fbpx

Születésnap az AMTS-en

2025 március 28-30-a között rendezték a 18. Autó, Motor és Tuning Show-t. A rendezvénynek – amely Magyarország legnagyobb autós tuning kiállítása és show-ja – ismét résztvevői voltak a Sződy fivérek. 

A Track Racing csapat versenyzői Szabolcs és Zsolt főtámogatójuknak köszönhetően negyedik alkalommal állították ki versenyautójukat, az Opel Tigrát a CleanoWash standján.

Az autót már szinte megszokottan láthatták a nézők, érdeklődők. Azonban most egy különleges alkalom okán volt előtérben az autó és a két versenyző.

„2025-ben 25 éve, hogy elkezdtünk versenyezni. Egészen pontosan 2000. máricus 19-én volt az első versenyünk. A híres Rakparti Szlalomparty néven ismert Műegyetemi szlalom versenyen kezdtük el, még akkor teljesen amatőrként. Izgalmas volt. Csak tanultunk, hogy is megy egy ilyen versenynap.” kezdte a beszámolót Szabolcs 

„Bizony, ennek már 25 éve. Emlékszem, Szabi az utcai Wartburgjával indult, de már kereket cserélt a futamra. Ez egy négyütemű volt már. Én a kék Trabantommal mentem, semmit nem változtattam rajta. Édesapánk készítette az első videófelvételt is rólunk.” folytatta a visszaemlékezést Zsolt.

Azóta a fiúk már kétszerannyi idősek lettek. Viszont folyamatosan indultak versenyeken és bajnokságban, évről-évre.

„Sok víz lefolyt a Dunán azóta, de a sok évben sokat tanultunk és a szezonok alatt autót is váltottunk, fejlesztettünk. Fokozatosan komolyabb autókkal mentünk, és most eljutottunk oda, hogy a 25 éves versenyzői pályafutásunkat épp itt az AMTS-en ünnepelhetjük.” mondta Szabolcs.

„Ezért most az autó mellett készültünk egy vitrinnel, amiben a sisakot, versenykesztyűt, egy-két dísztárgyat és főleg néhány fényképet az első versenyünkről, illetve a 128 kupánkból néhányat elhelyeztünk, kiállítottunk. Voltak könnyebb és nehezebb éveink, minden kupának van története.” nosztalgiázott Zsolt.

Azonban még egy jubileum is ünnepelésre adott okot ezen a hétvégén. A Sződy fivérek ötödik évüket kezdték el együttműködésben a CleanoWash céggel, akivel kiállítottak az AMTS-en.

blank

Így a kettős jubileum már megadta a csapat alaphangulatát a három napos rendezvényen.

Április 5-én a Magyar Szlalom Bajnokság nyitófutamával elkezdődik az idei szezon a Sződy fivérek számára is.

Beszámoló: tesztelok.hu

Fotók: Szalai Zsolt, Háfra Zsolt

Javasolt cikkek

Back to top button