Škoda Superb 1.9 PD TDI teszt – vigyázz, mert elnyel, mint az űr
Instán és youtube-on is megtaláljátok a tesztelok.hu-t, további tartalmakért katt a linkekre!
Elnyelt, mint a végtelen űr, miközben a régi családi-céges Passat emlékei elevenedtek meg bennem a formák láttán. Igaz, az 1.8 turbó benzin volt, ment is rendesen, cserébe 10 liter alatt ritkán fogyasztott. A törődést is szerette, rendszeres szervizlátogatásai alkalmával jelentős számlákat róva fenntartójára. De ez itt most kicsit más világ, józanabb, kerregősebb, ugyanakkor bizonyos értelemben mégis vonzó tud lenni – 300.000 kilométerrel az órában, 16 év után is. Hogy a fenébe csinálja?
Használtpiaci, felső-középkategóriás klasszikus a Škoda Superb, ami már az első generációval belopta magát a flottamenedzserek, középvezetők és feltűnést kerülő, mégis tehetősebb emberek világába. A tesztautó egy 2002 decemberi, 1.9 PD TDI modell, a legelterjedtebb és használtan is legnépszerűbb változatok egyike. Vajon mit tud az idősödő, alapvetően konzervatív és unalmasnak tűnő szedán, ami miatt huszonéves gazdája 2 évvel ezelőtt mégis őt választotta?
Az első és talán legnagyobb érv, ami a cseh gyártó zászlóshajója mellett szól tizenév távlatából is, az a kényelem és a méret. Azt talán nem kell bemutatni, hogy az első generációs Superb a B5-ös Passat alapjaira építkezik technikailag és formailag is nagyon erősen, ugyanakkor a tengelytávja 2,8 méter, ami 10 centi többletet jelent a Škoda számára. Emellett a karosszéria is egy tízessel hosszabb, azaz 4,8 méter, így minden adott, hogy megfelelően elférjünk utasainkkal és a csomagokkal együtt. A poggyásznak egyébként 462 liter áll a rendelkezésére, ami az említett méterekhez viszonyítva nem is sok. Ami mégsem férne be valamilyen okból, azt biztosan elnyeli majd az első és hátsó ülések között megtalálható táncparkett. Vagyis izé, nappali…várjunk csak, hogy is hívják? Ja, igen, megvan: lábtér!
Elnézést kérek a kissé amatőr, azaz táskát tartalmazó fényképért, ugyanakkor jóval kisebb, átlagos méretű autókhoz vagyok szokva. Általában bőven kitakar annyit a másik ülés háttámlája, hogy ne látszódjon az első sorba bedobott hátizsák, azonban a Superb ehhez túlságosan tágas belülről. Nem vagyok egy hosszú lábú alkat, de nem tudom elképzelni azt a szituációt, amikor valaki annyira hátratolja a vezetőülést, hogy aztán maga mögé már nem tudna beülni. Képtelenség! A tágasság mellett pedig a korrekt extralista is a Škoda mellett szól. Elektromos ablakok, ülésfűtés, digitális klíma – manapság alapvetőnek vesszük az ilyesmit, de a kétezres évek elején ez azért nem volt gyenge.
Formavilágra egyébként a beltér szinte teljesen megegyezik a B5-ös Passat-éval, ennek megfelelően a gyenge pontok is hasonlóak – de a használatból eredő kopásokról majd később. A viszonylag egyszerű, túl sok izgalmat nem tartogató belsőt esetünkben a központi kijelző uralja, ami természetesen utólagos beszerelés eredménye. Manapság divatos kiegészítő extra idősebb autókhoz, emellett nem is haszontalan (elég csak az mp3 lejátszási és/vagy telefon csatlakoztatási lehetőségekre gondolni). Eredeti állapotában ugyan harmonikusabb a középkonzol, azonban így sem esik csorba az egyszerű használaton, hisz a legfontosabb funkciók, mint az ülésfűtés vagy a klíma, külön panelen, saját gombokkal kezelhetőek.
