fbpx

Jeep Compass – új utakon

A Jeep Compass a tegnap befejeződött Genfi Autószalonon mutatkozott be, és a kompakt szabadidőjárművek táborát gyarapítja, mely mára az egyik legfontosabb, rendkívüli ütemben növekvő piaci kategóriájává nőtte ki magát. A globális éves eladások a várakozások szerint 2020-ra csaknem 20 százalékkal gyarapodva elérhetik a 7,5 millió darabot, így hát nem meglepő, hogy a zsúfolt, ámde jól jövedelmező szegmensben igyekszik megvetni a lábát a Jeep. A vadonatúj Compass a márka modellkínálat meghatározó jelentőségű tagjaként jelenik meg az európai piacokon.

A modern esztétikumú szabadidőjármű egyértelműen Jeepként azonosítható, köszönhetően az olyan hagyományos formai megoldásoknak, mint a hetes osztású hűtőrács vagy a trapéz alakú kerékívek. A formatervezők fényes fekete háttér előtti, különálló króm elemekkel frissítették fel a legendás hetes hűtőrácsot. A fekete körvonalú fényszórókeretek pedig még karakteresebbé teszik a külsejét. A csapott hatású tetővonal, a márkára jellemző, teljesen körbefutó üvegfelület és a fényes feketére festett tetőlemez sajátos megjelenést kölcsönöznek az autónak. A külön rendelhető, kétrészes napfénytető maximális üvegfelületet és a lehető legnagyobb fejteret biztosítva nyújtja a Jeep márkától elválaszthatatlan, nyitott tetős vezetési élményt. A Compass hátsó megjelenésének meghatározó egysége az egyedülálló LED-es zárófény: a keskeny, szögletes lámpatest a csomagtérajtóra átfutva erőteljes elemként jelenik meg.

Jeep Compass

A középső egység trapéz alakú kerete jellegzetes Jeep formai elem, színében és kidolgozásában a belső tér kiviteléhez alkalmazkodik. Itt kapott helyet a Uconnect rendszer 5, 7 vagy 8,4 colos érintőképernyője. A padlókonzolon találhatóak a Compass funkcionális elemei, köztük a Selec-Terrain kezelőszervek, az elektromos rögzítőfék, valamint a motor start-stop rendszer (ESS) kapcsolói. A vezető előtti műszeregységet átgondolt kialakítású, benne 3,5 vagy 7 colos LED vezetőtájékoztató kijelzőt találunk.

Az új Jeep több mint hetven fejlett aktív és passzív biztonsági és vagyonvédelmi funkciót kínál, beleértve a ráfutásos ütközést gátló Forward Collision Warning-Plus rendszert és a sávelhagyásra figyelmeztető LaneSense Departure Warning-Plus funkciót (mindkettő alapáras tétel minden kiviteli szinten). Továbbá holttér-figyelő és hátsó keresztirányú forgalom-felügyelet, ParkView tolatókamera dinamikus segédvonalakkal, teljesen automata párhuzamos és merőleges parkolósegéd, adaptív tempomat, ESC menetstabilizáló elektronika elektronikus borulásvédelemmel, valamint hét légzsák alkotja a modell arzenálját. A fokozott védelem érdekében a Compass „biztonsági cella” vázszerkezettel rendelkezik, amely több mint 65 százalékban tartalmaz nagy szakítószilárdságú acélt.

A kategória terepalkalmasságáról kétféle fejlett, intelligens, állandó összkerékhajtási rendszer: a Jeep Active Drive és a Jeep Active Drive Low gondoskodik, utóbbi 20:1 arányú kúszóáttételt kínál. Mindkét rendszer a rendelkezésre álló hajtóerő akár 100 százalékát képes bármely kerékre összpontosítani. A Jeep Active Drive és Active Drive Low összkerékhajtási rendszereinek része a Jeep Selec-Terrain funkció, amely akár öt különböző üzemmódot (automata, hó, homok, sár, valamint – kizárólag a Trailhawk kivitelhez – szikla) kínálva gondoskodik a minden felszínen, időjárástól függetlenül, úton és terepen egyaránt tökéletes összkerékhajtásról.

Jeep Compass belső

A Compass hátsó tengelye és lehajtó tengelye lekapcsolható, az autó képes akár fronthajtással is közlekedni, így az összkerékhajtás kedvezőbb üzemanyag-fogyasztással társulhat. A Jeep Active Drive és Active Drive Low összkerékhajtási rendszerei szükség esetén késlekedés nélkül váltanak át négy hajtott kerékre. A Trailhawk kivitel emellett csaknem 2,5 centiméterrel megnövelt szabad hasmagassággal, fenékvédő lemezekkel, piros hátsó vonószemmel, egyedi első és hátsó lökhárítóval, kedvezőbb terepszögekkel (elöl 29,1, középen 23,7, hátul 33,1 fok), agresszív 17 colos offroad abroncsokkal és akár 22,9 cm szabad hasmagassággal rendelkezik. Ha még szélsőségesebb terepalkalmasságra vágyunk, a Tralihawk kivitel Selec-Terrain funkciója lejtmeneti ereszkedés-szabályozót is kínáló Selec-Speed Control rendszert alkalmaz.

A Compass európai kínálatát egy benzin- és két dízelmotor alkotja, a márka két-két Limited, illetve Trailhawk kivitelű modellel vett részt a Genfi Autószalonon. Az előbbiek közül az egyik a 170 lóerős 1.4 MultiAir2 turbómotorral, kilencfokozatú automata sebességváltóval és összkerékhajtással; a másik pedig a 140, lóerős Multijet II dízelmotorral, kilencfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással állt a reflektorfényben. A Trailhawk-típusok a 2,0 literes Multijet II dízelmotor 170 lóerős változatával voltak jelen.

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb