Autó Triplex Kft.

Újragondolt Skoda 130 RS

Meglepő formatervvel élesztették fel a Skoda legendás modelljét, amely ugyan az Audi R8 alapjaira épült, mégis visszaadja az eredeti 130 RS hangulatát, kivéve akkor, ha az árcédulájára nézünk. Nem lesz belőle tucatautó, viszont már az is szép eredmény, hogy gyártásba kerül.

skoda0

Úgy látszik, Petr Novák formatervező nem adja fel könnyen az álmait, két éve ugyanis már körbejárta a sajtót pár jól sikerült elképzelés az első generációs R8-ra épülő Skoda 130 RS-ről. Bár a terveket elismeréssel fogadták, akkor még kevesen gondolták volna, hogy egyszer tényleg elkészül a sportautó. A sors végül úgy hozta, hogy zöld utat és erőteljes támogatást kapott a megvalósításhoz Novák és csapata, majd másfél évnyi megfeszített munkát követően előálltak a képeken látható, egészen elképesztő hatású Skodával, amely az R200 Non-Fiction nevet kapta, és jelenleg még csak egy példányban létezik.

interior

A karosszéria alumíniumból készült, és főleg oldalról, valamint hátulról feltűnő az R8-al való rokonság, de azért mindenütt igyekeztek átszabni a kasznit. Az eleje viszont egyértelműen a korabeli Skodákat idézi, a békalámpa, illetve a rövid, nyomott, de sportos orr kétség kívül a tavaly 40. születésnapját ünnepelő típus modernizált változata. A beltér minimalista, pár tekerő, néhány szellőzőrostély és az egyedi módon kialakított váltóburkolaton kívül nem sok felesleges sallang található. A külső narancssárga festéshez egyébként tökéletesen passzolnak a belső barna árnyalatai, a műszerfalat szintén átformálták, az R8 vonásai mellett azért a múlt Skodás formái dominálnak.

skoda2

Míg az eredeti 130 RS 1.3-as motorjával akár a 220 km/órás sebességet is lehetséges volt elérni, a Skoda-Audi 420 lovas, 4.2 literes V8-as motorral lesz ellátva, de igény esetén V10-es erőforrással is szerelik majd, nem meglepő módon a végsebesség is komolyabb lesz. Az ára miatt valószínűleg csak kevesek garázsába kerül majd belőle, tegyük hozzá, hogy 77 millió forintból (255.000 euró) azért sok szép felújított 130 RS-t lehet venni.

Éppen a borsos vételár miatt nem is készül belőle túl sok, első körben egy harminc darabból álló szérián gondolkodnak, az árért cserébe viszont egy részben kézzel megmunkált, valóban Skodára hajazó sportautót kap a vásárló, amiből garantáltan nem fog másik szaladgálni a környéken. A prototípus alapján jó próbálkozásnak tűnik, januárban vélhetően már a gyártását is elkezdik.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

Címkék

Kapcsolódó tartalmak