fbpx

Tereprali – Horváth Lajos Nagykállón húzta a gázt

Ugyan a magyar bajnokság, és azon belül a Nyír1Baja sajnálatosan lemondásra került, a szervező a sok előzetesen befektetett munkát megmentendő tereprali tesztet tartott a verseny színhelyén.

20 km, hat technikás szelektív szakasz – erre számíthattak a terepmotorosok az elmúlt szombaton. Ez ugyan még nagyon messze van egy teljes versenytávtól, sőt még egy szakasztól is, Horváth Lajos “Laller” mégis boldogan gurult végig a teszten:

„Hagyományai vannak már a Garamvölgyi Zoltán által rendezett TR suliknak, ahol nemcsak az új srácok felfedezése és bevonása a cél, hanem a motoros és side by side mezőny kollektív tesztelése is. Noha nem versenykörülmények között mentünk (kisebb táv, időmérés nélkül), mostanság mégis kiemelt figyelmet a rendezvény. Az ok sajnos mindannyiunk számára ismert, a 2020-ban fennálló helyzet a sporteseményeket is érzékenyen érinti, éppen ezért nagyon örülök, hogy mi mégis itt lehettünk, és motorra pattanhattunk.

Mindannyian nehéz időszakon megyünk keresztül, idén csupán egyetlen éles versenyen mehettünk, nemrégiben pedig a Baja Poland után azt a Hellas Rally-t is lemondták, ahová nagy erőkkel készültünk. Elkenődni azonban nem fogunk, összeállt egy remek keménymag elszánt sportolókból, ez a kis társaság nagyban motivál engem is. Nincs megállás, húzzuk tovább a gázt, készülünk a következő megmérettetésre – legyen az bármikor!” – nyilatkozta rettentő motiváltan a Dakar Rally-t kétszer is megjáró váci versenyző.

Írta: Tóth Krisztián Márk

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb