Honda CR-V 1.5 VTEC Turbo AWD teszt – visszafogott hatalmasság
Élesebb, tágasabb, kényelmesebb – ezt diktálja a divat, ezt várja el a vásárlóközönség, és ezt is adja a Honda CR-V ötödik generációja, mely egy látványos, de szelíd családi batár, és aminek most – ha lehet ezt mondani egy közel 9 milliós autóra – majdnem a legolcsóbb változatát volt lehetőségünk próbára tenni. A variációk tárháza persze itt is a pénztárca méretével párhuzamosan kezd bővülni, a belépő és a csúcsfelszereltségű hibrid között ugyanis egy autónyi, számszerűsítve 5.6 milliós különbség van. Viszont éppen emiatt egyáltalán nem probléma, hogy az alapközeli modellt kaptuk kézhez, mert így sokkal jobb összehasonlítási szempontjaink lesznek a magasabb árlépcsőre helyezett CR-V-k tesztjei esetében.
De egyelőre maradjunk az alsóbb szinteken, és azt már most megígérhetem, hogy innen is elég jó a kilátás, hiszen a CR-V pontosan azt nyújtja, amit elvárunk tőle. Nem mondom, vannak apróbb bökkenők, ezek fölött azonban 8 millió környékén még át lehet siklani, és ha magunk mögött hagyjuk a szőrszálhasogatást, akkor a Honda óriása szerethető partner lehet akár hétköznapokra, akár a családi hétvégékre.
Ássunk is kicsit mélyebbre, hiszen – ahogyan már a teszt elején írtam – élesebbre faragták a CR-V megjelenését, mindezt azonban úgy tették, hogy az előző szériák vonásai is felfedezhetőek maradtak. Ez még mindig egy nagy téglatest, csak kicsit modernebb módon díszítve, mint az elődjei. A japán kreativitás és az ezzel összeköthető formanyelv minden egyes elemet izgalmassá tesz. Talán szubjektív túlzás, és nyugodtan reagálhattok/kommentelhettek mást, de számomra jelenleg ez az egyik legharmonikusabb távol-keleti SUV. Kezdve a LED-fényszóróktól és a mutatós felniktől, át az amúgy „díszletnek” számító, feláras fellépőkön, egészen a merészen hajlított tetőszárnyig és a dupla kipufogóvégig minden részletre nagy figyelmet fordítottak.
A fronton és oldalt is helyén vannak a krómok, még a műanyag elemekbe is fért egy kis izgalom. Hovatovább az arányok is hibátlanok, a 4.6 méteres hossz mellé 1.69 méteres magasság párosul, a tengelytáv pedig 2662 mm-re nőtt (40 mm pluszt jelent) az elődhöz képest. Roppant jó kiállása van, kicsit azért érződik rajta, hogy az eladási számokat nézve a kb. tízszer nagyobb USA-piac igényei voltak az elsődlegesek a külsőt tekintve, de ez jelen esetben inkább pozitívumnak számít. Ami viszont már kevésbé, az az egész CR-V-t körbelengő, bizonyos pontokon gyengébb anyaghasználat. A karosszériaelemek egy-egy ajtócsukódásnál, vagy éppen a csomagtérajtó használatánál olyan igazi, – költői túlzással élve – Wartburgos dübbenést produkálnak, amit fájdalmas hallani, és még fájdalmasabb, amikor tudatosul, hogy egy ilyen robusztus autó lemezei préselik ki magukból ezeket a zörejeket.
Mindazonáltal ez egy nem mindenhol utolérhető és nem is túl erősen körvonalazódó gond a CR-V esetében. Az utastérben hiába libeg és nyöszörög teljesen előrehúzott állapotában a könyöklő és hiába lötyögnek az oldalsó szellőzőrostélyok feletti hangszórók, egyrészt a könyöklő alapállásban hibátlanul a helyén van, a hangszórókat meg csak a hülye tesztelő (én) mozgatja kíváncsiságból. Szóval erre tényleg csak azt tudom mondani, hogy aki érzékeny az ilyesmikre, az lehet sóhajtozni fog miatta, de ezek egyike sem kizáró ok a CR-V esetében. Már csak azért sem, mert az általánosságban vett minőség nem rossz, kifejezetten kellemesek a fa hatású dekorációs betétek, a világító küszöbvédők, ráadásul olyan helyeken is sok-sok puha és kellemes anyag található (mint például az ajtóbelsők középső harmada), ahol más gyártó jóval erősebben spórolna.
Emellett a vezetői környezet és a helykínálat is egészen páratlan, és itt illik még egyszer megdicsérni a tervezőket, hiszen mind a már említett tengelytáv-növeléssel, mind pedig a karcsúbb üzemanyagtank alkalmazásával, de még a plafonborítás kialakításával is az volt a céljuk, hogy még nagyobb legyen a tér odabenn. Ezt kár is ragozni, mindkét soron táncolni lehet és 1.90 felett sem kell behúzniuk a nyakukat az utasoknak. Nem meglepő módon az utastéri tárolók mellett a csomagtér is hatalmas (és egészen hihetetlen, de az elődjénél még így is hangyányival kisebb), alapból 561 literes, bővítve pedig 1.75 köbméteres, síkpadlós, amolyan „befér a fél ház” stílusú, jól pakolható, viszonylag alacsony peremű.
Az Elegance felszereltség alatt még egy (Comfort) felette pedig két (Lifestyle, Executive) szint szerepel a katalógusban, ennek megfelelően az ellátottság nagyjából az arany középutat képviseli. Ugyan nincsenek alcantara borítású ülések, de ez a komfortos kialakításon amúgy sem változtatna. Van viszont kétzónás klíma, ülésfűtés, adaptív tempomat, sávtartó asszisztens, városi vészfék-rendszer, tolatókamera, radar, táblafelismerős navigáció. Ez így önmagában is egy egész komplett csomag, de jár hozzá még a részben digitális műszerfal, illetve egy kissé nyakatekert, ám még bőven a használhatóságon innen lévő érintős rendszer, telefonösszeköttetési lehetőségekkel. És akkor az olyan apró figyelmességekről még nem is beszéltünk, mint mondjuk a szemüvegtartóba integrált gyermekfigyelő tükör.
Ha a motorválasztékot nézzük, nem kell megszakadnunk az információk feldolgozásában, hiszen van az 1.5-ös, benzines VTEC Turbo, meg a kétliteres i-MMD hibrid, a dízel már nem játszik. Ez így cseppet szűkös, csakúgy, mint a 173 lóerős, 220 Nm maximális nyomatékú erőforrás lendületének a korlátai. Ugyanakkor a másfél tonnás súly és a 9.3 másodperces százas gyorsulás párosa megsüvegelendő, valamint a 211 km/órás végsebesség is több, mint elegendő a hazai utakra. De mégis van az egészben egy kis erőlködés, ami nem túl teátrális, de azért ott bujkál a nagyobb gázadásokra jelentkező hangos felbőgésekben. Érthető persze, nem az ész nélküli padlózásokra lett ez kitalálva, ezt erősíti a hosszú fokozatokkal kombináló hatsebességes manuális váltó is, meg a kényelmes, ám nem túl kommunikatív kormányzás. Igazából nincs ezzel baj, a hétliteres átlagfogyasztást nézve meg végképp ezt érezhetjük. A CR-V titka a nyugodt és előrelátó vezetésben rejlik, elvégre egy családi SUV-ról beszélünk.
Pozitívum, hogy bár 18 colos abroncsok vannak alatta és 19 centis a hasmagassága, mégis igen kényelmes és stabil futómű jellemzi. Bár élesebb váltásoknál sem dől be vészesen a kaszni, azért kanyarbajnok autóról nem beszélhetünk. Aki egyébként néhanapján lemenne a telekre is, annak lehetőségként ott a mindkét motorvariánsnál elérhető állandó összkerékhajtás, ami 700 ezer forint felárért kérhető.
Ha már az itt tartunk, a CR-V árskálája kellően széles, az 1.5 VTEC Turbo fronthajtásos, Comfort felszereltségű változata 7.8 millióért vihető haza, ami korrekt ajánlat. Tesztünk főszereplője is jól konfigurált, 8.9 milliós ára még mindig nem nevezhető elszálltnak. A következőkben viszont már egy-egy fokkal feljebb kerülünk azon a teszt elején is emlegetett lépcsőn, amin a hétüléses változat, illetve a hibrid parkol. Hogy ott mennyire érződik majd reálisnak az árképzés, hamarosan kiderül…
Teszt | fotók: Bense Róbert
A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek és a Honda Hungary Kft.-nek!
Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!