További előnye az autónak az 1.9 PD TDI motor. Alapvetően sok variáns készült ebből az erőforrásból, kapható volt 101, 105, 116 és 131 lóerős változatban is. Teljesítménykedvelőknek ott van még a 2 literes PD TDI, vagy a 2.5-ös V6-os is, a benzines kínálatot pedig még nem is említettük. A tesztalany az 1.9-es motor 131 lovas változatával fut, ami tökéletes választás egy nagy, komfortos utazóautóhoz – ugyanis a Superb egyértelműen erre a szerepre lett teremtve. Még ezzel a teljesítményszinttel is nevetve hozható a 6 literes átlag, ami hangsúlyozottan átlag, így országúton 5 liter környékén is ellavírozhatunk, ha nem vesszük sietősre a tempót. A takarékosság mellett pedig a megbízhatóság is erénye a gépnek. Tulajdonosa, Patrik az elmúlt két évben a kötelezőkön kívül még nem cserélt semmit az autóban, a technika pedig köszöni, jó erőben és remekül van. Konszernen belül leginkább a kétezres évek közepétől készült 2 literes PD TDI-k lehetnek problémásabbak, az 1.9-es alapvetően megbízható.
A 0-100-as sprint valahol 10-11 másodperc között mozog, ami elfogadható, a 292 Nm nyomaték azonban így is élvezetessé teszi az autózást, ahogy egészen alacsony fordulattól kezdve, magabiztosan és jól érezhetően elkezd húzni. Megvan a varázsa a turbólyuknak és a „hirtelen” érkező nyomatékhegyeknek, meg merem kockáztatni, hogy szórakoztató volt a tesztút a Škodával. Főleg úgy, hogy egy remek 5-sebességes, manuális váltó csatlakozik a rendszerhez, aminek egészen meglepően jó kapcsolási érzete van. Messze meghazudtolja magát a 300.000 kilométert futott technika, még mindig érezni, hogy ez új korában is nagyon rendben volt. Mindehhez a futómű is jó társ, nem túl lágy, mégis megfelelően komfortos, az autó karakterisztikájához maradéktalanul illik.
Mégis, hol érezni az elmúlt 16 évet?
Először is a formákon. Kissé mindig is furcsa volt számomra a Passat méretűre fújt Octavia dizájn. Talán mindenki ismeri az „olyan, mintha…. de mégsem” típusú érzést. Szerencsére a Superb ennek ellenére nem okoz csalódást és messze nem egy gagyi utánzat cseh módra. Korrózió nyomait csak az egyik sárvédő szélénél véltem felfedezni, alapvetően korrektül viselte az elmúlt idők viszontagságait. Néhány karc és festékleverődés jelzi, hogy ez már egy sokat (de szerencsére még nem túl sokat) látott használtautó.
A beltérben azonban hangsúlyos az emberi testek által okozott erózió. A B5-ös Passathoz hasonlóan itt is látványosan mállik és kopik, karcolódik az elektromos ablakok kezelőpanelje, illetve maguk a kapcsolók is minden oldalon. Emellett az első ülésen érezni, hogy igencsak ki lett ülve kilométerek százezrei alatt. Ha már olykor-olykor érezni a rugót, az jelzésértékű. Pedig ettől eltekintve kényelmes minden ülőalkalmatosság az autóban. Az ülések szövetborítása nagyon kulturáltan bírja az igénybevételt, ez kifejezetten pozitív tapasztalat volt. Ebből a szempontból praktikusabb választás is lehet egy jóval kényesebb és látványosabban kopó, bőrözött verziónál – bár utóbbi nem is jellemző extra a használtpiaci kínálatot tekintve.
Itt-ott tehát kicsit kopik, kissé (nagyon) kerreg is, de mindezek ellenére megtetszett a személyisége. Rengeteget használt darabokat 8-900.000 forint környékén kapni, a tesztautó meggyőző technikai produkcióját tekintve pedig simán el tudom képzelni, hogy millió környékén már sokat futott, de korrekt állapotú csatahajóra tehetünk szert. Tekintve, hogy 2008-ig gyártották az első generációt, még viszonylag fiatalabb és kevesebbet futott példányokat is találni 1,7-1,8 millió forint körül. Az örök érvényű igazság, hogy a kettő között lehet optimális a választás, de ha figyelembe vesszük az extrákat és a méretet, nem túlzóak a használt Superb árak.
Aki sokat autózik, vagy szimplán szereti a klasszikus turbódízel karakterisztikát és a méretes autókat, az szeretni fogja. Két dolgot ne felejtsünk: ezek hangsúlyozottan utazóautók, így kezeljük megfelelő kritikai érzékkel az 1-200 ezres futásteljesítményeket és inkább hagyatkozzunk a kiszemelt autó tényleges állapotára. Emellett pedig mindig tartsunk egy kis tartalék pénzt is a számlán, mert habár nem tartogat különösebben váratlan kiadásokat a legnagyobb Škoda, egy-egy olyan „apróság”, mint a kettőstömegű lendkerék cseréje bármikor befigyelhet.
Teszt | fotók: Bacsa Zoltán
Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!
