Opel Astra G Caravan 1.4 teszt – a munka hőse

A használtpiac egy örökzöld opciójába, avagy egyik legnagyobb klasszikusába ültem be nemrég, hogy megvizsgáljam, hogy állja a sarat az 1998-ban bemutatott koncepció, ami Opel Astra G névre hallgat. Egészen hihetetlen, hogy az első példányok 20 éve gördültek le a gyártósorról, egyben pedig ijesztő is ezt kimondani. Öregszünk, mint a magyar autópark! Szerintem sokan vagyunk így, akiknek az előbbi adat meglepő lehet, én például akkor voltam 4 éves és máig abban a hitben éltem, hogy a G csak egy épp korosodó, de még teljesen az utcakép részét képező, ésszerű, egyben pedig vállalható korú használt kompakt / szedán / kombi karosszériaváltozattól függően, nem lehet olyan idős – aztán mégis.

De hogy árnyaljam a képet, hozzátenném, a típus az utódmodell megjelenésétől (2004) egészen 2009-ig futott Classic II néven a kínálatban, ennek tudatában pedig már nem kell az „öreg autó” hitben élnünk, csak tudomásul venni, hogy nem mai konstrukcióról van szó. Szép karriert futott be a második generáció, annyi biztos, manapság 11 év 2 modellciklusnak is megfelel. Az, hogy egy típusból 20 és 9 éveset is találhatunk közel változatlan formában, szinte meghökkentő, de ráteszek még egy lapáttal: a latin-amerikai régióban egészen 2011-ig volt szolgálatban Chevrolet logóval az orrán.

Az Astra tulajdonképp egy kis ferdítéssel akár megfeleltethető lenne egyfajta modernkori Zsigulinak is. Szinte biztos vagyok benne, hogy a legtöbb magyar ember családjában legalább szolgált egy  az első két széria valamelyikéből. Akit személyautó formájában érint a motorizáció Magyarországon, az valószínűleg már ült egyben, vagy legalább ismer olyat, aki ilyet nyúz napi szinten. Nem tudom, hány példány futhat magyar rendszámmal, de a használtautós hirdetések száma alapján (1000+) is arra következtethetünk, hogy igen jelentős részét képezi máig országos gépjárműállományunknak a szóban forgó Opel.

Tesztautónk a gyártás második feléből, 2004 év végéről származik, már Classic kivitelű. Korához mérten viszonylag keveset futott, 111 ezer kilométernél áll a számláló. Természetesen már ez sem olyan kevés, 13 év pedig csak 13 év, így egy két harci horzsolás, illetve kopásnyomok már gazdagítják kívül belül. Ennek ellenére korrekt állapotban van és nem mondható leharcolt darabnak, ennyi év után valami hasonlót vár az ember.

Amit kissé túlozva zseniálisnak tartok, az az autó külseje,  a formákon látszik talán a legkevésbé az idő. Nem mai, de valahogy nagyon jól viseli a változó idők szelét. Semmi kirívó nincs a formatervben, mondhatni unalmas, de nem igen akar rajta meglátszódni a kor. Ellenpélda az előző, F generáció, ami kis gömbölyded testével igen csak elavultnak és a ’90-es évek gyermekének hat, míg a G már viszonylag modern formájával még ma is egészen csinos. Nehéz megindokolni, de ez a húzott szemű, szúrós tekintet valahogy nem akar igazán elavulni, pedig nincs semmi különleges rajta. Hátulról meg aztán végképp szögegyszerű, de valahogy nem akar elöregedni – nálam gondolatban kb. 8-10 év körülinél megállt a dizájn öregedése, pedig hangsúlyozom, 1998-ban rajzolták. Talán ez adja a második generáció egyik vonzerejét.

 Belül ellenben már kőkeményen megcsap a ’90-es évek végének szele, amennyire kívülről „friss”, annyira nem az a beltér megjelenése. Kicsit rideg, egyszerű és kopogós, de a korszakot vizsgálva abszolút vállalható. A kritikát tehát leginkább a modern formákhoz és aktuális trendekhez viszonyítva kell érteni, kortársak szintjén ez egy korrekt, németesen letisztult és logikus elrendezésű műszerfalnak számít. Az extralista nagyjából a klímából és az elektromos első ablakokból áll, de sokkal több annakidején nem is kellhetett. Tárolóból akad kettő is a klímapanel alatt, fedéllel zárható, illetve a kézifék karja előtt is van egy nagy műanyag ív, amibe apróságokat dobálhatunk. Pohártartó ugyan nincs, de minden ajtóba befér a félliteres palack.

