MotoParts autóalkatrészek
Renault Crossoverek a Renault Budapestnél

Ön itt van most: Tesztelők.hu » Cikkek » Suzuki Vitara Limited teszt – kiállni a sorból

Suzuki Vitara Limited teszt – kiállni a sorból

2017. március 30.

Úgy érzem, hogy lehetőségeink szerint sikerült szépen keretbe foglalnunk a Vitara palettáját, igaz a láncszemek sora a teljes modellválasztékot tekintve nem teljes, egyszerűen nem is lehet az, ugyanis az alap alapját (GL) nem szokás tesztautónak beállítani, és hát valljuk be, valószínűleg túl sok újat nem is tudnék már róla mondani. Ennek pedig az az oka, hogy az elmúlt egy évben a jelenlegi már a negyedik tesztünk a Suzuki SUV-járól. Járt nálunk az ára és felszereltsége miatt „slágermodellnek” titulált 1,6-os, benzines, GL+ felszereltségű változat, majd jött az 1,4-es Boosterjet-tel szerelt automata váltós S-kivitel, utána a dízelt láttuk vendégül, a sort pedig a limitált széria egyetlen magyarországi tesztpéldányával zárjuk.

Névtelen-10

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy alaposan megismertem a Vitarát, a Limited pedig a típuscsalád számos tulajdonságát magán/magában hordozza, így talán a legideálisabb záróakkord, arról nem is beszélve, hogy róla még nem készült hazai teszt! A szavak és a képek mellett szerettünk volna még teljesebb betekintést nyújtani, így hát egy rövid, ámde informatív videót is készítettünk tesztünk főszereplőjéről:

Találkozásunk előtt hosszasan lebegett felettem a kérdés, hogy a Vitara széles választékát tekintve van-e létjogosultsága a limitált modellnek? Erre végül az eddigi tapasztalataim adták meg a választ, megközelítésem szerint a Suzuki nagyra tárta a karját a vásárlóközönség előtt, amikor piacra küldték a városi terepjárójukat, márpedig ha sokakat be akarnak fogadni, ahhoz úgy kell alakítani a kínálatot, hogy a lehető legtöbb potenciális vevő megtalálja a számára ideális típust. Aki az alap Vitaránál többet kíván, az S viszont túl drága neki, annak ott a januárban bevezetett Limited, ami árban a kettő közé lett beékelve, méghozzá úgy, hogy megkapta a klasszikus, 1,6-os szívót, illetve a csúcsváltozatból az öt osztatú hűtőrácsot. Mondhatnánk, hogy ügyesen összeollózták, de ennél azért többről van szó, kifejezetten kellemes megjelenést biztosít ugyanis a szürke-indigókék fényezés, és a 17 colos, bronz színezésű könnyűfém felni, utóbbi színárnyalat a lámpatesteknél is feltűnik.

Névtelen-9

Névtelen-1

A beltérben is találhatunk változásokat, ilyenek például a barna-szürke, bőr-alcantara ülések, melyek nem csupán jól néznek ki, a kényelmüket is eltalálták. Ugyan színes díszvarrások és szellőzőrostély-karimák nem járnak, a bronz árnyalat itt is visszaköszön a konzoli elemeken, és a magasabb szinteken ismerős analóg óra is a felszereltség részét képezi. Az ajtóbelsőkön szintén akad némi puha borítás, középre pedig egy egész komfortos könyöklő is került, egy szó, mint száz, a beltér élhető, az anyaghasználat pedig korrekt, mint ahogyan a helykínálat is, plusz pont, hogy a 375/1120 literes, duplapadlós csomagtér kialakítása miatt síkba dönthetőek a hátsó ülések.

A már említett extrák mellett a Vitara Limited a GLX szinthez kapcsolható, az ABS/ASR/ESP/EDB kvartetten kívül sebességfüggő szervokormánnyal, távolságtartó tempomattal, valamint visszagurulás-gátlóval is ellátták. A biztonsági/kényelmi felszereltségek közé tartozik a térdégzsák, a fékasszisztens, a parkolóradar és a remek képminőségű tolatókamera, az esőszenzor, továbbá a szürkületérzékelő is, ráadásul tesztalanyunk 7 colos érintőképernyőjének rendszere a navigációt is megkapta.

Névtelen-7

Mint már említettem, az eddigi három teszt alatt három különböző motorvariánst (1,6/120LE, 1,6 DDis/120LE, 1,4 Boosterjet/140LE) és váltót (5-ös és 6-os manuális, hatfokozatú automata) volt lehetőségem kipróbálni, most azonban visszakanyarodtam a kezdetekhez, a Limited-et a jól bevált – gombnyomásos indítással életre kelthető – 1,6-os szívó benzines motorral szerelték. Ez a konstrukció már sokszor bizonyított, különösebb magyarázatra nem szorul a teljesítménye, dinamikus, kiautózható erőtartalékokkal bír, ugyanakkor a hatos váltó nem lett volna hátrány. AllGrip rendszerrel sem rendelkezik a tesztautó, így a módválasztót nem érdemes keresni – a Limited összkerekes kiviteléért egyébként további 600 ezer forintot kell leszurkolni. A gyári fogyasztás 6,3/4,8/5,3 liter, a kombinált adatot nézve 6,1-6,3 körül sikerült tartani az étvágyát, bőven elfogadható ez az eredmény.

Egyáltalán nem csodálkozom a Vitara eredményein, hiszen a Suzukinak sikerült egy sokak által befogadható autót megalkotni a személyében, mindezt úgy, hogy viszonylag széles skálán mozog a modellválaszték. Kétségtelen, és teljesen érthető, hogy a népszerűségi listát az 1,6-os, benzines GL+ vezeti (és fogja vezetni a ciklus végéig) a maga 4,2 milliós árcédulájával, de fölötte a nagyjából félmillióval drágább GLX és az 5,1 milliós listaárú limitáltnak is van keresnivalója, a dízel, valamint az S kissé kilóg a mezőnyből, de ez egyáltalán nem meglepő. Az viszont már most biztos, hogy a Suzukinak jót tett a palettájuk átfogó megújítása, és ez nem csupán a Vitarára vonatkozik! A hazai SUV-től most egy időre elbúcsúzunk, a márkától viszont nem, kövessétek figyelemmel a fejleményeket.

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Kft.-nek!

Cikk: Bense Róbert

Fotók / videó: Kathi Imre, Kocsis Gábor, Lajos Zsolt

ba2

Ajánlott cikkek

Trabant kaland hirdetés

Hírlevél feliratkozás

Cégtaláló banner

Kiemelt partnereink:

Keresés

Autótechnika logó

tkveg

Alfa Romeo Giulia 2.2
Audi A4 1.8 Quattro
Audi A4 2.0 TDI
Audi A8 3.0 V6
Audi TT 3.2 VR6
BMW 116i
BMW 316i
BMW 320ci
BMW 520d xDrive
Chevrolet Corvette C5 / Z06
Citroën C3 1.2 PureTech
Citroën C4 1.6 BlueHDI
Citroën Grand C4 Picasso
Citroën Grand C4 Picasso ’17
Citroën C4 Cactus
Dacia Duster 1.5 dCi
Dacia Duster 1.6 16V
Dacia Dokker 1.5 dCi
Dacia Dokker 1.6
Dacia Lodgy 1.5 dCi
Dacia Logan 1.5 dCi
Dacia Sandero Stepway
Fiat Fullback 2.4
Fiat Punto 55s
Fiat Tipo 1.4 T-Jet
Fiat Tipo 1.4 16V
Ford Focus 1.6 Ti-VCT
Ford Sierra 1.6 Pinto
Hyundai i30u CW
Hyundai ix35 FCEV
Hyundai Santa Fe
Isuzu D-Max 2.0 D
Infiniti Q30
Infiniti Q30S
Jeep Grand Cherokee
Kia Cee’d 1.4
Kia Niro Hybrid
Kia Optima 2.0 CVVL
Kia Optima 1.7 CRDi
Kia Optima PHEV
Kia Optima SW GT
Kia Sorento 2.2 CRDi
Kia Sportage GT Line
Kia Soul EV
Lada 2104
Lada 2107
Lada Granta Liftback
Lada 4×4 Classic
Lada Vesta 1.6 Lux
Lexus GS 450h
Lexus LS 600h
Lexus RX 450h F Sport
Mazda 6 2.0 TE
Mazda 6 2.0 CD
Mercedes-Benz 300 CD
Mercedes-Benz S600
Mercedes-Benz E200
Mercedes-Benz CLK 320
Mitsubishi L200 2.4 DI-D
Mitsubishi Sigma 3.0 V6
Nissan Sunny B11 Coupé
Nissan Pulsar 1.2 DIG-T
Opel Adam Rocks
Opel Astra K 1.6 CDTI
Opel Corsa 1.4T
Opel Insignia 2.0 CDTI
Opel Insignia OPC
Opel Meriva 1.4T
Opel Mokka 1.4T
Opel Mokka X
Opel Vectra B Caravan
Opel Zafira Tourer
Peugeot 208 1.2
Peugeot 301 1.6D
Peugeot 308 SW
Peugeot 2008 1.2 AUT
Peugeot 2008 1.2
Peugeot 3008 1.6 BlueHDI
Peugeot 5008 2.0 HDI
Polski Fiat 125p
Polski Fiat 126p
Porsche 911
Porsche 911 (993) Carrera
Porsche 924 Le Mans
Porsche 928 S4
Porsche 968 CS
Renault Clio Limited
Renault Captur 1.5 dCi
Renault Kadjar 1.5 dCi
Renault Mégane 1.5 dCi
Renault Mégane Grandtour
Renault Mégane Grandcoupé
Renault Twingo 0.9T
Rolls-Royce Silver Shadow
SEAT Toledo 1.9 TDI
Skoda Fabia 1.2 TSI
Skoda Octavia 1.2 TSI
Skoda Superb Combi
Ssangyong Rexton 2.2 e-XDI
Ssangyong Tivoli 1.6 e-XDI
Ssangyong Tivoli 1.6 e-XGI
Subaru Forester 2.0 D
Subaru Legacy 2.0 D
Subaru Levorg 1.6 GT
Subaru Outback 2.0 D
Suzuki Baleno 1.2
Suzuki Ignis 1.2 DUALJET
Suzuki Swift 2017
Suzuki SX4 S-Cross
Suzuki Vitara 1.6 GL+
Suzuki Vitara 1.6 D
Suzuki Vitara Limited
Suzuki Vitara S
Toyota Auris Hybrid
Toyota Auris Touring Sports
Toyota Aygo 1.0
Toyota Avensis 2.0D-4D
Toyota C-HR 1.2T
Toyota C-HR Hybrid
Toyota Corolla 1.6 ’16
Toyota Corolla 1.6 ’12
Toyota Hilux 2.4 D-4D
Toyota MR2
Toyota Prius MK4
Toyota RAV4 2.0 D-4D
Toyota RAV4 Hybrid
Toyota Yaris 1.33
Toyota Yaris 1.5
Toyota Yaris Hybrid
Toyota Verso 1.8
Trabant 601
Vw Beetle 1.2 TSI
Vw Golf VII. 1.4 TSI
Vw Passat 1.9 TDI
Vw Passat 2.0 TDI
Vw Sharan 2.0 TDI
Volvo S40 2.0

Fortuna Bt. a motorfleújítás szakértője

Autómentés Budapesten

Autóalkatrészek régi keleti és nyugati autótípusokhoz, retro-autoalkatresz.hu

Baráti Bontó Győrújbarát

Tesztvilag.hu