Citroën C3 teszt – mókás tornacipő
Tizenöt éve már annak, hogy a Citroën piacra dobta apró városjáróját a C3 képében, az első széria buborék-formája gyorsan meg is ragadt a köztudatban, hogy aztán 2009-ben felváltsa az elődjére még mindig erősen hasonlító második generáció. Tavaly aztán ismételten szintet lépett a transzformáció, bár az idomok tekintetében ezúttal is mellőzték az éleket, a végeredmény már egy teljesen más irányt, modernebb képet mutat.
A kezdetektől világos volt, hogy az új C3 az érzékekre kíván hatni, láttak bele tornacipőt, katicabogarat, arról nem is beszélve, hogy sokan kikerekedett szemmel követték az úton végigguruló bohókás jövőgombócot. Ez persze nem is csoda, hiszen hazánkba is csupán pár hete érkezett meg, a kampánya is javában dübörög még, nem meglepő módon a modernségét és a megjelenését, annak variálhatóságát emelik ki. Azt azért gyorsan hozzátenném, hogy akármennyire is szokatlan elsőre a C3 külleme, bizony második ránézésre már a C4 Cactus kistestvéreként aposztrofálhatjuk, több ponton is hasonlítanak, ám legalább ugyanannyiban különböznek is. Míg utóbbinál inkább a szúrós tekintet dominál, előbbinél a szűkre szabott felső lámpatest élét elveszi az alatta található gömbölyű fényszóró-páros. Ugyan az Airbump végighúzódik tesztalanyunk oldalán is, mindössze egysoros, a rajta lévő piros alakzat pedig egyértelműsítette, a Cactus esetében még védőműanyagként emlegetett elemek jelen esetben inkább dizájncélokat szolgálnak.
A formaterv egyébként dinamikus hatást kelt, a Citroën ügyesen célozta meg a fiatalokat a C3-mal, egyedül a hátulján éreztem azt, mintha elfogytak volna az ötletek (vagy a tervezésre fordított anyagi keretek), amennyire izgalmas a front, annyira profán a hátsó szekció. Színekről ritkán szoktam beszélni, de meg kell jegyeznem, hogy a piros, a fehér, valamint a sötétszürke kellemesen dolgozik össze, ám aki másra vágyna, annak sem kell kétségbeesnie, hiszen további 35 (!) féle kombináció közül lehet választani!
Belül még kettő (és fél) helyen köszön vissza a Cactus – ennél a pontnál be is fejezem az összehasonlítgatásukat – az egyik az ajtóbehúzó, a másik pedig a középkonzol érintőpanelje, illetve a hozzá tartozó gombsor. És milyen jó, hogy nem kapta meg a szegecses-kapcsos Louis Vuitton táskára hajazó, ám meglehetősen hasztalan kesztyűtartót, helyette egy kevésbé feltűnő, ámde jóval nagyobb tárolóval büszkélkedhet. Az utastér a maga letisztult valójában hibátlan, a műbőr (vagy a még kreatívabb, más konfigurációban kérhető szövet) betétek, a vicces szellőzőrostélyok, és a nagyautós, fedélzeti egységgel is ellátott műszerfalhoz illő enyhén csapott aljú kormány igazán kellemesek együtt. Ha ehhez még hozzátesszük a jó üléspozíció, és az első sorban meglepően bőséges helykínálat tényét, máris kevésbé tűnik bosszantónak a viszonylag kényelmes, ám meglehetősen kemény szivaccsal tömött ülések gyengécske tartása. Kapunk még egy korrekt méretű, 300 literes csomagteret, mely az osztottan dönthető második ülésorral tovább bővíthető, egészen 922 literesig!
Szó se róla, kívül-belül patent a C3, a hibák nem is itt, hanem inkább a vezetési élmény körül keresendőek. Az 1.2-es, 82 lóerős PureTech erőforráson első blikkre tipikusan az „ugat, de nem harap” irányelv érződik, méghozzá azért, mert elég szépen ki tudja ereszteni a hangját, ám a teljesítménye valahogy mégsem az igazi (és ez még nem is a 68 lóerős kivitel). Azért írtam, hogy elsőre, mert néhány nap után azt vettem észre, hogy már teljesen kiismertem a háromhengeres benzinmotor sajátos dinamikáját, és innentől kezdve nem is volt problémánk egymással. A váltónál hasonló volt a helyzet, negatívum, hogy az ötsebességes manuális kissé darabos, pozitív viszont, hogy a fokozatok hossza és a váltókar elhelyezkedése javít az összképen.
A futómű kisautós, amivel még nem is lenne gond, ám a hátsó felfüggesztés olyannyira kemény, hogy egy fekvőrendőrön még minimális sebességnél is komoly dübbenéssel halad át. A kormányművét eltalálták, érezni az autót, jó vele a manőverezés is, ezen a ponton hozza az elvártat a C3. Az étvágya viszont meglehetősen magas a Citroën kisautójának, a kombinált adatokat nézve 6.8 literre jött ki az átlagfogyasztás, vélhetően 6 alá be lehetne köszönni, de a gyártó által megadott 4.7 liter egyáltalán nem tűnik reálisnak.
Végezetül beszéljünk egy kicsit arról, hogy miért is lehet a hibáit megbocsátani. Kétségtelen, hogy a C3 egy vérbeli városi apróvas, annak minden előnyével és hátrányával, sok szerethető részlettel, néhány szokható, és pár bosszantó tulajdonsággal. Viszont a 2.990.000-es bevezető alapár baráti, és tesztünk főhősének 3.9 milliós árcédulája is elfogadható. Ennyiért magas szintű prémiumot nem várhatunk, ez nem az a bajnokság, viszont egyediség és praktikum szempontjából jól teljesít a C3, már csak az a kérdés, hogy a harmadik generáció is képes lesz-e megtalálni/megtartani a célközönségét?
A tesztlehetőségért köszönet az Autó Triplex Kft.-nek, valamint a Citroën Őrmezőnek!
Bense Róbert
