Duna Autó Zrt.

Suzuki Jimny 1.5 GL AllGrip teszt – stílusos terepkocka

Azt hiszem most már nem korai kijelenteni, hogy a „Suzuki jó döntései” mellé ismételten behúzhatunk egy strigulát. Úgy újítottak meg egy alapvetően céleszköznek számító, valódi (!) terepjárót, hogy még az is felkapja rá a fejét és ki akarja próbálni, akinek egyébként semmi szüksége nem lenne rá. Az új Jimny jelenséggé vált, vonzereje legfőképp letisztultságában, hasznos tereptulajdonságaiban, valamint a kulturáltságában keresendő…meg abban, hogy pont olyan, mint egy Melba kocka és egy szamuráj szerelemgyereke.

Kitartó lelkesedés veszi körül az új Suzuki Jimnyt, ezt a saját bőrömön is tapasztalom. Amikor tavaly megnéztem az első menetpróbákat, már akkor kikerekedett a szemem, néhány hónapja, a személyes találkozás alkalmával pedig már sürgettem volna a tesztidőpont lefoglalását is. Mostanáig kellett várni. A Jimny ugyanis mindenkit érdekel. Ez akkor tudatosult igazán bennem, amikor egy vasúti átjáró pirosánál egyszer csak kipattant az előttem álló autóból egy úr, és míg a hetes gyors el nem robogott, váltottunk néhány szót az újdonságról. Ami amúgy valóban az, de azért azt gyorsan tegyük hozzá, hogy a mostani megítéléséhez kellett egy nagyon erős szavatosságú, a célnak tökéletesen megfelelő előd is, mely ha nem is változatlan módon, de lényegében 20 évig a piacon volt, és jó volt! A klasszikus „nagy öreg” leváltása ebből a szemszögből már nem is tűnik olyan egyszerű dolognak, de a japánok felnőttek a feladathoz. Íme, ez lett belőle:

A hazánkba leszállított első darabok között (de könnyen lehet, hogy a legelső volt) egy almazöld példány volt az, amibe belefutottam. Igazi kis szemcsemege – gondoltam, persze ez volt a bemutatódarab, a rendezvényeken kiállított, „mindent a szemnek” Jimny. Azóta sem szaporodtak meg túlzottan Magyarországon, aminek nem az érdeklődés hiánya az oka, pont ellenkezőleg: várólista van. Ehhez képest én még szerencsés is voltam, még ha nem is az almazöld, puccos felnis kivitel jutott. De a Jimnynek ugyanúgy jól áll a szimpla acélfelni, meg a katonaszürke szín is. Szigorúnak ebben a formájában sem nevezhetjük, mert a két gombszem ezzel a tekintettel párosítva eleve kedélyessé teszi a megjelenését. Úgy „mutat”, hogy közben teljességgel puritán tud maradni, strapabíró, szélesített védőműanyag övezi, ezen a szinten nincs fényezett kilincs és visszapillantó, de nem is kell. Csomagtérajtóra biggyesztett pótkerék azonban van, ez bőven elég is a boldogsághoz.

Méreteiben egyébként nem különbözik jelentősen az elődjétől, 3.64 méteres hossza és 1.64 méteres szélessége mellé 1.72 méteres magasság párosul, az üvegfelületek szinte elvesznek, az első szélvédő meredek, szinte az orrunk előtt van.

Az ajtók szélesek, és – ne lepődjünk meg – ezen jellegükből adódóan nem éppen a könnyen csukódók közé tartoznak. Ha túltettük magunkat a kötelező „csapkodáson”, odabenn a külsőhöz hasonlóan ötletes kivitelezésű és elrendezésű összkép jellemző. A műszerfal szálcsiszolt káváját leszámítva lényegében mindent kemény műanyag borít. Masszív hatást kelt, az összeszerelés minősége pedig kiváló.

A plasztik elemeket igyekeztek feldobni mintázatban és kialakításban egyaránt, a falszerű pult helykihasználása is jó, térdmagasságban is kényelmesen elférni. Egyetlen zavaró pontja volt a komfortnak, ez pedig az ülés. A szivacsosság, illetve az oldal- és bármilyen tartás hiánya önmagában még nem túl nagy probléma, igazából ez nem az a liga, ahol szoros bőrfotelekre lenne szükség, de hogy a széle már 3500 km után a vasig ki van ülve, az meglepett. Lehet, hogy a tesztpéldány szenvedett el túl sok ki-beszállást (de ennyit?!). Mindenesetre az AT változatnál erre a kérdésre majd újra kitérünk.

Visszakanyarodva a helykínálathoz, a csomagtér jelképes (alapból 85 liter), és ugyan a dönthető támlák csúszásgátlós borítása jópofa, sík rakteret sajnos nem kapunk, illetve legfeljebb akkor, ha eltávolítjuk a hátsó sort. Az így keletkező 830 literes csomagtartóval már lehet valamit kezdeni!

Első ránézésre amúgy a hátsó ülést is jelképesnek gondoltam, amíg be nem másztam a második sorra. Bár az első ülés tologatása és a támlahajtogatás kissé körülményes, ha egyszer már beimádkoztuk magunkat, onnantól baj nem lehet. Egészen hihetetlen, de elfértem magam mögött, egész hangulatos az a hátsó mini-kanapé. Az oldalablak ugyan fix, de a légkondi ügyesen dolgozik hátrafelé is.

Ha már itt tartunk, érdemes kitérni a felszereltségre is, hiszen a GL szint pont azt adja, amire valóban szükségünk is lehet, nem kevesebbet, nem is többet. A multikormányról vezérelhető többek között a bluetooth kapcsolattal összeköttetésben lévő telefonunk, továbbá az információs kijelző menüpontjait is innen tudjuk váltogatni. A középkonzolon egy teljesen egyszerű médiaegység honol, alatta a manuális légkondi tekerői, még lejjebb pedig az elektromos ablakok, a menetstabilizáló és a lejtmenetvezérlő billenőkapcsolója. Alatta USB-bemenet, szivargyújtó, valamint aprócska tárolók találhatóak. Jár automata világításvezérlés, UV szűrős szélvédő, valamint elektromosan állítható visszapillantók is.

Ez így már önmagában is egy elég korrekt lista, ezek mellett pedig a biztonsági arzenál is jelentős. Elöl dupla légzsákok, oldalt függöny- és elülső oldallégzsák védi az utasokat, az ajtókba oldalmerevítőket építettek, hátul két ISOFIX-pontot helyeztek el. Az asszisztensek sorát a kombinált érzékelős vészfékasszisztens, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a fékasszisztens és a hegymeneti elindulássegítő bővíti. Ennek ellenére az Euro NCAP nem igazán díjazta a segédleteket, mindössze 50%-os hatékonyságot állapított meg. A gyalogosvédelem szintén nem a Jimny erőssége, a felnőtt és gyermek utasok védelme már jóval erősebb százalékot kapott.

A Suzuki terepjárója egyetlen motorral érhető el, az az egy viszont combosabb lett, az 1.3-as, 85 lóerős helyére immár az 1.5 literes, 102 lóerős szívó benzines került, 130 Nm-es csúcsnyomatékkal (4000-es fordulatnál), valamint 145 km/órás végsebességgel. A már Euro6d normáit teljesítő erőforrás nem épp egy csendestárs, forgatni kell, de korántsem nem küszködős, ügyesen teszi a dolgát és az étvágya sem vészes. 7.8 literes átlagot mértem, az előző Jimnyhez képest bő egy litert sikerült faragni a fogyasztásán.

Nyilván egyfeszt terepezésnél ne ennyivel kalkuláljunk, illetve a hatótávtól se várjunk csodát, a 40 literes tankot teletöltve, használati módtól függően legjobb esetben is 400-500 kilométerrel számolhatunk. Dicséretre méltó az 5 sebességes manuális váltó, a váltókar hossza és elhelyezése kényelmes kapcsolást tesz lehetővé, a pontosságra sem lehet panasz, a fokozatok rövidek, jól eltaláltak. A sebességváltó mögött egy kisebb kar található, a hátsókerék hajtásról itt kapcsolhatunk át összkerékbe, illetve a felezőt is aktiválhatjuk.

Aszfalton értelemszerűen nem nagyon kell babrálni, más kérdés, hogy a Jimny nem is igazán arra lett kitalálva. Ennek ellenére bátran feltévedhetünk vele akár a pályára is, az elöl-hátul háromkaros, merevhidas, teleszkópos felfüggesztés ugyanis roppant kulturált, nincs az a pattogós, rázós érzet, mint az elődmodell esetében.

130 körül ugyanakkor már kissé bizonytalanná válik, de erre meg van egy nagyon jó megoldás: nem kell vele annyival menni, tényleg, egyszerűen nem erre való. Az erős kormányrásegítés is jelen van, ami viszont legfeljebb aszfalton róható fel hátrányként.

Ha végre valahára letértünk a műutakról, onnantól kerül igazán elemébe a Jimny. Ezúttal is a Körös-menti tájat választottam, mert itt murvás-akadós-lejtős-kráteres szakaszok váltják egymást, és ide bizony mostanság már csak hasonló járgányokkal érdemes kimerészkedni (feltéve, ha nem a gáton megyünk, ott 2 kiló ingyen porért cserébe egész egyenletesen is haladhatnánk…de miért tennénk?).

Ilyen terepre egyébként, főképp nagyjából száraz viszonyok között bőven elegendő a 15 colos, „mezei” abroncsszett. Sajnos az áradás miatt a váratlan emelkedőkkel tarkított alsó szakaszokra nem tudtam lemenni, ám a Jimny így is meggyőző volt. A mindössze 1090 kilós, pehelysúlyú, mégis stabil kocka játszi könnyedséggel terelgethető, nincs szükség különösebb gépészkedésre. Ráadásul méreteiből adódóan a leglehetetlenebb susnyásban is elfér, rövid tengelytávjának köszönhetően pedig igen mozgékony. Egy-egy komolyabb vályúban, vagy meredekebb akadón elegendő biztonságot ad a 21 centis hasmagasság, csakúgy, mint a terepszögei (első 37°, hátsó 49°, rámpaszög 28°).

Minden szempontból jót húzott az új Jimnyvel a Suzuki, igaz nem siették el, de úgy tűnik, hogy méltó utódot kapott a harmadik generáció. A 5.99 milliós listaár ezúttal is kicsit csalóka, hiszen hűségprogram akcióban 5.390.000 forintra mérséklődik az ár a GL szinten. Hogy ennyiért megéri-e, azt megint csak a használat célja fogja eldönteni. Villantós hobbidzsipnek nem olcsó, ám akinek valóban szüksége van a Jimny tudására, annak hűséges társa lehet. Ősszel jöhet a GLX, automatával fűszerezve, azt is legalább ennyire kíváncsian várjuk!

Teszt | fotók | videó: Bense Róbert

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Cégcsoportnak!


Címkék

Kapcsolódó tartalmak