fbpx

Nagyobb volt a Lada kereslete, mint a készlete 2018-ban

A Lada jelenleg négy modell – Vesta, Granta, Kalina, 4×4 – 13 típusát forgalmazza Magyarországon. A 4×4, vagyis régi, ismertebb nevén Niva, elsősorban vadászok, erdészek, horgászok kedvelt hobbiautója, amelyből az elmúlt évben 270 darabot vásároltak itthon. A Lada családi autói is szépen helytálltak: Grantából 105, Kalinából 145, Vestából pedig 359 darab talált gazdára. Utóbbinak különösen a Sedan típusa volt a legkelendőbb: az összes eladott Vesta közel 70%-át ez a modell tette ki.

A piaci trenddel ellentétben, Ladát 90/10 arányban inkább magánszemélyek vásárolnak. A többségnek már van egyfajta kötődése a márkához, de az új megjelenésű Vesta a fiatalabb, 35+-os korosztály számára is opció.


2018-ban összesen 879 új Ladát helyeztek forgalomba és adtak át boldog tulajdonosának. „Habár a 2018-as adataink alulmaradnak a 2017-eshez képest, mégis elégedettek vagyunk az eredményeinkkel” – árulta el Pataki András, a LADA Hungary cégvezetője. „A Lada márka ismertsége, népszerűsége töretlen, ár-érték arányban pedig a legjobb kínálattal mi rendelkezünk a piacon. A tavalyi, alacsonyabb értékesítési mennyiségnek az egész autópiacot érintő, új károsanyag-kibocsátási normára való átállás, és az ennek következtében történő gyártáskiesés az oka. A keresleti előrejelzés alapján azonban több új magyar Lada tulajdonos is lett volna 2018-ban, ha nem alakul ki ez a sajnálatos készlethiány.

A Lada statisztikái is alátámasztják azt a fogyasztói magatartásra való következtetést, hogy ha egyszer járművásárlásra adják fejüket a magyarok, akkor egyre magasabb felszereltségi szinttel kérik választottjukat. Így a választék legdrágább modellje, a megemelt szabadmagasságú ötajtós crossover, a Vesta SW Cross értékesítése is jelentős mértékűvé vált.

Ráadásul ár-érték arányban ezek az autók az átlagnál magasabb felszereltségűek, alapból jár hozzájuk többek között az első ülésfűtés, a légkondicionáló, a parkolást segítő hátsó ultrahangos rendszer, valamint a multifunkciós kormánykerékről vezérelhető sebességtartó automatika. Egy Lada Vesta vásárló átlagosan valamivel több, mint 4 millió forintot költ Ladájára, és olyan extrákat választ bele, mint például a robotizált váltó, a beépített navigáció vagy a multimédia rendszer.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb