Autó Triplex Kft.

Suzuki Celerio teszt – bevásárlókocsi

Előre szólok, hogy a Suzuki Celerio megértéséhez az autósok jelentős hányadának egy másik gondolati síkba kell áthelyezniük magukat. Oda, ahol a nagyautós ambíciók nem léteznek, és ahol nem a minimum 2 literes motor, meg az évi százezer kilométeres futásteljesítmény az elvárás, hanem a szomszéd településen lakó rokonhoz, vagy a város másik végében lévő bolthoz való problémamentes eljutás. A Suzuki aprósága a maga kategóriájában igenis karakán, és mind tudjuk, hogy a praktikus városi szaladgálósok terén – elég csak megemlíteni a közelmúltból az Altót, vagy a Splasht – nem kell tanácsot kérniük a japánoknak.

Könnyebb megkerülni, mint átugrani. A Celerio mélyen ülő orra és „homlokos” kialakítása nem a szegmensben bevett, klasszikus formai elveket követi, így hát arányai kissé idegennek hathatnak, ám mindennek megvan az oka! A mindössze 3.6 méter hosszú, 14 colos kerekeken guruló Suzuki nem az izgalom magasiskoláját hivatott képviselni, minden porcikájában az egyszerűséget hirdeti, és talán pont ettől válik kisautóssága ellenére könnyen befogadhatóvá. Nincsenek krómdíszek a hűtőrácson, a visszapillantók sem színre fújtak, és csinos felni helyett is be kell érnünk négy dísztárcsával, de őszintén, kit érdekel? A Celerio így kell a piacra, a maga kis egyszerűségében. Na jó, a kerékjárati ívek kaphattak volna műanyag burkolatot, de tényleg talán ez volt az egyetlen, amit hiányoltam belőle a külsőségeket illetően.

suzuki celerio

suzuki celerio

Az utastérben is puritánság uralkodik, de a szó nemes értelmében, hiszen kis túlzással csukott szemmel is mindent megtalálni benne. Az igazi meglepetés nem is itt keresendő, hanem a helykínálatban, egy Toyota Aygót simán elkalapál (legyünk igazságosak, van 15 centi fórja hosszban a Suzukinak), de a márkán belül maradva, gondolatban még egy új Swift mellé téve sem bántó a Celerio helykínálatának hátránya, ráadásul rengeteg apróbb tárolórekeszt is kialakítottak benne. Az ülőlapok hosszúak, rövidebb távon a kényelmükkel sincs baj, hosszabb út esetén azért érződik az ide-oda süppedős szivacsosság. A lábtér elöl bőven felveszi a versenyt az eggyel nagyobb kategóriában szereplő modellekkel is, de még hátul is egész jól el lehet férni, és a karosszéria kialakításának hála a magasabbaknak sem kell kucorogniuk. Ennek megvan persze a hátulütője is, habár az első szélvédőn keresztül szinte az aszfaltig el/lelátunk, a hátsónál már kevésbé szerencsés a helyzet, ráadásképp a C-oszlop vaskossága megnöveli a hátsó holtteret. Ami az akasztófülekkel is ellátott csomagteret illeti, a maga 254 literes méretével teljesen elegendő a városi hétköznapokra, bővítve pedig már 726 literrel számolhatunk, ám sajnos nem kapunk sík felületet, nem úgy, mint annak idején a Splash esetében.

Az anyagminőség általánosságban véve megfelelő, ám van néhány pont, ahol a matt, sima felületű műanyagot érdemes lett volna strapabíróbbra cserélni, ilyen a kormány küllőzése is, amit már háromezer kilométer után karcnyomok tarkítottak. A műszerfalat kifejezetten jól eltalálták, a fordulatszámmérő mellett még egy fedélzeti számítógépet is kapunk, a középkonzolra pedig egy szimpla médiaegység került, amihez USB-csatlakozó is jár. A Celerio egyedül a GL felszereltségi szinttel érhető el, és őszintén szólva nem is nagyon van szükség ennél többre, hiszen az esetleges extrákkal megdobott ár már jóval kevésbé lenne versenyképes. Így is jár azonban nappali menetfény, vezető- és utasoldali, valamint oldal- és függönylégzsák, vészfékasszisztens, a hátsó ajtókhoz gyerekzár, első elektromos ablakok, manuális légkondicionáló, illetve kormányról vezérelhető kihangosító. Ez egyáltalán nem rossz ebben az árkategóriában, és ugyan a hátsó ablakok kurblisak, illetve a visszapillantók is csak manuálisan állíthatóak, ezek miatt egyáltalán nem lehet neheztelni a Celerióra.

suzuki celerio

suzuki celerio

Szóval aprócska, meglepően tágas, funkcióit tekintve pedig hozza a kötelezőt, na de milyen vezetni? A K10B kódjelű, 1 literes, többpontos befecskendezésű benzines erőforrás már az elődből, vagyis az Altóból is ismerős lehet, és bár nem összehasonlítható a korábbi 1.2-es „kisautómotorokkal”, attól még egészen karakteres konstrukció. Ha valamihez, hát a pehelysúlyban játszó, 805 kilogrammos testhez illik a 67 lóerős háromhengeres, mely városban kifejezetten dinamikus, ugyanakkor a 13.5 másodperces százas sprint és a 155 km/órás végsebesség csakugyan a bevásárlóautó mivoltára erősít rá. Ettől függetlenül tényleg egész élvezetes terelgetni, igaz ebben nagy szerepet játszik a remek elhelyezésű, jó kapcsolási érzetű ötsebességes manuális váltó, mely hosszú fokozatokkal kombinál, így városban elegendő akár a harmadik is. A fogyasztási mutató sem okoz csalódást, a gyári 4.3 nem jött össze, de a kombinált étvágya így is megállt 5 liter körül. A futómű elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, egyszerű, de nem zavaróan kisautós, az úthibákat például egész jól hatástalanítja. Pályatempónál azért érződik némi billegés, alacsonyabb országúti sebességnél azonban még kanyarban is egész virgonc a Suzuki. Az elöl hűtött tárcsával, hátul dobfékekkel ellátott Celerio egyenletesen lassítható, fékereje hatékony. Szintén az előnyös tulajdonságai közé sorolható a manőverezhetősége, lényegében egy asztalterítőnyi helyen meg lehet vele fordulni, és a legkisebb parkolóhelyre sem kell nemet mondanunk.

suzuki celerio

Számos pozitívumot lehet tehát felsorolni a Suzuki legolcsóbb modellje mellett, igaz a 2.65 milliós (az automata 3 millió) ár pont egy olyan határvonalon fekszik, ami akár megosztó is lehet. A célcsoport szűkös, ám a teszt elején már felsorolt, városi kisautók felé irányuló elvárásokat teljesíti. Esélyes, hogy pár éven belül jobb vételek lesznek a keveset futott darabok, de ez már egy használtteszt témája lesz majd valamikor a jövőben.

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Cégcsoportnak!

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak