fbpx

Szuperkönnyű sportautó – VW XL Sport

V2-es motor? 270 km/órás végsebesség? 890 kilogrammos súly? Bármennyire meglepő, a Volkswagen XL Sport nem csupán egy elképzelés, a valóságban is létezik, igaz a sorozatgyártás végül nem valósult meg.

Egyébként sem lett volna belőle népautó, jóllehet korábban szerepelt a Volkswagen tervei között egy limitált példányszámú széria piacra dobása. De ennél a járműnél talán nem is az a lényeges pont, hogy mennyi készült belőle, hanem az, hogy milyen technológiákkal próbálkoztak a gyártás során. Mert az XL Sport nem egy hétköznapi vas, az egyszer már biztos.

2

Először is fogták az aszkéta XL1-et, mely 0.9 literes fogyasztásával inkább a takarékosság jegyében született, ám formáját tekintve bőven a sportos kategóriába tartozott. Majd nyújtottak rajta, így lett a 3.88 méteres hosszból 4.29 méter, illetve szélesítettek is, ennek köszönhetően jóval masszívabb képet mutatott a modell. De a recept nem csak ennyiből állt, hiszen egy csipet Ducati Superleggera is került bele, méghozzá nem is akármilyen módon: a szintén ritkaságnak számító motorkerékpár V2-es erőforrása lett a különc VW lelke. Ebből a furcsa nászból született meg végül az XL Sport, melynek a 200 lovas, 1.2-es motorja mellé 890 kilogrammos súly és alacsony légellenállási tényező (0.258) párosul, így aztán nem is csoda a 270 kilométer/órás maximális sebesség, valamint a nagyjából 5.7 szekundumos százas sprint.

1

Érdekesség, hogy az autó 18 colos magnézium felniket kapott, ezzel is jó pár kilogrammnyi súlyt sikerült megspórolniuk a tervezőknek. A sportfutóművel, kerámia féktárcsákkal, és egyéb nyalánkságokkal ellátott (pl. felfelé nyíló ajtók) XL Sport hétsebességes automata váltóval rendelkezik, mely a kormány mögött elhelyezett fülekkel is kapcsolható. A végül koncepciónak megmaradt VW beltere egyébként meglehetősen realisztikus kidolgozást kapott, bár az utastérben található, visszapillantókat helyettesítő kijelzők azért nem mindennapi látványt nyújthatnak.

Bár az XL Sport nem kapott zöld utat, a jelenben egyre kevésbé tűnik elképzelhetetlennek egy hasonló autó megjelenése. Az már más kérdés, hogy melyik gyártó lesz elég bátor ahhoz, hogy meg is lépje a gyártást.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb