fbpx

Motokrossz: Liszka Roland meghódítaná a Holdat!

Hétvégén Esztergomban rajtol a magyar motokrossz bajnokság, amelynek MX2-es mezőnyében a rendkívül tehetséges Liszka Roland is rajthoz áll. Méghozzá vérmes reményekkel!

Mostanság felpezsdült az élet a fiatal tehetség körül, aki 2021-et rögtön egy csapatváltással indította, és minden vágya, hogy a Laller Racing Dakar Team színeiben idén csúcsokat döntögessen. Roland már túl is van a szezon első versenyén, melyet a húsvéti ünnepek alatt egyfajta ráhangolódásként teljesített. A pilóta Ácson, a MAMS Krosszfiúk kupasorozatának nyitányán húzta a gázt, és nagyon erős teljesítménnyel üzente meg az MX2 mezőnyének, hogy bizony komolyan számolni kell vele:

„A sok-sok edzés után végre éles körülmények között is elindíthattam a szezont, Ácson hatalmas és igencsak nívós nemzetközi mezőnyben harcolhattam, készülhettem a hétvégén startoló bajnokságra. Egy több, mint 170 indulóval, az MX2 mezőnyében majd 40 emberrel megrendezett versenyen vagyok túl, méghozzá nem is eredménytelenül: a világbajnoki szereplőkkel megspékelt résztvevők között összetettben az ötödik helyen végeztem, míg a kategóriámban másodikként értem célba.

Ezek kezdésnek jó eredmények, de természetesen nem állok meg, és nem is bízom el magam! Esztergomban a dobogó a cél, ezt egyfajta alapelvárásként tűztem ki magamnak 2021 összes versenyén. Nagyon szeretnék jó teljesítményt nyújtva folyamatosan harcban lenni az összetett bajnoki helyezésért, azt sem bánnám, ha ez az év végén a legfényesebb színű kupa lenne. Tudom, ez összetett, sok dolognak kell passzolni a végső sikerhez: rengeteg munka, még több fejlődés, és nem utolsósorban szerencse is kell hozzá. Én azonban úgy vagyok ezzel, ahogy a kedvenc idézetem: „Célozd meg a Holdat, és ha elhibázod, még akkor is a csillagok között landolsz.” – nyilatkozott extramotiváltan a pilóta.

Liszka Roland számára vasárnap reggel kezdődik meg a bevetés, aki kíváncsi Roli szereplésére, ITT tudja nyomon követni.

Tóth Krisztián Márk

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb