fbpx

Mazda 6 GH 2.5 – Tóth Jocó

Mazda 6 GH 2.5 benzin katalizátor kálvária

2018 novemberében lesz egyéve nálam az autó. Vásárlás után nagyon örül minden happy, első szerviz lecsengett, örömmel konstatálva, hogy csak a kopó dolgokat kellett cserélni. Ez után jött egy kellemes oda-vissza összesen kb 600 kilométeres út. Odafelé utón semmi gond nem volt, minden a legnagyobb rendben. Visszafelé utón jött a feketeleves, kivillant az a bizonyos visszajelző lámpa, vagyis a check engine. Minden ment tovább gond nélkül, semmit nem lehetett észrevenni, rendesen húzott a motor ahogyan kell, csak az a fránya visszajelző…. Mindegy, hibakód kiolvas, eredmény P0421, vagyis hidegen a katalizátor nem jó. Hibakód kiüt, majd valamikor megint jelez, hiba ugyanaz… Kis utánajárás olvasgatás után lehetséges hibák száma elég nagy az árukról nem is beszélve. Legolcsóbb a légtömegmérő, de ez nem nagyon szokott gallyra menni. Ami már izmosabb, ha valamelyik lambda szonda adta be a kulcsot, vagyis úgymond belassult. Egyik olcsóbb mind a másik, a gyári minőségű NGK szonda 100-120 ezertől felfelé, a második szonda olyan 30 ezer környékén mozog, nyilván boltja és kedvezménye válogatja. Legdrágább ha tényleg maga a katalizátor a hibás, mert abból csak gyári létezik, ami 450 ezer Ft plusz szerelés plusz a leömlő tömítése, vagyis kb 500 ezer a vége. Amiért az ás ilyen magas, annak az az oka, hogy a katalizátor a leömlőben van és csak azzal együtt lehet cserélni. Bontott nincs, ha lenne is nagy lutri lenne. Hát mindegy darabig törölgettem a hibát. Aztán találtam egy céget, akik elvileg ki tudják mosni a katalizátort, mindez 30 ezer Ft-ba kerül, gondoltam veszteni való nincs, max a 450 ezer mellé még 30 ezret elbukok. Megcsinálták minden szuper, fél év gar, nagyon jó, örültem, illetve mások által írt tapasztalatok szerint elég tartós megoldás. Fél lv letelte után ismét előjött, akkor hátsó szonda csere, mert döglött volt. Csere után a hiba ismét előjött, ekkor kapott a második szonda egy kiemelőt. Így a hiba nem jött elő többet. Ezek után egy kipufogó javítással, szereléssel foglalkozó céggel beszéltem, akik a gyári ár töredékéért megcsinálják a katalizátort. (Reklám helye 😊, a cég: Dinamit-dob.) Elment egy szombati délelőtt hozzájuk a pontos árajánlat miatt, illetve, ha már ott voltam akkor gondoltam nézzünk rá a kipufogó rendszer többi részére is. Mint kiderült jól tettem, a középdob utáni csövet már foltozták, és az egyik foltál ki is fújt, szóval csereérett. Hátsó dobok és a cső találkozásánál az úgynevezett talpak elrohadva, szóval azt is cserélni kell, Hátsó dobok jó állapotban vannak szóval azokat nem kellett cserélni. Ezen felül, amin meglepődtem, hogy a katalizátor után van még egy kisebb katalizátor. Valószínűleg az sincs a top állapotban szóval kuka, fölösleges.

Összegezve, ami cserére került, a leömlőben lévő katalizátor, második katalizátor kuka, középdob maradt, utána a cső szintén cserélve lett, illetve a hátsó dobokon a csatlakozások. Ezen felül kicsit már viseltes és csúnya volt a króm végek, szóval azokból is újak kerültek fel. Mindez 2 napi melóba került és egész pontosan 215 ezer Ft-ba mindenestül. Ha még emlékeztek, feljebb írtam, hogy a gyári leömlős katalizátoros cserés megoldás közel 500 ezer lett volna, ez annak még a fele sem és így a korrodált kipufogó alkatrészek is cserélve lettek.

