fbpx

Pagani Zonda – valóra vált álom

Horatio Pagani nem akármilyen fába vágta a fejszéjét a nyolcvanas évek végén. A dallamos nevű úriember a fejébe vette, hogy Juan Manuel Fangio tiszteletére épít egy szuperautót, mely végül egy évvel az ezredforduló előtt mutatkozott be.

zonda1

A Pagani Automobili 1992-es megalapításával egy hosszú évek óta dédelgetett álma vált valóra az argentin tervezőnek, aki korábban a Lamborghininél dolgozott. Mindazonáltal a cég malmai nem őröltek túl gyorsan, bár 1993-ban már szélcsatornás teszteket végezhettek, egy évre rá pedig, Fangio közreműködésének köszönthetően a Mercedes-Benz beleegyezett, hogy V12-es AMG-motor kerülhet a Paganiba, mégis további hat évet kellett várni a végeredményre. A modell végső elnevezése Zonda lett, eredetileg a Fangio nevet választották volna, ám a legendás versenyző 1995-ben bekövetkezett halála miatt ettől végül elálltak.

A Zondát (C12) hosszas várakozás után 1999-ben, a Genfi Autószalonon leplezték le, ekkor még 6 literes, 390 lovas AMG-erőforrással. Egy évvel később a C12S a már megnövelt teljesítményű, 7 literes, 550 lovas motorral látták el, 2002-ben a Zonda S már 7.291 köbcentis blokkal büszkélkedhetett. A középmotoros, hátsókerekes, hatfokozatú kézi váltóval ellátott sportautó szénszálas műanyagból készült karosszériájának köszönhetően mindössze 1230 kilogrammot nyomott, végsebessége pedig meghaladta a 320 km/órát. Kisvártatva bejelentették a roadster változatát is, 2005-ben pedig a Zonda F debütált, apró külső módosítások mellett a motort 650 lóerősre tornászták fel, a maximális sebességét 374 km/órában határozták meg. A négy évvel későbbi Zonda R már a jövő fejlesztéseire támaszkodott, hatliteres, 750 lóerős AMG-motor került bele, valamint új váltó, de a futóművét és a vázát is átdolgozták, ráadásul a hossz és a tengelytáv is növekedett. A Revolucion tette fel az i-re a pontot, a 811 lóerős, 1070 kilogrammos kiadásból mindössze 5 példány készült, nagyjából 650 millió forintnak megfelelő összeget kellett leszurkolni darabjáért.

Pagani-Zonda-C12-S-Monza_20041

Viszonylag sok variáns készült (Cinques, Tricolor), ennek ellenére csupán 115 Zonda készült, utódja, a Huayra szintén méregdrága és villámgyors, és vélhetően vele sem fogunk találkozni a hazai utakon túl gyakran.

Bense Róbert

Ha autóalkatérsz kell, Zparts.hu

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb