fbpx

A Szaúd-arábiai Nagydíj után új éllovasa lett az F1-es bajnokságnak

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen nyerte meg a szombati kvalifikációt Dzsiddában Oscar Piastri és George Russell előtt. Lando Norris a Q3-ban összetörte a McLarenjét, így csak a tizedik rajtkockából vághatott neki az ötven körös Szaúd-arábiai Nagydíjnak.


Az idei ötödik futam rajtjánál Verstappen és Piastri harcolt a vezető helyért. A holland levágta az első kanyart, amit rögtön vizsgálni kezdtek a stewardok. A biztonsági autó már az első körben szerepet kapott, miután Yuki Tsunoda és Pierre Gasly összeakadtak és a falba csapódtak. Miután ismét zöld zászlót kapott a mezőny, Max Verstappen jó tempót diktált. A Red Bull pilótájának muszáj volt nyomni a gázpedált, ugyanis 5 másodperces időbüntetést kapott a kanyarlevágásért.

A kemény keverékeken rajtoló Lando Norris szép lassan kapaszkodott felfelé, és a hatodik körben már a hetedik pozícióban autózott. Norris és Lewis Hamilton körökön át hatalmasat csatázott a hatodik helyért, amit végül a McLarenes versenyző nyert meg. A 19. körben jártunk, amikor Oliver Bearman elsőként állt ki a kerékcserére. A következő körben Oscar Piastri is megérkezett a friss abroncsokért. Verstappen a boxban letöltötte az időbüntetését, és Hamilton mögé érkezett vissza a pályára. Charles Leclerc közepes abroncsai harminc kört bírtak ki a Ferrarin. Miután mindenki letudta a kerékcserét, Oscar Piastri állt az élen Verstappen előtt közel 5 másodperces előnnyel. Leclerc a 38. körben átvette Russelltől a harmadik pozíciót.

Norris utolsóként állt ki a kötelező kerékcserére, és a közepes keverékeken folyamatosan gyorsulni tudott, de nem tudta utolérni a harmadik helyen autózó Leclerc-t.Piastri pályafutása ötödik futamgyőzelmét szerezte meg, és a bajnokságban is az élre ugrott. A második helyen Max Verstappent intették le a kockászászlóval, míg a harmadik helyért járó serleget Charles Leclerc vehette át. Lando Norris a negyedik lett, megelőzve George Russellt, Andrea Kimi Antonellit, Lewis Hamiltont, Carlos Sainz-ot, Alex Albont és Isack Hadjart.

A Formula 1 STC Saudi Arabian Grand Prix 2025 végeredménye:

1. Oscar Piastri (McLaren Mercedes)
2. Max Verstappen (Red Bull Racing) +2.843
3. Charles Leclerc (Ferrari)   +8.104
4. Lando Norris (McLaren Mercedes)   +9.196
5. George Russell (Mercedes)   +27.236
6. Andrea Kimi Antonelli (Mercedes)   +34.688
7. Lewis Hamilton (Ferrari)   +39.037
8. Carlos Sainz (Williams Mercedes)   +64.630
9. Alexander Albon (Williams Mercedes)   +66.515
10. Isack Hadjar (Racing Bulls Honda RBPT)   +67.091
11. Fernando Alonso (Aston Martin)   +75.917
12. Liam Lawson (Racing Bulls Honda RBPT)    +78.451
13. Oliver Bearman (Haas Ferrari)   +79.194
14. Esteban Ocon (Haas Ferrari)   +99.723
15. Nico Hülkenberg (Kick Sauber Ferrari)   +1 kör
16. Lance Stroll (Aston Martin)   +1 kör
17. Jack Doohan (Alpine Renault)   +1 kör
18. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber Ferrari)   +1 kör
19. Yuki Tsunoda (Red Bull Racing)   DNF
20. Pierre Gasly (Alpine Renault)   DNF

A bajnokság állása a Szaúd-arábiai Nagydíj után:

1. Oscar Piastri 99 pont
2. Lando Norris 89
3. Max Verstappen   87
4. George Russell   73
5. Charles Leclerc   47
6. Andrea Kimi Antonelli   38
7. Lewis Hamilton   31
8. Alex Albon   20
9. Esteban Ocon   14
10. Lance Stroll   10
11. Pierre Gasly   6
12. Nico Hülkenberg   6
13. Oliver Bearman   6
14. Isack Hadjar   5
15. Carlos Sainz   5
16. Yuki Tsunoda   5

1. McLaren   188 pont
2. Mercedes-AMG   111
3. Red Bull Racing   89
4. Ferrari   78
5. Williams   25
6. Haas   20
7. Aston Martin   10
8. Racing Bulls   8
9. Alpine   6
10. Kick Sauber   6

A bajnokság május első hétvégéjén Miamiban folytatódik.

 

Írta: Szalai Zsolt
Fotók: F1.com

Javasolt cikkek

Back to top button