Az elhasználódás nyomai itt érhetők tetten a legjobban. A vezetőülés bal oldali combtámasza már lájtosan, de elkezdett kikopni és hurkásodni, a kormány pedig a duda gombjainál kezdi mintáját veszetni, mint egy szépen lecsiszolt, folyó görgette kavics. Csak az esztétikus, ez pedig kevésbé, gumiszerű tapintással. Vezettem már nagyjából azonos korú, 150 ezret futott példányt is, ott a kormány karimájának szinte az egész felső része ilyen állagúvá vált. A váltószoknyán érződik még az idő és a kézifék kar borításán, ezeken felül viszont hibátlan a beltér.  Figyelembe véve az autó kategóriáját, az éveket és a kilométereket is, korrekt a látvány.

A motortérben az 1.4-es EcoTec erőforrás lapul, 16 szeleppel és 90  lóerővel, ami a Caravan nagyjából 1200-1250 kilós súlyához még éppen elég.  A fogyasztás autópályán 7, városban 8 liter környékén alakul a tulajdonos tapasztalatai szerint, aki már egyébként újkora óta birtokolja az autót. A hibalista nem túl bő, a jótállási idő alatt pedig 2 stabilizátor pálcát kellett elöl cserélni, ezen felül pedig a teljes futásidő alatt vezérlést 2x. A többi tétel csak a szokásos kopó alkatrészekből áll, a szervizköltségek pedig hozzáértő, de nem márkaszervizben alacsonyak, alkatrész pedig akad bőséggel a típus népszerűségének is köszönhetően.

Pörgetve lehet dinamikusan autózni az Astrával, szóval bár hevesebb vérmérsékletűeknek inkább az 1.6-ost ajánlanám, lendületből nem megy vészesen rosszul az 1.4 sem – bennem méretéhez képest pozitív benyomásokat keltett. A 100 km/h-s sprint  12-13 másodperc között van meg, de érzésre nem tűnt zavaróan lomhának. Ha reális elvárásokkal közelítjük meg, akkor ezzel a teljesítményszinttel főleg a higgadt közlekedéshez optimális a motor motor, ami az elmondások szerint megbízható is. Hozzátenném, hallottam már azonos korú, igaz pár tízezerrel nagyobb futásteljesítményű 1.4-esről a típusban, ami már költséges felújításon esett át. Az 5 sebességes váltó biztosan nem a pontos, finom kapcsolási érzetet keresők kedvence, ezt nyugodtan állíthatom. A futómű kényelmes és a hazai rossz utakhoz is jól passzol, inkább erre, mintsem feszes, tempós haladásra lett tervezve.

Ebből az autóból kiindulva, illetve természetesen az ellentétes tapasztalatokat is figyelembe véve összességében egy nagyon ésszerű összegekből fenntartható és viszonylag megbízható konstrukcióról van szó, bár ne feledjük, nagyon nem új autók ezek már. 2 vélemény meghallgatása persze nem tekinthető reprezentatív kutatásnak, kommentben örömmel vesszük a további pozitív, vagy éppen negatív tapasztalatokat.

Tökéletes igásló (különösen a Caravan a 480 literes csomagtartóval), a szó nem negatív értelmében egyszerű konstrukció, viszont továbbra is abszolút megállja a helyét az utakon. Helykínálatra, használati értékre, fenntarthatóságra az ésszerű használtautó egyik klasszikus esete. A kínálat széles, félmilliótól másfél millióig lehet válogatni kor és futásteljesítmény alapján. A túlzottan olcsó darabokat talán kerülném, a kínálat legtetejének árában talán akadnak ennél jobb autók/vételek is a piacon. Az arany középút azonban jó választás lehet azoknak, akik egy reális árú, de nem túlzottam idős, jó használati értékű autóra vágynak a 2000-es évekből.

A teszt megjelenését az Opel Fábián Budaörs támogatta!

Bacsa Zoltán