Suzuki Swift 1,2 GL AC CD teszt – fürge városlakó
A Suzuki Swift nevet hallva sokaknak még mindig a 90’-es évektől Esztergomban is gyártott „A mi autónk” szlogennel illetett első magyar Swift jut eszébe, ez volt Magyarország első népautója, a rendszerváltás után. Sokak számára ez volt az első „nyugati” autó, amit megvásárolhattak, szintén sokaknál ez a modell alapozta meg a Suzuki-s márkahűséget.
Mostani tesztalanyunk egy 2014.-es évjáratú, 1,2 -es benzines darab, a harmadik generációs itthon gyártott Swift, ami bár első ránézésre csak a 2005. -től gyártott széria frissített változata, viszont szinte egyik alkatrésze sem egyezik meg az előddel. Minden irányban nagyobb lett a karosszéria: a hosszúság 90 mm-t (3 850 mm -re), a szélesség 5 mm-t nőtt, a tengelytávot szintén megnövelték 50 mm-rel, és magasabb is lett az autó 1 cm-rel.
Annak ellenére, hogy már két éve kifutott modellről van szó, nem hat korosnak a külső. Az oldalról kicsit a Minire hajazó vasalóalak megmaradt, de sarkait legömbölyítették, így a hatás kicsit olyan, mintha az elődmodell szappanból kifaragott makettjével bő vízzel kezet mostak volna. Az alapforma felismerhetően megmaradt, de mégis az összhatás más, van benne valami szerethető plüssmacis báj. Megmaradtak a hűtőrács, és a fényszórók formái, de elnyújtottabbak lettek, olyannyira, hogy oldalnézetből a lámpák egészen a tengelyek vonaláig érnek, optikailag jókora darabot kiharapva a gépháztetőből, és az első-hátsó sárvédőkből.
A méretnövekedés az utastérben is érezhető, négy átlagos termetű felnőtt még kényelmesen utazhat, azonban ha előre 180 cm -nél magasabbak ülnek, akkor hátul már csak gyerekeknek jut elegendő hely, de ez az összes 4 méter alatti kisautóra jellemző. Apró praktikus rakodóhelyeket többfelé találunk, így nem okoz gondot elhelyezni a telefonunkat, a napszemüveget, vagy a parkolóórába szánt aprót, viszont a csomagtartó szerényebb a kategória átlagánál, mindössze 211 literes, ami ugyan bővíthető a hátsó üléstámla ledöntésével (1/3 – 2/3 arányban), de sík felületet nem kapunk.
Ebben a közepes felszereltségű autóban minden benne van, ami szükséges lehet egy ilyen többnyire városban használt autóba. Főbb extrái közül csak néhányat említenék: légkondicionáló, tempomat, hét légzsák (a vezetőnél térdlégzsák is), menetstabilizáló, négyhangszórós CD-s, USB-s rádió, két első motoros ablak, központi zár. Az utastérben használt anyagok minősége jó, különböző textúrájú, de szinte mindenhol kemény, kopogós, sötét műanyagokat alkalmaztak, itt-ott megtörve egy-egy ezüst betéttel. Arra azért ügyeltek, hogy ahol érintkezünk az autóval, ott kellemesebb tapintású anyagok legyenek. Az ajtók könyöklőire némi textilbetét, a belső kilincsekre króm, a kormányra bőr bevonat jutott, így nem bántó az összhatás. A műszerfal hagyományos elrendezésű analóg körműszerekből áll, az órák grafikája, kivitelezése ízléses, akárcsak a jégfehér és piros világítás. A kilátás a vastag „C” oszlopok, és a szűkre húzott oldalablakok ellenére is jó, ebben az elsőre kissé túlméretesnek tűnő külső visszapillantók is sokat segítenek.
Ami a legnagyszerűbb ebben az autóban, az a vezethetősége. A motortérben egy 1.2 literes 94 lóerős szívó benzines erőforrás dolgozik, ami laza könnyedséggel mozgatja a 960 kg.-os kasztnit. Öt sebességes váltója a klasszikus japán receptet követi: precíz, rövid utakon és pontosan kapcsolható, áttételezése jól eltalált. A motor 130 km/h sebességnél 3800 -at forog, hangja még így autópálya tempónál sem zavaróan hangos. A mindössze 118 Nm nyomatékú, ezt percenként 4800-as fordulaton leadó motor szívesen veszi a pörgetést, ereje 3500 fordulat/perc felett jön meg. A fékek kellően erősek, jól adagolhatók, a kormányzása pontos, a fordulókör kicsi, akár egy 10 méteres körön is megfordulhatunk. A klasszikusnak mondható elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű partner a lendületes haladásban, épp annyira feszes, amennyire kell, hogy még kényelmesen utazhassunk, de már élményt nyújtson egy-egy szerpentines útszakasz. Az első ülések átlagos testalkatú személyek részére kényelmesek, bennük utazni hosszabb távon sem fárasztó. Tesztautónkat többnyire városban, rövid távokon használják, a fogyasztásjelzője ennek ellenére 5.7 litert mutatott, országúton, nyugodt stílusban vezetve, ez könnyedén 5 liter alá vihető. Az elmúlt öt évben a kocsi csak az évente kötelező karbantartások alkalmából látogatta a márkaszervizt, semmiféle meghibásodás nem fordult elő, a használatnak, kopásnak nyoma nincs, a karosszéria, és az utastér is újszerű állapotú maradt.
Érdekes, hogy amíg a világ többi részén a Suzuki Swift ugyanolyan kedvelt, és megbízható japán autó az emberek szemében, mint egy Toyota, Honda, vagy Nissan, addig itthon a sznob közvélemény nem tudja elfogadni a márkát, a mai modellekben is még mindig az első széria fapados, gyenge karosszériájú Suzukiját látja, pedig éppen ideje lenne leszámolni az előítéletekkel. Az elmúlt lassan 15 év tapasztalatai rácáfolnak a tévhitekre, jóideje már 5 csillagos törésteszt, korszerű motorok, és élhető felszereltség jellemzi az Esztergomban gyártott kocsikat.
A kedvező fogyasztást és a megbízhatóságot preferáló, elsősorban városi autót kedvelő vásárlók számára mindenképp ideális, megfontolandó modell az előző Swift, nehezen lehet vele mellényúlni.
A tesztautókat Lotus Cleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!
Teszt/fotók: Bitó László
