A 2026-os versenyszezon első versenyét rendezték a Hungaroringen. A Magyar Szlalom Bajnokság április 25-i futama az Extreme Technical Day keretén belül kapott helyet. 109 indulóval kezdődött a nap.

Egy nehéz döntés
A Sződy fivérek 27. versenyszezonjukat kezdték el. Azonban nem a terv szerint. Történt ugyanis, hogy a szokásos, rutinszerű előkészületek közben a verseny előtti napon az Opel Tigrájuknál motorhibát fedeztek fel. Ezért rövid konzultáció után úgy döntöttek, nem indulnak a futamon a versenyautóval. Azonban sok-sok év sikeres versenyszezonja után visszaülnek az S1 kategóriába, a megszokott, ismert és szinte versenyre kész Suzuki Swift-be, amely rendelkezésre állt azonnal. A legnagyobb kihívást nem is az autó előkészítése, hanem a dekoráció felragasztása okozta:
„Amikor eldöntöttük, hogy a Tigrával most nem megyünk a Hungaroring-re, a Suzukira kellett fókuszálnunk. Szerencsére műszakilag teljesen bevethető volt. Gondolok itt a futóműre és a gumikra elsősorban. Versenyfutás az idővel az autó dekorációja volt. Ugyanis a Swiften értelemszerűen nem voltak fent a támogatók matricái. Ezért a dobozból kiválogatva készen lett 10 óra munkával, éjfélre.” – mondta el Szabolcs a folyamatot.

„A döntés nem volt olyan nehéz, hiszen egy autó motorját nem kockáztathattuk. Viszont átállni és Szabinak a sok munkát elvégeznie néhány óra alatt nagy kihívás volt. Jómagam munkában voltam, nem tudtam segíteni most ebben. De nem is kérte, megoldotta. Így reggel 7 órakor a Suzuki rajtra kész állapotban gurult be a Hungaroring főbejáratán.” – folytatta Zsolt.
Előkészületek
Korán reggel megtelt a depó, ami a Hungaroring aszfaltcsíkján helyezkedett el. Az egyes kanyar utáni szakaszon, mivel a rajt a kettes kanyarból indult.
A gépátvétel és a versenyzői eligazítás után már a nevezéskor megkapott rajtszámokat ragasztották fel a versenyzők. A Sződy fivéreknél Zsolt a 24-est, Szabolcs a 101-est kapta. A gyalogos pályabejárás most több időt igényelt, hiszen a Forma 1-es pálya felén, kb.:2000 méteren alakították ki a szlalom szakaszt. Az edzésen már tapasztani lehetett, hogy egy gyors, dinamikus szlalom verseny lesz. Mi más is lehetne egy épített pályán… .
A verseny
Az első mért körön Zsolt jó köridővel indított:
„Furcsa volt nyolc év után úgy beülni a Suzukiba, hogy nem mentem vele, csak most az edzésen. Persze, nem felejti el az ember, nekem is volt két Suzukim. Sokat mentünk ezzel is, de az Opelhez szoktam hozzá. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam a kocsiban, nyers technika és mindent a vezető irányít.” – mondta lelkesen Zsolt. Köridejét tekintve 2 perc 9 másodperc és 923 ezredmásodperc alatt teljesített.
Szabolcs szintén egy biztos kört futott elsőre:
„Nekem természetesen az autó nem volt furcsa, hiszen ezzel közlekedem a mindennapokban az utcán. Viszont ez nem jelent semmi előnyt, mert a kocsi teljesen másképp viselkedik verseny körülmények között. A fék erősebb, hiszen itt direktebben használjuk. Az autó viszont könnyű. Jó a motorerő, pedig feleannyi, mint az Opelé. Azt kell mondjam, élvezetes volt vezetni sok-sok év után versenyen is.” – elemzett Szabolcs. Első körének ideje 2:12:023 mp. lett.
A második körben Zsolt javított, nem is keveset. Ahogy ráérzett a pályára és az autóra, már két és fél másodperccel gyorsabb volt. Az óra 2:07:573-at mutatott.
Szabolcs is javított, ő 2:08:612-es köridejével szűk három és fél másodperccel volt gyorsabb előző körénél.

A fokozatosan melegedő aszfalt optimális tapadást biztosított, így a köridők magától értetődően javultak.
A harmadik körben Zsolt hibázott:
„Két kör után Szabi három másodpercre volt lemaradva tőlem. Igaz, a jelenállás szerint.
A rajt után a második bójasor elején az autó hátulja megcsúszott, nyilván még hidegek voltak a gumik. Sajnos elfékeztem magam, illetve meg kellett állnom, mert bójadöntéssel vagy kihagyással pályatévesztésem lenne. Ezzel elment most 17 másodperc, ez lett az eldobós köröm. Sajnálom, így alakult. Azért jót autóztam.” – szomorkodott Zsolt. 2:24:739-es köridejével valóban ez csak egy mínuszolós kör lett.
Szabolcs viszont egyenletes teljesítmény mutatott:
„Mindent ugyanúgy csináltam, ahogy előzőleg. Szinte érzésre is. Persze voltak szakaszok vagy kanyarok, ahol éppen jobban jött ki a lépés, de figyeltem és koncentráltam hogy sehol ne veszítsek időt és főleg lendületet. Sajnos, az utolsó kanyarban elváltottam magam, de még időben észleltem és nagy gázzal bevittem a Suzukit a célba. Így mentettem és úgy néz ki bejött.” – húzott bele a záró körbe Szabolcs. Minimálisan, de 57 ezredmásodperccel volt gyorsabb most. Időeredménye 2:08:555 mp. lett.
Eredmények
Kettős dobogót értek el a Sződy fivérek. Szabolcs a második helyen, Zsolt előtt három tizeddel, aki harmadik lett végül a Hungaroring-en. Ez szám szerint 8 és 6 pontot jelentett a versenyzőknek.

A Track Racing versenyzőinek napi összefoglalója:
„Nem kívánjuk senkinek a versenynap előtti izgalmakat, de megoldottuk a problémát, autót váltottunk és ez jó döntésnek bizonyult. A Suzuki jól teljesített. Mi lett volna akkor, ha még jól fel is készítettük volna… . De így is teljesen megfelelő volt minden. Mondhatnánk, hogy minden jó, ha a vége jó. Szűk 4 éve nem álltunk dobogón, és most megint van két kupánk. Örülünk, mert ezzel már sok év után megszereztük a 130. kupánkat is. Ez egy kerekebb szám. Belecsöppentünk a Széria 1-es kategóriába. Most el kell gondolkodnunk, hogyan tovább. Erre most nem tudunk válaszolni, de a június végi M-Ring monori futamon már tudni fogjuk. Addig mindenesetre dolgozunk tovább az autón és a felkészülésen a bajnokság további futamaira.” – hagyták nyitva a kérdést a Sződy fivérek.
Ezzel az izgalmas kezdettel elindult az idei szlalom bajnokság Szabolcs és Zsolt részére is. A következő futam Pécs mellett lesz, Remeteréten, amelyen a Sződy fivérek nem indulnak. De a harmadik versenyen, a monori M-Ringen már ott lesznek.
Beszámolónkat a futam utáni héten olvashatják itt a tesztelok.hu-n.
Fotók: Track Racing