fbpx

Tesla Model X – családi „sólyomszárnyú”

2012-ben szivárogtak ki az első információk a Tesla készülőben lévő modelljének fejlesztéséről, ekkor még úgy tűnt, hogy akár egy éven belül is bemutatkozhat a Model X, ám a halasztások és az elhúzódó munkálatok miatt csak idén szeptemberben mutatták be a legújabb elektromos luxusautót.

x2

És nem is akármilyen körülmények között, maga Elon Musk, a Tesla Motors vezérigazgatója a cég kaliforniai üzemében leplezte a Model X végleges változatát a közönség előtt. Az új Teslát évek óta hatalmas érdeklődés övezi, az előrendelést már 2012-ben elindították, azóta csaknem 27 ezren fizették be az előleget, hogy minél hamarabb hozzájussanak a különleges villanyautóhoz. Pedig az ára igen borsos, a 90D ára 125.000 dollár, a csúcsváltozathoz még tizenötezret hozzá kell rakni, igaz a szerényebb teljesítményű kiadása, a 70D „már” 80.000-ért hazavihető. De nézzük, mit is kapnak ennyi pénzért a környezettudatos vásárlók?

Mivel már a kezdetektől elsősorban családi autóként aposztrofálták a Model X-et, ezért a biztonság és a megfelelő helykínálat volt a legfontosabb vásárlócsalogató szempont. Mindkét fronton jól teljesít az új Tesla, hiszen ideális súlyponttal, illetve kellően merev kasznival rendelkezik, a törésteszteken, oldalirányú ütközések szimulálásánál kiemelkedően jó eredményekkel büszkélkedhetett. A passzív biztonság mellett az aktív rendszerek is nagy szerepet kaptak, ütközés elkerülőt, valamint ráfutásgátlót és holttér-figyelő asszisztenst is kapott. ráfutásgátlót és holttér-figyelő asszisztenst is kapott.

x1

A fejlesztők megtartották a Falcon Wing-nek (sólyomszárnynak) elnevezett különleges hátsó ajtókat, előnyük, hogy szűkebb parkolóhelyeken is könnyed beszállást tesznek lehetővé. Az első és hátsó csomagtérrel is rendelkező Model X hat, valamint hétüléses változatban is megvásárolható.

Alapvetően háromféle kiadást különböztethetünk meg, mindegyik két villanymotorral szerelt, illetve összkerekes. A legerősebb a P90D, a 260 lovas első és az 503 lóerős hátsó erőforrás egy speciális csomaggal felturbózva akár 3.2 másodperc alatt teljesítheti a százas sprintet, a P90 esetében ez 4.8 másodpercbe telik, igaz ott mindkét motor 260 lóerős. A végsebességük egyaránt 250 km/óra körül alakul. A hatótávuk szintén elképesztő, egyszuszra akár 414 kilométert is képes megtenni a Model X. Az olcsóbb, 70D elnevezésű típus 6 másodperc alatt gyorsul százig, és 225 km/óráig képes gyorsulni, illetve 350 kilométert bír ki egyetlen töltéssel. Még ez is nagyon komoly teljesítményű egy elektromos családi autótól.

x

A hosszú évek fejlesztése és munkája tehát végre meghozta a gyümölcsét, igaz az első darabokat majd csak 2016 második felében szállítják ki az első megrendelőknek, azt pedig még megtippelni sem lehet, hogy Európában mikor találkozhatunk az első példányokkal.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb