Autó Triplex Kft.

Suzuki Vitara S teszt – a jószívű császár

Nem tétlenkednek mostanában a Suzukinál, alaposan felfrissítették a modellválasztékot, ráadásul ügyesen hozták vissza a régi neveket, legyen szó akár a már általunk is tesztelt Balenóról, vagy a napokban debütáló Ignisről. De példálózhatnánk a közeledő új Swifttel is, a jelentősen átplasztikázott SX4 S-Cross-szal, vagy aktuális tesztalanyunkkal, melynek a GL+ felszereltségű változatát már volt lehetőségünk kipróbálni. Akkor egy 1.6-os, 120 lovas szívóbenzines kivitelt kaptunk, ötsebességes váltóval, most viszont egy turbómotoros látogatott hozzánk, de nem sütném el az S összes puskaporát az első mondatokban, olvassatok tovább!

Sokat gondolkodtam mostanában azon, hogy minek köszönheti komoly sikereit a feltámadó Vitara. Talán a jól bejáratott névnek? A viszonylag kedvező (alap)árnak? Az egybehangzóan pozitív véleményeknek? Aztán rá kellett jönnöm, hogy a japánoknak akadt egy ennél jóval egyszerűbb receptjük, ez pedig a megjelenés volt! Merthogy a Vitara igen kellemes külsőt kapott, és meglepetésemre ezt még a négykerekűek többségét csípőből „lerondázó” autósok is értékelik. Valljuk be, ez egy őszinte dizájn, a jól eltalált formával pedig a mai napig borítékolható a népszerűség. Ám szerencsére a Vitara S nem csak ezen tulajdonságával képes hódítani. Mielőtt a külcsínről a belbecsre eveznénk át, azért gyorsan megjegyezném, hogy nem csupán egy odabiggyesztett betűnyi különbség van élénkpiros tesztpéldányunk és a többi modell között. Az S hűtőrácsa ugyanis 5 osztatú, ennyi pedig már pont elég ahhoz, hogy felismerjük: ez bizony egy másfajta Vitara.

De még mennyire, hogy más! Az üléseket az alcantara és bőr kettőse uralja, szegélyekkel fűszerezve. A piros egyébként fontos sarokköve Vitarának, a LED-es lámpatestek belseje, a varrások, a szellőzőrostélyok karikái, de még a műszeregységek is ezt a színt kapták. Van még valami, amiben nagyon jó a Suzuki, az pedig az idő megjelenítése, konkrétan három darab (!) óra is helyet kapott az autóban. Mondjuk kicsit kétségbeestem, amikor az érintőképernyőn található digitális, a középkonzol tetején díszelgő analóg, és a karórám is más-más időt mutatott, de míg utóbbi pillanatok alatt csatlakozott a telefonomhoz, és megtalálta a helyes időzónát, addig a régi iskola szerinti klasszikus mutatóst csak a fedélzeti számítógép és a műszerfal szélén található pálca együttes használatával lehetett beállítani. Kifejezetten szórakoztató volt egyébként, hogy miután leokéztam, időutazós jelenetet imitálva kezdtek el pörögni a percek, én pedig összefont karokkal vártam, hogy a többi órához igazodjanak a mutatók.

A 7 colos központi érintő átláthatóságát és kezelhetőségét már korábban is dicsértem, azonban most volt először lehetőségem a gyári SD-kártya jóvoltából elérhető navigációt kipróbálni. A beállításokon könnyű eligazodni, a rendszer pontos és gyors, azonban kérlelhetetlenül elkezd csipogni, ha érzése szerint megérkeztél az úticélodhoz, és ez bizony roppant idegesítő, valamint elsőre nem is egyértelmű, hogy mi és miért jelez, ám legnagyobb örömömre egy eldugott menüpontban sikeresen kikapcsoltam a hangjelzést, javaslom tegyetek ti is így, ha navis Suzukitok van! Ami viszont óriási elismerést érdemel, az a tolatókamera minősége, éjszaka is remek képet látunk, nem csak egy zajos, elmosódott pacát, ami rosszabb esetben a kerítés is lehet. Szintén kiemelendő az adaptív tempomat, illetve az automatikus vészfék-asszisztens, amely először figyelmeztet, majd a fékrásegítést alkalmazza, végszükség esetén pedig aktiválja a fékeket az ütközés elkerülése érdekében.

Ugyan a tavaszi tesztünkben már méltattam a helykínálatot, most is megteszem, a duplapadlós csomagtér praktikus, 375/1120 literes mérete korrekt. A kilátást akaratlanul is összehasonlítottam a mindössze pár hete vendégül látott SX4 S-Cross-éval, persze számos különbség van a két típus között, ettől függetlenül a Vitara a feljebb húzott orra miatt szerényebb látószöget biztosít, kissé bunkeresre veszi a figurát.

Hogy rájöjjünk, mitől lesz még S az S, ahhoz egy kicsit a motortérben is kutakodni kell. Az 1.4 literes, 140 lóerős, 220 Nm maximális nyomatékú, közvetlen befecskendezésű Boosterjet turbómotor dinamikus és erőteljes, illik a Vitara karakteréhez. Fogyasztás szempontjából sem lehet panasz a Suzuki SUV-jára, városban 7-7.2 liter közötti számokat mértünk, országúton megelégedett 6 literrel, igaz a gyárilag megadott 4.7-es átlag azért bőven optimista szám. A hatfokozatú automata a kézi váltótól eltérő áttételezésű, ideálisabb váltásokat eredményez, ráadásképp a kormánykerék mögötti fülek segítségével manuálisan is kezelhetjük. Természetesen a csúcsmodellt lejtmenetvezérlővel és hegymeneti elindulássegítővel, továbbá ALLGRIP 4×4 rendszerrel is ellátták, négy üzemmód közül lehet választani: auto/lock/sport/snow. Az első kettőt talán nem kell túlmagyarázni, utóbbiak közül a „sport” mód magas fordulattartományban tartja a motort, és a gázreakció is élénkül, valamint a menetstabilizáló beavatkozását is késlelteti, a „snow” esetében azonban pont ellenkezőleg viselkedik az ESP a stabilitás növelésének céljából. A Vitara S kormányműve szintén jól eltalált, precíz, a kanyardinamikával sincs gond, futóművét azonban ezúttal is keménynek tituláltam, el is pattogtam vele néha, azt viszont hozzátenném, hogy minden úthibával képes elbánni.

Ami végtelenül szimpatikus a Vitarában, hogy nem dölyfös uralkodóként, hanem jószívű császárként viselkedik. Egyik kezével onnan vesz el, ahol nem fáj annyira, másikkal pedig oda ad, ahol igazán szükség van rá. Persze császárként sosem olcsó az élet, de azt tudtuk előre, hogy nem 7.1 milliós S, vagy a 7.8 milliós listaárú GLX lesz legkelendőbb, hanem inkább a GL, vagy a GL+, előbbi ugyanis közel feleennyit kóstál, akár 3.8 millióért hazavihető.

A tesztlehetőségért köszönet a Suzuki Bartának!

Bense Róbert

ba2

Címkék

Kapcsolódó tartalmak