Visszatérés Mezőkövesdre – TrackRacing Team
Óriási terület állt rendelkezésére a Mezőkövesd szlalom mezőnyének. Két bajnokság egy mezőnye Borsod megyében vette birtokba július 12-én a betonfelületű repteret. Az össz indulók száma 97 fő volt.
A 47 fős Magyar Szlalom Bajnokság és a betétfutam 50 indulója együtt mérkőzött meg a hatalmas és hosszú pályán. Az 5.5 km-es bójákkal teli szakaszon szinte elsőre átláthatatlan volt a helyes vonalvezetés. Ezt először gyalogosan tették meg a versenyzők. Vagy rollerrel, esetleg más kétkerekűvel.
A Sződy fivérek is gyalog járták be a pályát:
„Térképen láttuk, de terület mérete még mindig meglepő. Annak ellenére, hogy mi már versenyeztünk itt 2009-ben, még Trabanttal. Most, látva ezt az öt és fél kilométert, bő fél óra alatt jártuk végig. Tetszik, első látásra nem csak tér van, hanem jó lehetőségek is. Tempóra, kanyarodásra, de figyelni kell, mert rengeteg a bója, a bójasor és a hordónak nevezett gumibója.” – elemezték a kissé szokatlan pályát a testvérek, Szabolcs és Zsolt.
Az autós edzés előtt többek kérésére a Szervezők egy autós pályabejárást is engedélyeztek a versenyzői eligazítás után. Jogosan, hiszen másképp látják a volán mögött, mint anélkül ezt a hosszú vonalvezetést.
Aztán autóval is megtették ezt a távot, ami már felkészülés volt a mért körökre. Időbe telt, amíg a majdnem 100 induló elrajtolt és leedzette a pályát, de fontossága nem volt megkérdőjelezhető ennek.
Versenykörök
Az első mért kört Zsolt teljesítette 20-as rajtszámmal:
„Hiába memorizáltam kétszer is a pályát, egyszerűen elkavarodtam rajta. A rajt után még jól ment, de a hátsó „Z” alakú egységben nem találtam meg a hordós fordulót. Nem volt mit tenni, ezt a kört feladtam, azaz csak leedzettem. Időeredményem nagyon messze áll a jótól így”. – bosszankodott Zsolt.
Az óra 4:57:776-et mutatott, azonban a pályatévesztését 60 másodperces időbüntetést kapott Zsolt. Így 5:57:776 mp lett a reális eredménye az első körben.
Szabolcs a 47-es rajtszámmal vágott neki a nyitó körének:
„Lassan járj, tovább érsz alapon kezdtem neki. Függetlenül Zsolti bakijától. Hiszen ez egy nagyon hosszú, teljes egészében nem nagyon memorizálható pálya. Biztonsági kört mentem, ehhez ez most elég volt. Tanulható lesz a pálya, csak meg kell szokni.” – mondta Szabolcs, egy kezdeti nyugalommal. Időeredménye 4:21:136 mp. lett. Azonban itt egy bójasort kezdett el rossz irányból, ezért 20 másodperc időbüntetés járt. A végletes körideje így 4:41:136 mp. lett.
Nyári zápor
A második körben Zsolt összeszedett vezetéssel nagyot javított. Egy hibátlan és tempós körre egészen 4:01:554-re faragta le a köridejét.
Szabolcs nem volt annyira szerencsés, mivel az időjárás közbeszólt. A sötét felhők egyelőre csak mutatták magukat. A versenyzők meg reménykedtek, hogy az elkanyarodó fellegek nem érik el a pályát. De sajnos nem így lett. Épp Szabolcs rajtolt, mikor már a szemerkélő eső, nagyobb cseppekben, de még viszonylag mérsékelten esett. Azonban a pálya közepe körül már rázúdított, és mire célba ért, már komoly esőnek volt mondható. Mért ideje 4:15:539 mp. lett.
A versenyt meg is állították, és az eső elvonultával is sokára folytatódott.
De az időcsúszást követően is, már a felszáradt pályán folytatta a mezőny másik fele a második mért kört.
A harmadik körben viszont már minden körülmény adott volt.
Zsolt még 3 másodperccel gyorsult:
„Itt már csak a tempón kellett javítanom. Annak örülök, hogy bementem 4 perc alá. Ezt a kört élveztem is, mert végre jót lehetett autózni.” – örült Zsolt. A záró körének eredménye 3:57:992 mp. lett.
Szabolcs is nagyon sokat javított:
„Mérges voltam, hogy megint esőt kaptam, mint már nem egyszer fordult elő régebbi versenyeimen is. De most ez a köröm rajtam múlt. Meg is autóztam és úgy számoltam, hogy érzésre nagyjából 5 másodperccel voltam jobb. De sikerült még többet javítanom. Ha most ez ennyire volt elég, a záró körömmel elégedett vagyok.” – vélekedett Szabolcs és a körideje bő tíz másodperccel lett jobb, azaz 4:04:921 mp.
Eredmények:
Nem volt nagy meglepetés a Sződy fivérek számára, hogy a hatodik és hetedik helyen végeztek a Széria 3-as, azaz a széria 1400-1600 köbcentis autók között. Az erőviszonyok, a hatalmas táv ezt engedte most meg itt Mezőkövesden. Ezzel három és két ponttal gyarapodtak a tabellán. Négy futam után a hétből.
A versenynap összefoglalója a testvérektől:
„Ismét egy visszatérő helyszín Mezőkövesd számunkra. Tetszett, a tér és a sebesség élvezetes versenyt adott. Tanulni és figyelni kellett, főleg az elején, de teljesítettük két értékelhető körrel. Nem minden autó számára volt ez optimális helyszín, de nekünk jól autózható volt. Illetve sok pályatévesztéssel mentek versenytársaink is, de ez ilyen futam. Az összeszedett köröknek itt kiemelten nagy jelentősége van. Ebből kellett kettő. A durva burkolat miatt nem tettük fel az elhozott versenygumikat, ezért egy utcait csiszoltunk úgymond. Jó döntésnek bizonyult, az eredményt alapvetően nem befolyásolta. Opelünk is jól ment, minden rendben volt. Az eső jól betett mindenkinek, minimálisan áztunk el, vagyis a felszereléseink, de hamar ki is száradtak. Állítólag jövőre is jövünk ide. Örömmel várjuk.” – foglalta össze a napot Szabolcs és Zsolt.
A nyári szünet ezzel megkezdődik a szlalomosoknak is. Hat hét múlva folytatják augusztus 30-án Monoron az M-Ring-en.
Beszámolónkat itt a tesztelok.hu oldalon olvashatják majd a futam után. De addig is jövünk egy magazin cikkel a szünetben.
Fotók: Track Racing