Autó Triplex Kft.

Suzuki Baleno SHVS teszt – hóbagoly

Általában többet szoktam törni a fejem a címadáson, de ez most annyira kézenfekvő volt, ha az előző Suzuki Baleno-t kisbagolynak tituláltam, akkor a mostani, hűvös gyöngyházfehér metálnál egyértelmű volt a választásom. Madártani szakértelmem az ilyen infantilis összehasonlítgatásokban jóformán ki is merül, viszont itt van ez a régi névbe csomagolt kompakt, amiről azért már jóval többet tudok nektek mesélni.

Az elmúlt hónapok általánosságban vett tapasztalatai azt mutatják, hogy a Baleno igen kapós autó hírében áll, egyrészt a márkakereskedések beszámolói alapján viszik, másrészt a két szememmel is látom, hogy egyre inkább az utcakép részévé válik a tavaly bevezetett Suzuki. Az ok nem túl meglepő módon a kedvező árban keresendő, ugyanis az alapváltozat már valamivel hárommillió alatt is hazavihető. Ám itt jön a csavar a mai történetünkben, hiszen az SHVS egy jóval drágább, úgynevezett mild (enyhe) hibrid változat, GLX felszereltséggel fűszerezve. A kérdés itt már csak az, hogy az ár-fogyasztás-extrák háromszögét nézve megéri-e ezt a modellt választanunk, vagy maradjunk az alap(közeli) kiviteleknél?

Suzuki Baleno

A külsőségekre túl sok karaktert felesleges pazarolni, amit kikívánkozott belőlem ezzel az oldalával kapcsolatosan, azt a korábbi Baleno-tesztben már kifejtettem. Talán annyit még hozzáfűznék, hogy ezen a szinten a klasszikus halogén multireflektorok helyett már jóval mutatósabb és komolyabb fényminőséget nyújtó, nagy intenzitású projektorlámpa (HID) jár, valamint első ködfényszórókat is kapunk. Szintén tetszetős részlet a krómozott kilincs, a sötétített hátsó ablakok pedig egész jó párost alkotnak a fehér fénnyel. Formai szempontból nagyon egyszerű kis szerzetről beszélhetünk, de tény, hogy az orrába próbáltak némi egyediséget csempészni a japánok, és ez már önmagában becsülendő dolog.

Suzuki Baleno

Suzuki Baleno

Jelen tesztalanyunk belül jóval modernebb képet mutat, mint a GL, lényegében minden olyan pluszt megkapott, ami a mostani Suzukiknál lényeges újításnak tekinthető. Haladjunk balról jobbra, a szélső szellőzőrostély alatti gombsoron csücsül a vészfék-asszisztens, ami még mindig képes volt halálra ijeszteni, amikor totálisan indokolatlanul sípolta tele az utasteret, a mellette lévő start-stop kapcsoló láttán viszont megjegyezném, hogy a dízel Vitarával ellentétben itt legalább ügyesen és pontosan működött a rendszer. Továbblépve a műszerfalra, egyből feltűnik, hogy itt már nem a monokróm kijelző uralja a két körműszer közötti teret, hanem egy modernebb, színes kijelző, amit ugyan kicsit buta módon, a jobb szélső „piszkával” állíthatunk, viszont számos érdekes infót megmutat a sofőrnek. Ilyenek például a teljesen részletes fogyasztási adatok, a hibrid rendszernek köszönhetően megspórolt üzemanyag mennyisége, vagy éppen az akksipakk töltöttségi szintje.

Suzuki Baleno műszerfal

Ezen a szinten már gombnyomásra indul a Baleno, a mellette lévő középkonzolon pedig megkapjuk a Suzukiknál mostanában már megszokott, 7 colos, tolatókamerával ellátott érintőt, alatta pedig az egész tetszetős, digitális körpanellel feldobott légkondit is. Az extralistát bővíti az adaptív tempomat, az első ülésfűtések, valamint a navigáció is, mely azonban SD-kártya híján ezen tesztautóból épp hiányzott. A szivacsos üléseket eltekintve a komfort vállalható, mint ahogyan a helykínálat is, az alapból 320 literes csomagtér maximális mérete (a gyártó adatai szerint) 1085 liter.

Suzuki Baleno belső

Vitathatatlan, hogy az SHVS modell legnagyobb érdekessége a már említett enyhe hibrid hajtás, melynek a megnevezése is abszolút helytálló, hiszen az 1.2-es 90 lóerős benzines erőforrás társa egy mindössze 3 lóerős elektromotor, mely indulás és gyorsítás közben segít be, akkumulátora pedig fékenergia-visszatáplálás segítségével töltődik. Talán első olvasatra nem hangzik nagy durranásnak a Suzuki hibrid rendszere, ám a szépen lassan 4.5 literig mérsékelt átlagfogyasztás egyáltalán nem rossz eredmény, és gyanítom, hogy ennél még jobb számokat is kihozhattam volna a Balenóból. Szemléltetvén a különbséget, a korábbi, 1.2-es motorral szerelt tesztalanyunkkal 5.5-6 liter közötti átlagokat autóztam. Ugyan a Baleno távolról sem a legfürgébb kompakt a piacon, de a 12.3 másodperces százas sprint miatt kárpótol a jó manőverezhetőség, a pontos 5 sebességes manuális váltó, valamint a némileg kemény, ám strapabíró érzetet keltő futómű. Egyedül talán a kormányzást éreztem némileg élettelennek, a pontossággal nincs gond, de egyértelműen túlszervózott.

Suzuki Baleno motor

Mint azt már a teszt elején is említettem, az alap GA akár hárommillió alá is bekúszhat, de puritánsága miatt nagyon úgy tűnik, hogy mégsem ez, hanem a nagyjából kétszázezer forinttal többe kerülő 1.2 GL lesz a sláger. Itt van nekünk továbbá a SHVS GLX, melyért viszont már közel 5.2 milliót kérnek el. Nem olcsó mulatság, viszont korrekt a felszereltség, és a fogyasztás is több, mint megfelelő. Azonban talán ez az ár már túlmegy a siker zálogát jelentő határon, ekkora összegért már máshol is keresgélnek a vásárlók, ennek ellenére még véletlenül sem mondanám rossz választásnak a Baleno ezen kivitelét. Az előbbi felsorolás nem teljes – nem is lehet -, ugyanis az 1 literes Boosterjettel szerelt háromhengerest még nem próbáltuk, de a következő alkalommal sort kerítünk a tesztelésére!

A tesztlehetőségért köszönet a Suzuki Bartának!

Bense Róbert

ba2

Címkék

Kapcsolódó tartalmak