fbpx

Letaszították Piastrit a bajnoki tabella éléről, Norris és Bearman is brillírozott Mexikóban

Mexikóban folytatódott a Forma 1-es világbajnokság 2025-ös szezonja. A 4.304 km-es Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán 71 kört kellett teljesítenie a mezőnynek. Az egyéni világbajnoki címért továbbra is hatalmas a harc Oscar Piastri és Lando Norris között, de az elmúlt négy év bajnoka, Max Verstappen sem tett még le a címvédésről.

A szombati időmérő edzésen Lando Norris 1:15.586-ös idővel megszerezte a pole pozíciót. A McLaren brit pilótája mögött Charles Leclerc, valamint Lewis Hamilton végzett. A bajnokság éllovasa, Oscar Piastri csak a nyolcadik lett a kvalifikáción.

A közép-európai idő szerint este kilenckor rajtoló futamon Norris jól kapta el a rajtot, míg a közepes keverékeken induló Max Verstappen az első kanyarban elfékezte magát, és levágta a pályát. A hollandnak vissza kellett adnia a pozíciót az élen álló McLarenesnek. A hatodik körben Versteppen, Hamilton és Oliver Bearman csatázott látványosat, amelyet végül a Haas versenyzője nyert meg. Hamiltont pályaelhagyás miatt 10 másodperces időbüntetéssel sújtották.

A tizenegyedik körben Piastri el tudott menni Yuki Tsunoda mellett, és üldözőbe vette a hetedik pozícióban autózó George Russellt. Két körrel később Esteban Ocon is utolérte Tsunodát, azonban a Red Bull japán pilótája kivédekezte a Haas-os francia támadásait. Carlos Sainz a 19. körben elsőként érkezett meg a bokszba a friss abroncsokért. Hamilton a 24. körben állt ki letölteni a büntetését, valamint megkapta a friss közepes keverékeket. Nem sokkal később Piastri és Bearman is letudta a kötelező kiállást. Kimi Antonelli a 29. körben átvette a hatodik helyet Isack Hadjartól.

Féltávnál Norris 8,8 másodperccel vezetett Versteppen előtt, akit Leclerc és Bearman követett. A 42. körben Antonelli és Russell helyet cseréltek, míg a lágy keverékeken autózó Verstappen hátracsúszott a nyolcadik pozícióba.  A 48. körben Piastri, Antonelli és Hamilton egyszerre érkeztek meg a bokszba. Piastri a friss abroncsokon megelőzte Antonellit és Ocont is, és üldözőbe vette az ötödik helyen tanyázó Russellt. Bearmannek körökön át ki kellett védekeznie Russell támadásait, és időközben megérkezett Piastri is ebbe a csatába. A 60. körben az ausztrál meg tudta előzni a Mercedes-es ellenfelét. Az utolsó körökben Verstappen utolérte Leclerct, azonban Sainz kiesése miatt virtuális autós fázis lépett életbe.

Norris tizedik futamgyőzelmét aratta és ezzel a bajnoki tabellán is az élre ugrott. A második helyen Leclerct intették le a kockás zászlóval, míg a harmadik Verstappen lett. Oliver Bearman szenzációs teljesítményt nyújtott a futamon, és a negyedik pozícióban vitte célba a Haast. Piastrinak ezúttal be kellett érnie az ötödik hellyel. Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso és Carlos Sainz is idő előtt búcsúzott a futamtól.

Formula 1 Gran Premio De La Ciudad De México 2025 végeredménye: 

1. Lando Norris (McLaren Mercedes)
2. Charles Leclerc (Ferrari) +30.324
3. Max Verstappen (Red Bull Racing)   +31.049
4. Oliver Bearman (Haas Ferrari)   +40.955
5. Oscar Piastri (McLaren Mercedes)   +42.065
6. Andrea Kimi Antonelli (Mercedes)   +47.837
7. George Russell (Mercedes)   +50.287
8. Lewis Hamilton (Ferrari)   +56.446
9. Esteban Ocon (Haas Ferrari)   +75.446
10. Gabriel Bortoleto (Stake Kick Sauber Ferrari)   +76.863
11. Yuki Tsunoda (Red Bull Racing)   +79.048
12. Alexander Albon (Williams Mercedes)   +1 kör
13. Isack Hadjar (Racing Bulls Honda RBPT)  +1 kör
14. Lance Stroll (Aston Martin)   +1 kör
15. Pierre Gasly (Alpine Renault)    +1 kör
16. Franco Colapinto (Alpine Renault)   +1 kör
17. Carlos Sainz (Williams Mercedes)   DNF
18. Fernando Alonso (Aston Martin)   DNF
19. Nico Hülkenberg (Stake Kick Sauber Ferrari)   DNF
20. Liam Lawson (Racing Bulls Honda RBPT)   DNF

A bajnokság állása:

1. Lando Norris 357 pont
2. Oscar Piastri 356
3. Max Verstappen   321
4. George Russell   258
5. Charles Leclerc   210

1. Mclaren 713 pont
2. Ferrari 356
3. Mercedes-AMG   355
4. Red Bull   346
5. Williams   111

A bajnokság két hét múlva Braziliában folytatódik.

Fotó: formula1.com

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb