Látogatás a szentélyben: Museo Storico Alfa Romeo

2019. április 13.

256

Amennyiben egy hozzám hasonló, benzinvérű fanatikust Milánóba sodorja az élet – vagy egy jókor előkerülő, olcsó fapados repülőjegy – mindenképp lenne egy javaslatom egy legalább fél napos program beiktatására. A milánói metró végállomásától ugyanis még nagyjából 20 percnyi buszozásra, az Arese nevű elővárosban található az Alfa Romeo gyár múzeuma.

A környék meghatározó szerepet játszott a márka történetében, a hatvanas évek elején kezdték el építeni a gyártat, ami kiváltotta az elavult portelloi üzemet. ’63-ban indult a gyártás és a cég vezetése és fejlesztő központja is ide költözött. 86-ban a FIAT csoport felvásárolta őket, de a gyártás egészen a kétezres évek elejéig folyt. Az Alfa GTV 2000-ig készült itt, ezután még kis ideig elektromos és gázos rendszerre építettek át FIAT modelleket, valamint a V6-os erőforrások gyártása futott 2005-ig.

A bezárt gyárépületek egy részét már hasznosították, a közelmúltban nyílt meg a térség legnagyobb bevásárló központja, de ami ennél is fontosabb: az 1976-tól alakuló gyári gyűjtemény 2015-ben egy felújított épületben nyitotta meg újra a kapuit a közönség előtt.

A megérkezés és jegyvásárlás után jó olasz szokás szerint azonnal a kávézóba invitáljak az embert, ahol a bárpultra helyezett autó alkatrészek, falra aggatott karosszériaelemek, és motor metszetek között lehet egy jó cappucinoval felkészülni a túrára. Ezután a beléptető kapu QR kód olvasójára már nehéz érdemben figyelmet fordítani, mert a derékig érő üvegfel mögött a kiállítás előterében már olyan tanulmányautók sorakoznak, melyek egyenként is alkalmasak a nyugalom megzavarására.

A legelső 2600 SZ, a Montreal 76-os bemutató példánya, a Caimano koncepció, a C8 Competizione és a 33 Cuneo koncepció sorfala fogadja a látogatót egyik oldalt, míg velük szemben a Bertone műhely Navajo tanulmánya és a terem végébe kiállított Disco Volante jelzi, hogy jó helyen járunk. Innen további prototípusok, kiállított repülőgép motorok és a Mille Miglia versenyek történetét bemutató tablók között jutunk el a tényleges kiállítótérbe vezető mozgólépcsőhöz.

Az eddig látott, a folyosókon egymás mellé kiállított, időszakos bemutatók után egy teljesen tudatosan felépített világba kerülünk. A legfelső szintről indulva 3 témakörön és 6 félemeleten keresztünk ereszkedhetünk egyre mélyebbre a márka múltjában – és az épületben. Mindezt úgy, hogy már a legelső teremből is nehezen tudunk elszakadni, de mégis minden újabb helyiség felülmúlja az előzőt.

TIMELINE

Az első nagyobb blokk egy gyors áttekintést nyújt a márka jelentősebb típusaiból a egészen a kezdetektől. A félkörben leparkolt kocsik sorát az 1910-es A.L.F.A. 24HP, valamint a 15 HP nyitja, majd olyan, megkerülhetetlen modelleken keresztül, mint a 6C-k legkülönfélébb változatai, a legendás 62-es Giulia vagy a – személyes kedvencem – a Montreal vezet el a közelmúlt kultikus darabjaiig. A kört a gyönyörű C8 Competizione zárja, de amíg hozzá eljutunk, a kocsik mellé kiállított motorok mellett is el lehet időzni egy darabig.

BELLEZZA

Egy emelettel lejjebb már a természetes fényt felváltja a spotlámpák hada és a minimalista térben szétszórva a cég történetének szinte összes ikonikus tanulmányautója körbejárható. A legnagyobb olasz tervezőirodákkal közösen készült kiállítási darabok még a mai napig is valószerűtlennek hatnak, mindeközben csodásan megfigyelhető minden egyes korszakra jellemző futurisztikus formanyelv.

Az egyik legkorábbi próbálkozás a légellenállás csökkentésére, az 1913-as A.L.F.A. 40/60 HP Aerodinamica foglalja el a központi helyet a teremben, de a Touring csodás 1900 C52 Disco Volante-jének megtekintése is csak azért nem egy teljes estés program, mert mellette még ott sorakoznak a Bertone, Zagato és Italdesign stúdiók remekművei az 50-es, 60-as évekből.

Még egy fél emelettel lejjebb már az utcai „szépségeké” a főszerep. A terem egyik felében gyönyörű sportkocsik sorakoznak a hatalmas tükörfal előtt, míg a rögtönzött kis moziterem – a Diploma előtt című film részleteit vetítették a főszereplő, az 1600 Spider “Duetto” társaságában – túloldalán a márka luxusautói terpeszkedtek.

VELOCITA

Az utolsó nagy témakör a márka kezdetektől meghatározó versenymúltját dolgozza fel. Az első szinten félhomályban, a falakon folyó vetítés és némi világmegváltó zene kíséretében tekinthetők meg a két világháború közötti versenygépek. Bármilyen más kiállításon talán túl sok lenne az audiovizuális élmény, de ilyen legendák között sétálva valahogy mégis minden a helyére kerül. És itt már az ember jogosan feltételezhetné, hogy mindent látott, pedig még van egy utolsó szint.

A legalsó teremben újra csend van. A lépcsőn leérve a legendás 158 és 159 Alfetták között találja magát az ember. Az autók között, amikkel a korai GrandPrix legnagyobb alakjai, Giuseppe „Nino” Farina és Juan Manuel Fangio világbajnokságot nyertek. Ráadásul a burkolat nélküli darabokon és a kiállított motorokon a legkisebb részletek is alaposan megfigyelhetők. Innen már gyakorlatilag kevés új információnak van esélye még bármennyire is eljutni az ember tudatáig, de a kis „hall of fame” szobácska után még a nyakába zúdítják a háborúk utáni pályaversenyzés legnagyobbjait, egy lélegzetelállító 33 Stradale prototype-al megfejelve. Endurance, túraautó, és formulaautó is akad bőven lezárásként.

Bevallom, arra számítottam, hogy a gyár hivatalos múzeumában néhány fontosabb modell is előkerül majd. De mind a kiállított járművek mennyisége, különlegessége, mind a köréjük megalkotott környezet bőven felülmúlta a várakozásaimat. A kiállítás felépítése és témakörökre bontása, melyek stílusukban, hangulatukban egymástól élesen elváltak, de mégis folyamatosan egymásra építve vezették végig a látogatót a márka történelmén maradandó élménnyé tették a látogatást. Ráadásul fotós szemmel se lehet kifogásom, mivel a kiállított járművek megfelelően szellős elhelyezése, a kordonok teljes hiánya valamit a jól átgondolt világítás mind sokat segített.