelt. Azt már az előző C-HR tesztben is megemlítettem, hogy a zongoralakk túlzott alkalmazása – főleg a komolyabb igénybevételt elszenvedő részeken – nem volt a legésszerűbb ötlet. Sajnos jutott belőle bőven az utastérbe, és mindössze tízezer kilométert követően az ajtóbehúzók és a könyöklő előtti részek is feltűnően karcossá váltak. Tesztautó ide, vagy oda, átlag használat mellett is nagyon nehéz lesz vigyázni az épségükre.

A helykínálatról már sokat tanakodtunk, továbbra is úgy látom, hogy bár nem a családosokat célozzák meg a C-HR belső méreteivel, ettől függetlenül elöl kényelmes a térérzet, hátul azonban az apró, sötétített ablakok optikailag szűkítik a teljes második sort. A csomagtartó mérete a hibrid változatban is 377 literes, magas falú, de összességében jól pakolható.

A Dynamic Comfort LED felszereltség a Dynamic-szintből, valamint a Comfort/LED opciós csomagokból áll össze, utóbbiakba a keresztforgalom-figyelő, a holttér monitor, a fűtött kormánykerék, az intelligens nyitási rendszer, az egyszerű intelligens parkolási rendszer (SIPA), és természetesen a LED-es első fényszórók, valamint a kombinált hátsó LED lámpatestek is beletartoznak – bár a leglátványosabb részlet azért mégis a futófényes első irányjelző volt számomra.

Emellett jár első ülésfűtés, automatikus elektromos tükrök, a központi, 8 colos érintőképernyő Toyota Touch 2 with Go rendszere pedig a navigáció mellett energiamonitort és – időnként beragadó – táblafelismerőt is tartalmaz. Utóbbi már a Toyota Safety Sense csomagba tartozik, melynek részese az ütközésmegelőző, a sávelhagyás-figyelő, és az adaptív tempomat is. Ehhez tegyük még hozzá a hét légzsákot és az ötcsillagos Euro NCAP töréstesztet, és ki is jelenthetjük, hogy elég komoly biztonsági arzenállal rendelkezik a C-HR.

A felesleges műanyag burkolatok nélküli, mutatós motortérből a negyedik generációs Priusból ismert, 1.8-as, Atkinson-ciklusú benzinmotor köszön vissza, mely a 60 kW-os villanymotorral közösen alkotja a Full Hybrid hajtásláncot, ami 122 lóerős rendszerteljesítménnyel bír. Ez a gyakorlatban mérsékelt gyorsulási érzetet, és 11 másodperces százas sprintet jelent, a fokozatmentes e-CVT jóvoltából pedig különösen elnyújtottnak érződik a C-HR lendülete.

Persze aki hibridet vesz, tudja, hogy nem versenylóra ruházott be (a mintegy 1.4 tonnás autó végsebessége 170 km/órában lett meghatározva), így hát máshol is keresi, illetve találja meg az erősségeket – ilyenek lehetnek a karbantartási költségek, vagy akár a fogyasztás. Tesztalanyunk étvágya országúton és városban is öt liter környékén tartható (a turbós benzines nagyjából másfél-két literrel kér többet), utóbbi esetben besegíthet az EV-mód is, mely legfőképp a dugók által sújtott területeken jöhet jól, nagyobb sebességnél, erőteljesebb gyorsítás esetén ugyanis egy csipogás kíséretében kikapcsol.

Óvatos és szupergyakorlott hibridesek négy liter körülire is mérsékelhetik az autó étvágyát, a gyári adat 3.9 literes kombinált adatot ígér, ezt sajnos nem sikerült reprodukálnom. Külön kiemelném viszont a C-HR szigetelését, remek munkát végeztek a Toyotánál, alacsonyabb sebességnél bőven a tűréshatáron belül van a gördülési zaj, nagyobb tempónál pedig a motorhang sem zavaró.

A nálunk vendégeskedő változatért 9.5 milliót kellene fizetnünk, de ha az alapárat nézzük, a nagyjából 6.2-től induló 1.2T verzió és a hibrid között a legoptimálisabb esetben is másfél, de inkább kétmilliós különbség van. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy ez sok, vagy kevés, egyvalami azonban biztos: a C-HR külseje totálisan elviszi a fókuszt szinte minden egyéb jellemzőjéről, ezzel pedig lényegében teljesítette is a neki kiszabott küldetését. Akadnak gyerekbetegségei a típusnak, nagyon bízom benne, hogy ezeket a néhány éven belül esedékes modellfrissítésnél megoldják, ugyanis a gyártó bátrat húzott ezzel a modelljével, és már emiatt is a szimpatikus autók közé sorolható a futurisztikus Toyota. Érdemes időt adni a C-HR-nek, és ha elfogadjuk, hogy egy újító szándékkal született dizájnautóról van szó, melyben még bőven vannak lehetőségek a jövőt illetően, akkor könnyen meg lehet vele barátkozni!

A tesztlehetőségért köszönet a Linartech Autó Kft.-nek!

Cikk: Bense Róbert

Fotók | videó: Kocsis Gábor, Kathi Imre, Zsolt Lajos