fbpx

Hatalmas meglepetés a sprintfutamon, McLaren dominancia a Kínai Nagydíjon

Ezen a hétvégén Kínában folytatódott a száguldó cirkusz 2025-ös évada. Szombaton a sprintfutamot óriási meglepetésre Lewis Hamilton nyerte a Ferrarival, míg a kvalifikáción Oscar Piastri szerezte meg a pole-pozíciót. A magyar idő szerint reggel 8 órakor rajtoló shanghai-i versenyen kettős McLaren siker született.

A sprintfutamon Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet szerzett a Ferrari SF-25-tel. Hamilton jól kapta el a rajtot, míg mögötte Max Verstappen, Oscar Piastri és Charles Leclerc csatázott a helyekért. Lando Norris számára nem alakult jól ez a viadal, mivel már rögtön az első kanyarban lecsúszott, és több pozíciót is veszített. Hamilton végül több mint 6 másodperces előnnyel ért célba Verstappen és Piastri előtt. A szombati versenyen még George Russell, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Andrea Kimi Antonelli és Lando Norris tudott pontot szerezni.

Az 56 körös Kínai Nagydíjon Piastri indulhatott a pole-ból. A McLaren ausztrál pilótája remekül rajtolt, és megőrizte a vezető helyét. Max Verstappen kicsit beragadt a rajtnál, és két pozíciót veszített. Leclerc autójának bal első szárnya megsérült, amikor összeakadt csapattársával, Lewis Hamiltonnal. Fernando Alonso a negyedik körben fékhiba miatt kiállni kényszerült.

A tizenegyedik körben megkezdődtek a kerékcserék. Először Pierre Gasly jött ki a boxba a friss abroncsokért. A kerékcserék után Russel és Norris látványos csatát vívott a második pozícióért, miközben Piastri magabiztos előnnyel autózott az élen. Az utolsó pontszerző helyért Oliver Bearman és Pierre Gasly harcolt. Az ötvenharmadik körben Verstappen megelőzte Leclerct, és ezzel feljött a negyedik helyre. A kockászászlóval McLaren-es Oscar Piastrit intették le elsőként, akit csapattársa, a fékproblémákkal küzdő Lando Norris követett.

George Russell megismételte az ausztráliai eredményét, és ezúttal is a harmadik helyért járó serleget vehette át. Verstappen a negyedik lett, míg a két Ferrari az ötödik és a hatodik helyen fejezte be a futamot. A további pontszerzők Esteban Ocon, Andrea Kimi Antonelli, Alex Albon és Oliver Bearman voltak.

A Formula 1 Heineken Chinese Grand Prix 2025 végeredménye


1. Oscar Piastri (McLaren)   1:36.934
2. Lando Norris (McLaren)   +9.748
3. George Russell (Mercedes-AMG)   +1.349
4. Max Verstappen (Red Bull Racing)   +5.559
5. Charles Leclerc (Ferrari)   +6.555
6. Lewis Hamilton (Ferrari)   +2.170
7. Esteban Ocon (HAAS)   +24.588
8. Andrea Kimi Antonelli (Mercedes-AMG)   +3.779
9. Alex Albon (Williams)   +2.573
10. Oliver Bearman (HAAS)   +4.982
11. Pierre Gasly (Alpine)   +5.892
12. Lance Stroll (Aston Martin)   +3.009
13. Carlos Sainz (Williams)   +6.183
14. Isack Hadjar (Racing Bulls)   +2.488
15. Liam Lawson (Red Bull Racing)   +2.272
16. Jack Doohan (Alpine)   +7.254
17. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber)   +19.877
18. Nico Hülkenberg (Kick Sauber)   +9.470
19. Yuki Tsunoda (Racing Bulls)   +3.285
20. Fernando Alonso (Aston Martin)   DNF

A bajnokság állása

1. Lando Norris   44 pont
2. Max Verstappen 36
3. George Russell   35
4. Oscar Piastri   34
5. Andrea Kimi Antonelli   18
6. Charles Leclerc   18
7. Lewis Hamilton   17
8. Alex Albon   12
9. Lance Stroll   8
10. Esteban Ocon   6

1. McLaren   78 pont
2. Mercedes-AMG   53
3. Red Bull Racing   36
4. Ferrari   35
5. Williams   12
6. Aston Martin   8
7. HAAS   7
8. Kick Sauber   6
9. Racing Bulls   3
10. Alpine   0

Április első hétvégéjén Japánban folytatódik a bajnokság.

Írta: Szalai Zsolt

Fotók: formula1.com

Javasolt cikkek

Back to top button