Duna Autó Zrt.

Suzuki Vitara 1.0 GL+ AllGrip teszt – bizalomjáték

Szinte napra pontosan három éve jelent meg az első tesztünk az új Vitaráról, azóta pedig a mostanival együtt ez már a hatodik. Volt itt minden a pre-faceliftből is, a majdnem alaptól kezdve az automata váltós S modellen át egészen a dízelig. Sok minden változott az évek alatt, jött többek között egy frissítés (az 1.4-es Boosterjettel már azt is kipróbáltuk), ami kisöpörte a motorpalettáról a szívó benzines és a dízel erőforrást, valamint kicsit okosabbá és ezzel együtt kicsit drágábbá is változtatta a Suzuki sikermodelljét. Hogy mit eredményezett ez és főképp miképp változtatta meg a Vitara megítélését? Mai tesztünkben többek között ezek a kérdések is felmerülnek, középpontban persze tesztalanyunkkal, mely már az egyliteres, háromhengeres motort kapta.

Három hónap szünet után februárban, a tesztnaptárunk tervezgetése közepette jött képbe ismét a Suzuki és egyből azon kezdtünk morfondírozni, hogy mely modellek lehetnek még érdekesek olvasói szempontból. Mivel a Jimny tesztje majd csak valamikor májusban lesz esedékes, ezért kézenfekvő volt, hogy a nagyobb után a kisebb Boosterjettel szerelt Vitarát is érdemes lenne elkötni. Egyrészt azért, mert több, a már fentebb is említett kérdésre adhat választ, másrészt mert teljesítmény, felszereltség és ár tekintetében is teljesen más csomagot kapunk a végére.

Mégis, kezdjük most is az elejétől. Ami a külsőségeket illeti, tényleg nagyon sokat és sokszor írtunk, olvastunk, beszélgettünk a Vitaráról, figyeltük a kommentjeiteket, igyekeztünk ütköztetni a véleményeket. Egyvalamiben szinte mindenki egyetértett: a Vitara nem azoknak az autója, akik divatbemutatót akarnak tartani hétfő reggel a garázsból kiállva. Egyértelműen a külső praktikumára mentek rá, és ez hatalmas pozitívumként áll a Suzuki SUV-ja mellett! Hiszen méreteiben (4.16 méteres hossz, 1.61 méteres magasság), kialakítását és hasmagasságát (18.5 cm) tekintve, a kompakt szegmensen belül is a széles körben használható típusok közé tartozik.

Ráadásul még egész ügyesen is nyúltak hozzá a frissítésnél: egy kicsit hangsúlyosabb orr, kerékmagasságba és szélekre költöztetett menetfény, alapáras hátsó LED-lámpa. Szinte hibátlan, azért csak szinte, mert az egyliteres motorhoz nem érhető el a GLX szint, így nincs LED-főfényszóró sem, aminek azért illene olyan feláras opciónak lennie, mint mondjuk a kéttónusú fényezésnek, sőt, talán fontosabb is lenne.

Ha már a véleményeknél tartunk, legutóbb belefutottam egy olyanba, miszerint a Vitara beltere kicsi. Nos, egy Toyota Aygo hátsó ülésén szívesen folytattam volna erről eszmecserét, gyanítom, hogy 5 percen belül klausztrofóbiás tüneteket produkálva csüccsentünk volna vissza a Suzukiba. Ugyanis a Vitara egyáltalán nem kicsi odabenn, ha én elférek benne kényelmesen, akkor az emberek 90%-a egészen biztosan el fog. A 375/1120 literes, duplapadlós poggyásztér is elég kell, hogy legyen, általános felhasználás mellett legalábbis. Azt viszont sajnálattal tapasztaltam, hogy a nehezen csukódó csomagtérajtón továbbra sem sikerült finomítani. Amikor harmadjára sem akar rendesen záródni, az már elég frusztráló tud lenni. A szigetelés viszont egész jól sikerült, szinte fel sem tűnik a „daráló” karakterisztika, a szélzaj ugyan magasabb sebességnél jelen van, de egyáltalán nem bántó mértékben.

A GL+ felszereltség 380 ezer forinttal kerül többe, mintha a „fapadot” választanánk. Ezért pedig már egész tisztességes extralista jár. A már megszokott MirrorLink-es, kamerás érintőképernyő, ülésfűtés, digit klíma, tempomat négyes mellett jár 7 légzsák, az AllGrip változatnál pedig visszapillantóba integrált holttérfigyelő, vészfékasszisztens, illetve sávelhagyásra figyelmeztető segédlet, valamint sávtartó asszisztens is. Ez utóbbi újdonság a biztonsági arzenál felhozatalában és azt kell mondjam, hogy nagyon ügyesen teszi a dolgát,  60 és 160 km/órás tempó között avatkozik közbe, igen korrekt módon terelve vissza a helyes sávba az autót. 60 km/órás sebesség alatt a figyelmeztető rendszer a kormány rezgésével jelzi a felezővonal átlépésének veszélyét.

A műszerfal megújult információs képernyőt kapott, és ugyan a sebességet még mindig csak a körműszeren tudjuk követni, a középső kijelzőn a sávtartó mellett a fogyasztás és a nyomatéktartomány is nyomon követhető, továbbá (navigáció hiányában) a táblafelismerő is itt mutatja a visszajelzéseit, akár egyszerre hármat is. Ez is többnyire hiteles infókat közöl, bár egyszer 110-es táblát mutatott a városban, amit aztán szerencsére gyorsan korrigált.

Tehát kívülről pont annyit módosítottak rajta, amennyit nagyon muszáj volt, odabenn kicsit javítottak az anyagminőségen és a felszereltség is teljesen rendben van. De mi a helyzet a motorokkal és a menetteljesítménnyel? Az 1.4-es Boosterjettel már a Vitara előtt, még az SX4 S-Crossnál megismerkedtünk, véleményem szerint ez egy kézenfekvő választás volt, ha már mindenképp bele akartak nyúlni a palettába. Az 1.6D kivezetése érthető, már csak azért is, mert a Suzuki finoman szólva sem a dízel kiviteleivel hódít. A háromhengeres „kicsi” Boosterjet már más kérdés. Az 1.6-os, négyhengeres szívó benzines helyére érkező belépőmotorhoz is volt már szerencsénk, nem is egyszer.

A 112 lovas 1 literes és az 1.6-os 120 lóerős VVT menettulajdonságait nem feltétlenül érdemes egymás mellé helyezni, bár gyorsulásban (12 vs 11.5 szekundum) és fogyasztásban is hasonló eredményeket produkálnak, végsebességük meg konkrétan azonos (180 km/óra). Mégis a háromhengerest értelemszerűen pörgetni kell, a 170 Nm-es nyomaték pedig már 2000-es fordulatnál megérkezik, és egészen 3500-ig kitart. A dinamikával sincs gond, persze ne várjuk az 1.4-es fürgeségét, de tudásához mérten egész szépen mozgatja ezt az amúgy mindössze 1130 kilogrammos testet az apró erőforrás. Ráadásképp még a 7 literes étvágya is emészthető adat, még akkor is, ha az 5.7 literes gyári átlagfogyasztás azért kissé optimista.

Az ötsebességes manuális így 4000 kilométernyi futás után már sokkal elfogadhatóbb váltási érzetet ad, mintha mondjuk nullkilométeresként gangolnánk. A kicsit darabos kapcsolhatóságot egyébként kritikaként fogalmaztam meg még az S-Cross tesztjénél, ahol egy tulaj fogalmazta meg, hogy egy idő után „bejáratódnak” a fokozatok, igaza volt! Ha inkább az automata mellett tennénk le a voksot, 400 ezer forint felár ellenében azt is megkaphatjuk.

A váltó mögött az AllGrip módválasztója található, és itt jegyezném meg, hogy az összkerekes Vitara ugyan messze nem a szügyig gázoló terepesek alternatívája, de nem fog zavarba jönni, ha letérünk vele az útról. Szükség esetén „Snow” és „Sport” üzembe is kapcsolhatunk, ezt amúgy látványos animáció jelzi a műszerfali kijelző – hiába, ennyi show még egy Vitarába is kell. Sportmód használata esetén érdekes módon a fordulatszám nem szökik fel, ám a gázreakció jóval érzékenyebb lesz. A felfüggesztés a megszokott módon kissé feszes, de mind a stabilitás, mind pedig az útegyenetlenségekhez való viszonyulás is pont megfelelő, ebben a 17 colos gumik is a segítségünkre vannak.

Hogy lehet-e bízni a háromhengeres motorban? Bár a Suzuki ebben a kérdésben talán már bizonyított, de azért bevállalták a kiterjesztett garancia, vagyis a Boosterjet Pro lehetőségét, ami 3+7 évet, vagy 200.000 kilométert jelent: a 3 év általános mellett a plusz hét a motorra, a váltóra, valamint a turbóra vonatkozik. Az eladási adatokat nézve is érdemes megvizsgálni a kérdést, úgy tűnik, hogy a bevezetésnél volt egy kis távolságtartás az új motorral kapcsolatosan, de mostanra normalizálódott a Vitara értékesítések száma, gyakorlatilag szinte azonos számokat láthatunk havi bontásban, mint az elődmodell esetében.

A Vitarának továbbra is maradt “olcsósított” kivitele, ezt a háromhengeresek között kell keresnünk, a GL kedvezményes áron 4.090.000 forintba kerül, de ahhoz képest 4.47-ért a GL+ összehasonlíthatatlanul jobban felszerelt. Az összkerekes változat ezekhez mérten már elég borsos árú, alanyunk 5.4 millióba kerül (a kéttónusú fényezéssel együtt), viszont 5.47-ért meg már 1.4-es GLX jár 6-os váltóval. Amúgy ügyesen játszottak az árlépcsőkkel, annyira, hogy be is illesztem ide a teljes listát, mert egyébként félúton simán belekavarodnék.

Jelen pillanatban úgy vagyok a Vitarával, hogy sokkal több olyan érdekes, ám mégis hétköznapi kérdést vet fel, mint amikor először találkoztam vele. Még mindig azt érzem, hogy tudna mit mutatni, jó lenne mondjuk a teljesen alapnak számító GL-t is tesztelni (sajnos azt kétlem, hogy bárhol is beállítják tesztre), azonban a legnagyobb buli az volna, ha egymás mellé tudnánk állítani egy új 1.0 GL+-t és egy használt, de újszerű 1.6 GL+-t, hiszen árban jelenleg egy szinten állnak. Meglátjuk, hogy lesz-e hetedik teszt…

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Cégcsoportnak!

Teszt | fotók: Bense Róbert


Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!

Címkék
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Kapcsolódó tartalmak