fbpx

Retro Autó fesztivál Budakeszin

Május 3-án, a Farkashegyi repülőtéren rendezték a II. Budakeszi Retro Autós találkozót. A tavalyi első valamivel több, mint 200 autóst vonzott, azonban idén meghaladta a 700-at a csodajárgányok létszáma.

Már korán reggel gurultak be a hatalmas területre a szebbnél-szebb és idősebbnél-idősebb veterán autók, motorok, teherautók és buszok. Voltak márkák, amelyek csoportokba rendeződve álltak egymás mellett, így például a Suzuki.

A Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt Opel Tigrájukkal vettek részt a találkozón:

„Régóta szeretjük az oldtimereket, a veterán autókat. Vannak itt fiatalabb járművek is, szerintünk itt egy 20-25 éves autó még fiatal. Viszont már mondható retronak. Mi is kihoztuk a Tigránkat, egyrészt, mert versenyautó, másrészt, mert 25 éves. Úgy gondoltuk, illik majd ebbe a környezetbe.” – mondták a testvérek. Hozzátették, hogy az utakon könnyen lehet találkozni már 31 éves Tigrákkal, akár old-timer minősítéssel.

A hangulathoz hozzátartozott a korhű zene, a lemezlovas a nyolcvanas és kilencvenes évek számait játszotta főleg. Volt büfé, vattacukor, sör és szörp is. Egy-két autót kiemelve a mozivászonról is jól ismert DMC DeLorean, a régebbi kiadású Ford Mustang, az amerikai filmekben sokszor látható Chevrolet rendőrautó és a Volkswagen bogarak mind-mind emelték a rendezvény színvonalát megjelenésükkel.

„Örömömre szolgált, hogy ennyi autót láthattam egy csokorban és volt idő szemlélődni. Ahogy szinte minden évben eljutunk legalább egy veterán autós fesztiválra vagy kiállításra. Mindig összefutunk ismerősökkel is, ez hozzátartozik az autós körökhöz.” – összegezte Zsolt.

„Bizony, ezekből a rendezvényekből egyre több van, mert van rá igény. De mindegyik más, mert többnyire az autók sem ugyanazok. Néha fellelünk egy-egyet, amit máshol is láttunk, de többségében újak számunkra, hiszen sok jó állapotú, féltve őrzött kincs van tulajdonban. Jó érzés ezeket látni, ami sok munkával készült, mire szinte eredeti állapotában a nagyközönség elé kerül.” – értékelte a népes létszámot Szabolcs.

Késő délután élő zene, azaz koncert zárta a rendezvényt. Bízuk benne, hogy az idei nagy sikerű fesztivál után jövőre legalább ennyi autó lesz ismét a harmadik retro autós találkozón.

Fotók: Track Racing

Javasolt cikkek

Back to top button