Porsche Boxster 986 teszt – használt roadsterek királya?
Felüvölt a hathengeres motor közvetlen mögöttünk, a karomon pedig feláll a szőr. Libabőr szalad végig a testemen, az élményt kétszeres szorzóval fogyasztom, mert olyan normálatlan benzinvérű vagyok, aki él és hal az ilyen dolgokért. A Porschékért meg főleg, ugyanis éppen azt tesztelünk. Komoly munka ez kérem, valakinek el kell végeznie!
Első élményem a műfajban 2011-hez kötődik. Autózási és fényképezési vágytól égve jeleztem egy Porsche fórumon, akinek van kedve egy fotósorozat készítéséhez szeretett gépéről, az jelentkezzen a megadott mail címen. A szerencsés nyertes egy piros kis Boxster lett, illetve nem is. A nyertes én lettem, hiszen volt vállalkozó a „projektre”, így újabb porschés élményre tehettem szert és megtudhattam, milyen a boxsteres életérzés. A típus mozgékonysága már akkor is magával ragadott, azonban még jogosítvány híján csak a jobb egyből szemlélhettem a történéseket. Közben pedig eltelt 6 év és végre eljött az én időm, beülhettem egy másik, azonos specifikációjú példány volánja mögé, továbbá megtört az orrmotoros jég, ugyanis eddig boxermotoros Porschéhoz még nem volt sok közöm, már ami a vezetést illeti.
Milyen autó a Boxster? A legeslegelső benyomásomat egyszerű leírni: kemény. Emiatt, bár ő még messze a „lájtosabb” képviselőihez tartozik a márkának, nem való mindenkinek. Gokartszerűen lehuppan az ember, szinte a földre – talán ezzel nem lepek meg senkit. Eddig rendben van, kiszámítható volt. Aztán indítás, kuplung be, húha, erre nem számítottam. Kemény egy kuplung ez, sportosan, akarom mondani nagyon sportosan kemény. Az első fél óra után remekül hozzá lehet szokni, azonban erőfeszítést igényel , könnyedén meglepheti azt, aki legfőképp hétköznapi autókat vezet. Még engem is meglepett, pedig egy 924 S volánja mögül ültem át (de ez egy másik sztori, erről majd valamikor később…).
Lépjünk tovább, indítókulcs régi versenyhagyományokat idézően a bal oldalon, elfordít, mehetünk. Életre kelt közvetlenül mögöttünk 6 hengernyi boxer, ebből már nagyon rossz dolog nem sülhet ki – gondoltam. Elindulunk, megyünk, fú, ez tényleg kemény! Érezni minden rezdülést a fenekünk alatt, a szó vezetési élményszerűen pozitív, illetve kényelmi szempontból negatív értelmében is. Nem véletlen terpeszt, kell a 225 mm széles hátsó gumihoz a rendkívül feszes (és egyébként cikázáshoz eszméletlenül jó hangolt) futómű, ha repeszt. Akkor lássuk, halljuk, padló.
Ez nem az az autó, amivel még különösképpen finomkodni kellene. 19 év még a youngtimer kor nagyon messzi hajnala, a horizonton talán látszik épp-épp, a korai órákban, ahogy felsejlik. Pár éven belül elér oda is, de a Boxstert senki sem azért veszi még. Hanem azért, mert meg akarja tapasztalni elérhető áron a Porschézás élményét és szeretne kabriózgatni a naplementében, mindezt úgy, hogy alkalomadtán bizony eljön a pillanat, amikor tolni kell neki, ahogy a csövön kifér. Ez már egy relatíve modern autó, nem is vészesen idős (de nem is túl új ahhoz, hogy horror legyen az alkatrész vagy a szerviz), ráadásul ez a példány kifejezetten remek formában van szakszervizelt múltjával, 2 tulajdonosával és 85 ezer kilométerével.
Szóval kettes, nagygáz, majd következik a megállapítás: ez de mennyire mocskosul jól szól! Aztán visszaveszem a tempót, majd az autópálya feljárón ismét odapakolok, a kettest 6000-nél váltom el, megforgatom a hármast is, aztán ismételten leveszem a gázról a lábam, mert már majdnem átléptük a 130-at.
De miben is ülünk pontosan? Egy 1998-as, azaz első generációs roadsterben, mely a motor és a karosszéria típusának elnevezését kombinálva kapta meg a Boxster nevet. Ez még teljesen az alap, avagy eredeti konstrukció, 2,5 literes, 6 hengeres boxermotorral, 204 lóerővel. Mindez gyári adat szerit 6,9 másodperces 0-100-as sprintre elég, ami egyfelől nem rossz, másfelől pedig nem ez a Boxster lényege.
Már orkán erővel fújhatott a változás szele 1996-ban a Porschénál, mikor a német gyártó előrukkolt az akkor még óriási eretnekségnek tűnő, vízhűtéses generációk első modelljével. Ráadásként új belépő kategóriás autóról volt szó, ami hiányzott a palettáról 1995 óta, amikor is végleg nyugdíjazták az orrmotoros család utolsó mohikánját, a 968-ast. A kétüléses, középmotoros kabrió nem állt túl távol a márkától, igaz a példákért messzire kell utazni vissza az időben: az első 356-os prototípus készült középmotorral, így akár tekinthetjük úgy, hogy annak, vagy az ’50-es években remekelő 550 Spydernek a szellemi utódát hozták létre a mérnökök. Nagy szavak ezek, de azon kívül, hogy kiváló marketing szöveg, a példák valósak.
A „kisporsche” szerep sosem hálás, mindig megosztja az embereket. Vannak, akik női autónak titulálják, mások csak 911 pótléknak tartják, megint csak mások pedig gondolhatják úgy, hogy gyenge. Csak a kilenctizenegy – hangzik gyakran a mondás, ami legalább akkora marhaság, mint mondjuk az, mikor valaki örökérvényű kijelentést tesz, miszerint 1990 vagy épp 2000 előtt készültek csak nagybetűs autók. A dizájn sokakat megoszt, a tojáslámpás orr – mely gyakorlatilag megegyezik a hasonló korú 996-osokéval – sarkalatos pont, hogy csak egy példát mondjak.
Van benne valami, de a kor érzésem szerint a Boxster malmára hajtja a vizet. Ahogy öregszik és „érik” a forma, úgy válik egyre elfogadottabbá, szerintem pedig egész csinos. Lapos testével, kicsit gülü szemeivel közepesen veszélyes hüllőként tekint ránk, a lámpák mögötti domborulatok pedig az autó hátulján ismételten felbukkannak, gusztusosan ívelt feneket alkotva a gépnek. A középre rendezett kipufogó klasszikus középmotoros Porsche jelenség, az oldalbeömlők pedig külön jellegzetességként szolgálnak és adnak még sportosabb kinézetet a kasztninak. Ennél a bekezdésnél meg kell jegyeznem, hogy az első és hátsó lámpák egyébként már cserélve lettek a modellfrissített verziókra.
Belül vegytiszta kilencvenes évek, azonban nem a kellemetlen, hanem a picit mosolyogtató, ugyanakkor még ma is teljes mértékben felvállalható fajtából. Megadja a feelinget, de nem jut eszedbe róla, hogy gagyi, mert annál a formák, illetve leginkább az anyagok sokkal jobbak. Remek minőség mindenhol, semmi sem zörög, minden kellemes tapintású, a középen szövet, kétoldalt bőr kárpitú ülések pedig 85 ezer után sem fáradtak meg, sportosan kényelmesek.
Az ajtók fogantyúja mögött elhelyezett, felpattintható tároló rekesz külön szerethető poén, pakolni pedig marad még bőven hely az autóban: az első és hátsó csomagtartók össz térfogata (éljen a középmotoros elrendezés) 250 liter környékén van. A váltókar bent nem kopott, jól kézre áll és könnyen, pontosan mozog, a 4,3 méter hosszú és 1,78 méter széles autó pedig szinte körülölel, ahogy beülünk. Óriásoknak nem való, de nem olyan szűkös, mint mondjuk egy MX5-ös beltere. Kedvenc részletem a tipográfiában, illetve elrendezésben szintén a nagytestvér 911-est idéző hármas műszercsoport, mely a „kisporschék” jellegzetessége: már a 912-esekben, később a 914-ben, a 924-ben és az első generációs 944-esekben is 3 körműszer informálta a pilótát.
Mi a Boxster lényege? Nem a gyorsaság, mert a szó szoros értelmében, mai szemmel nem egy gyors autó. A teljesítmény pont elég, bőven kiautózható, itt azonban nem a sebességen, hanem az autózás milyenségén van a hangsúly. A kanyarokon, íveken, kigyorsításokon, cikázáson és a nyitott tető adta élményeken. Ebben a műfajban ötös, ha pedig a nagy roadster etalon, az MX5-ös adta izgalmakat nézzük, akkor szorozzuk meg kettővel, vagy hárommal, és megkapjuk, amit nekem sikerült átélnem.
A Mazda játszós autó, a Boxster pedig sportautó, csodálatos esszenciája a nagybetűs vezetési élménynek. Ehhez pedig nem kellenek lóerő hegyek, csak egy penge futómű, meg az a hátborzoló hathengeres hang, melynél meg kell jegyeznem, hogy egy Remus kipufogórendszer még hozzájárult az élményhez. A kombináció tökéletes, ugyanis nem túl hangos, nincs semmi kamu durrogás, nem olyan, mint egy utólagosan beszerelt masszás-mélynyomó. A klasszikus hang tökéletesen árad ki belőle, csak nem kiált, hanem kulturáltan ordít, tökéletes egyveleget alkotva az egész autót körülölelő hangulattal.
Messze nem tökéletes a 986-os. A granturismo feelingre vágyóknak kicsit kicsi, kicsit alacsony, kicsit kemény. Ésszerű emberek számra haszontalan. „Versenyzők” számára gyenge, sznobok számára pedig olcsó és régi. A vezetni imádók, kezdő, illetve középhaladó sportautósok, vagy épp az élményt adó, de nem túl drága szerkezetre vágyók számára ugyanakkor az egyik legjobb választás. Jól kezelhető, formás, Porsche létére fenntartható, ráadásul nem is drága. Most van a gödör alján a típus, a legolcsóbb példányok 2-2,5 millió forint között mozognak. Aki jót akar magának, az szemezgessen leginkább 3-4 millió környékén, vagy ne sajnálja olcsóbb esetben rákölteni azt a plusz egymilliót, aztán lesz egy hobbicélokra, örömszerzésre kiváló eszköze. Kevesebbe nem fog kerülni, fiatalabb viszont már nem lesz, aki ebben a műfajban gondolkozik, csapjon le rá most, érdemes kipróbálnia. Valószínűleg szeretni fogja, én imádtam.
Bacsa Zoltán
