Peugeot 308 SW teszt – nem kell félteni
Használtteszt következik, ezúttal a francia márka egyik igáslovát kötöttük el egy körre, a kétezres évek divatszokásait még magán viselő, első generációs 308 SW közel kétszázezret futott már, nem éppen kímélő üzemmódban. Ám talán pont ez utóbbi mutatja a használati értékét, ami az autók mai világában többet ér bármilyen szépen szóló marketingszövegnél. Nem lövöm le már az elején a lényegesebb részleteket, de a mai teszt mottója: ki itt továbbgörgetsz, hagyj fel minden előítélettel!
Külső megfog, belső megtart? Ismerős közhely, és talán rá is húzható a 308 SW-re, hiszen meglehetősen kellemes formatervű a már faceliftes (2011-es) kivitel, míg elődje inkább egy fogszabályzós tinire hasonlított, addig a ráncfelvarrott már jóval befogadhatóbb lökhárítót kapott. Oldalról, kissé felülnézetből nagyon ügyes dinamikája van a formának, a front pedig jól mutatja a klasszikus és modern Peugeot-arculat közötti átmenetet. A hátulját nem érdemes túl sokat firtatni, nagy izgalom nem rejtőzik benne, a kreativitás itt már egy kicsit megroggyant. A külső egészét figyelembe véve azonban szépen használták ki az autó alkata adta sajátosságokat, a lapos orr és a nagy üvegfelületek pedig az utastérben is éreztetik pozitív hatásaikat.
A beltér a legjobb példa az előbbiekben emlegetett csiricsári kétezres évekre. Fehér számlapos óracsoport, matt ezüst dekorok, sok furcsa gomb, és egy billenő kijelző. Idejétmúlt dolgok lettek ezek, pedig csupán kilenc év telt el azóta, hogy ezt az enteriőrt modernnek kiáltották ki. Persze az is volt, főleg, ha megnézzük az előd, azaz a 307-es végtelenül egyszerű, szögletes, lebutított egységeit. Ha a jövőbe tekintünk, akkor viszont egyértelműen látszik, hogy miért is büszkék a sokat csiszolgatott i-Cockpitre a Peugeotnál, ugyanis az már tényleg egy másik világ terméke. De visszatérve alanyunkhoz, itt igazából nem a megjelenés, hanem a tartósság a lényeg, céges autó lévén pedig megvolt a lehetősége a bizonyításra a 308 SW-nek.
Őszintén megvallva rosszabb állapotokra számítottam, elvándorolt gombok és szétrojtosodott ülések helyett azonban egy teljesen egyben lévő belső fogadott. Látszik a használat, de egy alapos kárpittisztítás, valamint új szőnyegszett beszerzésével már-már újszerűvé lehetne varázsolni az összképet. A kormányra is ráférne egy bőrözés, de a kopást vélhetően valamilyen ékszer okozhatta, és mivel egy helyre koncentrálódik a felület sérülése, még azt sem mondhatjuk, hogy az anyagminőség lenne a hibás. Az ülések még mindig megfelelően tartanak, minimális gyűrődés a szokásos helyeken megfigyelhető, de sem deformációval, sem szakadással nem találkoztam. Az összeszerelés remek, minden illesztés a helyén, semmi nem zörög, valahogy így kell elképzelni egy valódi futásteljesítményű, ám az átlagnál valamivel többet használt, korabeli Peugeot belsejét.
Az utastér mérete is kellemes, elöl tágasak a terek, mögötte három teljes értékű hely található, és lenne harmadik sor is, ha nem távolították volna el az üléseket. Van viszont helyette 584 literes alap csomagtér, és jól variálható, szimplán le, vagy előre, szendvicsbe hajtható második sor, amivel 1.7 köbméteresre növelhetjük a rakteret. A panorámatető sem hátrány, sikeresen dobja fel a szürke-fekete, hátul sötétített belsőt. Felszereltség szempontjából kiemelendő még a kétzónás digitális légkondicionáló, illetve a furcsa képernyő, amely ugyan nem érintős, és nincs is túl nagy tudása, de legalább mutatja az aktuális tengerszint feletti magasságot, szuperképessége pedig, hogy indításra előbújik rejtekéből. Érdemes még megemlíteni a műszerfalon található fedélzeti számítógépet, itt minden fontos információ megtalálható, a szervizintervallumoktól a fogyasztási adatokig.
Amikor előzetesen felvilágosítottak, hogy egy 194 ezret futott kulcsos autóval lesz dolgunk, műszaki szempontból is válogatott rémképeket vizionáltam. Kár volt, jól bírja a strapát a 308 SW, nincs lötyögő kulissza, sem kínlódó fokozatok, a hatsebességes manuális váltó masszív, jól kapcsolható. A kormánymű szintén rendben van, pontos és erős, érezni, ahogy kicsit visszaránt, de pont ezért nincs az a steril érzete, ami oly sok túlszervózott modellnél elbizonytalanítja a manőverezési képességeket.
Amennyire „kemény” a vezetési érzet, annyira finom a futómű, szépen simítja ki az úthibákat, próbáltam keresni a használat nyomait, az érzékenyebb pontokat, de a futásteljesítményhez képest nagyon is jó állapotban van. Az 1.6-os e-HDi dízelmotor a maga 112 lóerejével nem egy erőmű ugyan, de a karakterisztikája szokható, egész ügyesen mozgatja a közel másfél tonna önsúlyú testet, százig 12.3 másodperc alatt tornássza fel magát, a vége valahol 185 km/óra környékén van (akinek ez nem elegendő, annak még mindig ott a kétliteres dízel). Ehhez hat liter körüli, óvatosabb lábúaknál inkább 6 alatti fogyasztási adat párosul, baráti szám, ellenben a gyári országúti 3.9 litert nem hinném, hogy képes lennék reprodukálni.
Ha a típus használtpiaci árát nézzük, az újkorihoz képest nagyjából a harmadával számolhatunk, 1.7-2.2 millió forint körül mozognak, állapottól, évjárattól, felszereltségtől függően. Nem az izgalom csimborasszója a 308 SW, de hétköznapi használósnak, pakolósnak jelen valójában teljesen alkalmas, egyáltalán nem egy leharcolt oroszlán képét mutatta. Jó lenne ezt a tesztet néhány év múlva, plusz százezer kilométerrel az órájában megismételni, komolyan érdekelne, hogy ilyen igénybevétel mellett meddig képes ezen a szinten maradni a Peugeot kombija.
A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek!
Bense Róbert
