Zúg a Volga

Harminc felett keveseknek kell bemutatni a kultikus orosz márkát, a GAZ-t, amely – bár eleinte kissé tűzoltó jelleggel próbálta kielégíteni a szovjet piacon tátongó hatalmas űrt – annyi féle tisztségben tetszelgett, hogy nehéz lenne mindet felsorolni. Cikkünk fő témája az M21 tündöklése lesz, ha szeretnél egy kicsit visszarepülni az időben, olvass tovább.

Klasszikus kérdés: ültél-e már GAZ-ban? A választ valószínűleg mindenki tudja, de mi inkább úgy válaszolnánk, hogy: persze, M21-ben is. Nagy az esély rá, hogy sokan csak értetlenül kamilláznának, mások meglepett mosollyal nyugtáznák, hogy néhányan még a 21. század autós tömkelegében is emlékeznek a Volgákra. A „szovjet Ford” ugyanis nem kapott olyan reflektorfényt, mint a Lada, vagy a Moszkvics. Pedig bőven megérdemelte volna, arról nem is beszélve, hogy a GAZ – még a második világháború előtt – nagyon jókor kapcsolódott be a személyautók gyártásába, megmentve ezzel azt a nem túl széles réteget, akiknek már csak egy igazi hazai jármű hiányzott az életükből.

A háború ugyan megtépázta a Gorkij Autógyár egyeduralmát, a GAZ azonban nem halt ki, csak újratervezték a szerepét. Szó se róla nagyon jó érzékkel látták át a helyzetet, három év előkészület után ugyanis az 1956-ban bemutatkozó M21, ismertebb nevén a Volga olcsóbb alternatívát nyújtott a népnek, mint a jóval drágább Moszkvics. A szovjet tervezők az elődöt, a Pobjedát vették alapul, ám jóval modernebb köntösbe bujtatták az autót, legyen szó akár az erőforrás átalakításáról, akár a karosszériáról. Hiába a jó indítás, nem volt megállás, két évvel később már érkezett is a következő generáció, jött a rácsos hűtőmaszk és még egy sor olyan változtatás, amely végül nemzetközi elismerést is hozott, a brüsszeli világkiállítás díját is megkapta a második széria. Ez nagyon fontos mérföldkő volt, hiszen egy nyugati elismerés a keleti blokkban azon kívül, hogy ritka volt, mint a fehér holló, még a felsőbb körök figyelmét is felkeltette, egyfajta elit körbe sikerült jegyet váltania a Volgának, persze azért a legfelsőbb rétegnél továbbra is a Csajka maradt az etalon. Csendben azért jegyezzük meg, hogy az exportra szánt Volgák lényegesebben elegáns megjelenést kaptak, mint a hazai piacra készült darabok.

1963-ban ismét generációváltás következett, ezúttal is módosítottak a hűtőrácson, és a motorháztetőn díszelgő szarvast is parkolópályára tették. A hátsólámpák szintén új formát kaptak, de a rendszámtábla-világítás is megjelent, belül pedig a kárpitborítással variáltak. 1966-ban érett exportra a széria, természetesen ezúttal is plusz külsőségekkel jutalmazták a nyugati megrendelőket. Ekkor már tervezték az utódot, amely a GAZ 24 nevet kapta.

Az M21-et övező elégedettséget jól mutatja, hogy még gyártásának utolsó 1-2 évben is több tízezer megrendelés érkezett, ám a szovjetek ekkor meglépték azt, amit egyébként nem túl gyakran tettek: a csúcson hagyták abba. 1970-ben, közel 15 év után ért véget a sikertörténet, az ezt követő évtizedekben azonban a GAZ egyre többet veszített súlyából, ez azonban már egy másik fejezete a szovjet/orosz autógyártásnak.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!