Egy nap volt amíg a leömlőt kivették, felvágták, kibelezték, kapott új bélést, összehegesztés, és ment vissza az autóba. Mikor mentem az autóért elmondta, aki csinálta az autót, hogy szét volt olvadva teljesen a katalizátor, valószínűleg a második katalizátor is gatya, nem is baj, hogy ki lett iktatva. Számszerűleg ez kerül 120 ezer Ft-ba munkadíjjal anyaggal együtt.

Másnap jött a kipufogó többi elemeinek cseréje, ami ügye a cső, a talpak, az új krómvégek felrakása. Ez szintén egy napot vett igénybe. Ennek költsége, a fentmaradó összeg, vagyis 215-120 = 95 ezer Ft. Ebből, amit fixen tudok az a két króm vég, amik 30 ezer Ft-ba kerültek, a többi a munkadíj, illetve a közben felhasznált anyagok költsége.

Amióta nálam van, ez volt egy olyan hiba, amivel folyamatos küzdés volt. Illetve több 2.5 benzines GH tulajjal is beszélve, hol több, hol kevesebb km-nél, de előjött ez a hiba, szóval mondhatni tipushiba. Ezen kívül, ami még volt, az a hátsó lámpa párásodás, ez, ha jól emlékszem 12 ezer Ft-os tömítés cseréjével orvosolva lett. Illetve a vezető oldali ablakemelő gombjának lötyögése, szintén egy kb 7 ezer Ft-os alkatrész cseréjével orvosolva lett. Ezen felül csak a kopó/fogyó dolgok, amikre költöttem.

Ami még várat magára jövőre, az egy fényezés lesz, nem teljes, de kell pár elemet fényezni főként kőfelverődés és előzőt tulaj figyelmetlensége miatt.
Röviden tömören eddig minden nagyon szuper minden nagyon jó, reméljük ez után is ez lesz. Illetve akinek szintén előjön ez a P0421-es hiba akkor valószínűsíthető, hogy neki is katalizátort kell cserélni.
Update:

Immárom 3 éve van nálam az autó. Ebben az évben, vagyis 2020-as évben azért volt rá kisebb költés. A kis ideje elhúzódó, vagyis inkább általam elhúzott motorfelújításba kezdtem bele, nyilván én csak az anyagi héttár voltam, a generált egy szakemberre bíztam. Aztán megindult a folyamat, motor ki, szétszed, blokk és hengerfejet gépműhely felújította, síkolta stb stb, tehát minden, amit ilyenkor meg szoktak csinálni. Törekedtem arra, hogy mindenből gyári vagy annál jobb minőségű alkatrészek kerüljenek bele. Minden csapágy, tömítés, szimering cserélve lett új gyárira, kapott új dugattyúkat, és dugattyúgyűrűket is. Természetesen hiába láncos a vezérlés, az is cserélve lett, szintén gyárira. Ezeken felül kapott új klíma és vízhűtőt is. A felújítás időben kb 5 hét volt összegben közel 1 millió Ft. Miután visszakerült a motor a helyére, 3 motortartó bak is cserélve lett, először utángyártottra, de az sajna 1 hónap vagy talán 2 után tönkrementek, így új gyári bakok kerültek beszerelésre, és köszönik már több mint fél éve hibátlanul teszik a dolgukat. Pár hónapja tehát nyár elején valamikor, megkapta a vadiúj gyári lambdaszondákat is. Nyárra új gumik stb stb stb.

Rövideb tömören volt rá költés, de nem bántam meg, mondjuk ennek ellenére valószínűleg következő év tavaszán eladó sorba fog kerülni, ha találok méltó utódot, ha nem, akkor megmarad 😊
Nézd meg itt a videót: Mazda 6 GH 2.5
ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb