DS N° 8 – A luxus fastback színre lép (sajtóbemutató)
Fél évvel hivatalos bemutatása előtt néhány napra Budapestre érkezett a DS új zászlóshajója, a DS N° 8. A márka nemzetközi roadshow-ja keretében hazánkba látogatott modell először a DS STORE BUDAPEST-ben mutatkozott be a sajtó képviselőinek – statikus formában ugyan, de így is bőven volt miről beszélni.

A DS Automobiles 2030-ra évi 100 ezer eladott autót céloz meg, és bár 2022 óta nem jelentkeztek új modellel, mostanra úgy tűnik, belehúztak. Nemrég több újdonságot is bemutattak: a DS N° 4 különféle változatai mellett a DS N° 8 a jelenlegi csúcsmodell, egyben a márka első olyan autója, amely kizárólag tisztán elektromos hajtással érhető el.
Fastback stílus, radikális megjelenés
A DS N° 8 karakteres fastback sziluettet kapott, amit a gyártó coupé SUV-ként definiál. A 4,82 méter hosszú, 1,90 méter széles, 2,9 méteres tengelytávú karosszéria egyszerre letisztult és különleges – a részletek pedig bőven tartogatnak érdekességeket. A formaterv egyik legfeltűnőbb eleme a Lumina Screen, ami tulajdonképpen egy fényes panel a hűtőrács helyén, valamint az úgynevezett Extended Duotone kéttónusú fényezés.
Aerodinamikai szempontból is jól teljesít: a légellenállási együtthatója mindössze 0,24, ami kategóriájában kiemelkedő.
High-tech enteriőr, új megoldásokkal
Az utastérben a DS-től megszokott kifinomultság uralkodik, egyértelműen az első osztályú komfort volt a tervezés alapja. A fix panoráma üvegtető kérhető extraként, a hangszigetelés pedig a gyártó szerint a kategória legjobbja.
A műszerfal újszerű elrendezést kapott: két részből álló középkonzol, új kezelőszervek és egy merőben új formatervű, X-alakú kormánykerék jellemzi. Az infotainment rendszert teljesen új szoftver működteti, a zenei élményt pedig a Focal Electra 3D hangrendszer garantálja.
Érdekesség, hogy a fejtámlák most először fixen egybe vannak építve az ülésekkel, és az oldaltartás elektronikusan, a kijelzőről szabályozható.
Komfort és technika kéz a kézben
A DS Active Scan Suspension is visszatér, amit korábban a DS 7-ben is megismerhettünk. A rendszer kamerák segítségével 25 méterre előre „nézi” az utat, és ennek megfelelően hangolja a futómű keménységét – így növelve az utazási komfortot. A csomagtér 620 literes, ami a formaterv ellenére is abszolút használható értéknek számít.
Elektromos hajtásláncok, figyelemre méltó hatótávval
A DS N° 8 kizárólag elektromos hajtással lesz kapható. Háromféle változat közül lehet majd választani:
- FWD (elsőkerék-hajtású): 74 kWh-s akkumulátor, 260 lóerő, WLTP szerinti hatótáv 572 km
- FWD High Range: 280 lóerő, hatótáv akár 750 km WLTP szerint
- AWD High Range: kétmotoros, összkerékhajtású változat 350 lóerővel

A hosszabb távú utazásokat sem kell túlságosan megtervezni: gyorstöltéssel 200 km-nyi hatótáv tíz perc alatt visszatölthető, 20-ról 80 százalékra pedig 27 perc alatt tölthető fel az akkumulátor (a maximális töltési teljesítmény 160 kW).
Mikor és mennyiért?
A DS N° 8 sorozatgyártása az olaszországi Melfiben indul, ahol a márka kiemelt figyelmet fordít a minőségre. A modell 2025 negyedik negyedévében kerül a kereskedésekbe, árlistája jelenleg még nem végleges, de az alapváltozat, a 260 lóerős Pallas FWD, várhatóan 24 millió forint körüli áron nyit, míg a csúcsváltozat ára 30 millió forint fölé kúszik majd.

Összegzés
A DS N° 8 egy rendhagyó, mégis stílusos válasz a prémium elektromos piac kihívásaira. Karizmatikus megjelenése, fejlett technológiája és ígéretes hatótávja alapján könnyen válhat a márka jövőbeni sikerének kulcsszereplőjévé – ha a végleges változat is tudja mindazt, amit az előszéria ígér, akkor a DS valóban szintet lépett.
Néhány életkép a sajtótájékoztatóról:
Írta: Háfra Zsolt
Fotók: Szalai Zsolt

























