Ssangyong XLV teszt – névtelen hős

A Ssangyong még mindig olyan kicsit, mint az autóipar kedves nagyija. Mindenki tudja, hogy remek receptjei vannak és ritkán sózza el a főztjét, de a nevéből mégis nagyjából csak annyi ismerős, hogy „Bözsi mama”. Persze a jó dolgok nem feltétlenül járnak kéz a kézben a világhírnévvel – ezt meg mi tudjuk – de ezzel nincs is baj, hiszen a dél-koreai márka így megmaradt abban a jótékony félhomályban, aminek hála továbbra is őszinte és kellemes árfekvésű modellekkel tudja megörvendeztetni a nagyérdeműt.

A névválasztást mondjuk nem értem. Az megvan, hogy az „eXciting Lifestyle Vehicle”-ből jött az XLV mozaikszó, na de ez legalább annyira erőltetett, mint a nagyis hasonlatom. A Tivoli – I Lov(e) It majdnem palindrom szójáték ügyes húzás volt, ennek tükrében pedig egyértelműen jobban ült volna a Tivoli XLV megnevezés, amit amúgy eredetileg terveztek a Ssangyongnál. Hogy ezt időközben hol hagyták el, arról nincs információm, mint ahogyan arról sem, hogy merre kallódott el a 7 üléses koncepció, amit annak idején még a Genfi Autószalonon is bemutattak.

Bárhogy is alakult, az XLV végül megszületett és a Tivoli, Korando, Rexton trió közé bepasszintották negyediknek az európai modellpalettára. Hogy jól tették-e? Nem is kérdés! Hogy mennyire fogja erősíteni a márkanév ismertségét az öreg kontinensen? Ez is kiderül idővel, bár az tisztán látszik az eladási adatokból, hogy kistestvére jóval kapósabb. Mindenesetre ahhoz, hogy a Ssangyong elérje a kétezres évek közepén mutatott értékesítési számokat, szükségük van az XLV-re.

Bujkál még itt egy kérdés. Méghozzá az, hogy mutat-e valami újdonságot mondjuk a Tivolhoz képest? Nos, bizonyos szemszögekből igen, másokból viszont gyakorlatilag semmit, de ez már kifejtősebb téma. Kezdjük a külsőségekkel: ha csupán szemből látnánk az autót, kevesen mondanák azt róla, hogy „Á, igen, ez az XLV”. Az arc lényegében ugyanaz, a lökhárítón kozmetikáztak kicsit, ami azonban közelebbről megnézve kimondottan igényes munkának tűnik, lévén karbon hatású műanyaggal, egy különálló ezüstkerettel és némi krómmal igyekeztek feldobni. Szélességben 3 mm, magasságban 1,5 centi fórja van az XLV-nek, tengelytávja megegyezik a Tivoliéval.

A C-oszloptól azonban egyértelművé válik a turpisság, ugyanis az XLV mintegy 23,5 centivel hosszabb a Tivolinál, igazi előnye pedig ebből fakad. Oldalról nagyon rendben van a nyújtott változat, kreatívan vezették el a hátsó ablakrészeket egymástól, ezáltal az egyébként nem kevésbé helyes szárnyban végződő tető lebegő hatásúvá vált.

Ha van valami, aminek látványától mégis kétkedő sóhajok szakadnának fel az emberekből, az az XLV fara. A karosszéria kialakítása miatt ugyanis egy kicsit butára sikeredtek a hátsó lámpák, illetve az óriásira nőtt típusjelzés is eléggé árván fest a csomagtérajtó közepére biggyesztve. Sebaj, legalább lesz mit mutatniuk a formatervezőknek a faceliftnél, mert ezen kívül kétlem, hogy bármit is érdemes lenne módosítani ezen a Ssangyongon. Összességében ügyesen valósították meg a Tivoli-toldást.

Odabenn kísért a múlt. Három évvel ezelőtt, amikor a Tivolit első ízben hoztam el tesztre, egy érintőképernyő kivételével ugyanezzel a belsővel találkoztam. A két évvel ezelőttivel összevetve még ennyi differencia sem mutatkozik. Ugyanaz a középkonzol, a műszerfal, a multikormány fekete lakkozott felülete ugyan jobban áll az XLV-nek, mint a matt szürke, de legalább annyival sérülékenyebb is. Na jó, egy-két új gombot azért találhatunk, ott van a sávelhagyásra figyelmeztető és sávtartó asszisztensé, illetve a szervo-rásegítés módválasztója. Utóbbi inkább enyhébb terepkörülmények között lehet hasznos, ugyanis tesztalanyunk összkerékhajtással is bír, az AWD Lock gomb használatával pedig 50–50% arányban fixre zárható a nyomatékelosztás. A 20 fokos terepszög és a 16,7 centis hasmagasság természetesen nem teszi terepjáróvá az XLV-t, de nem is ez a cél vele.

A felszereltség rendben van, 7 légzsák, ülésfűtés, kétzónás klíma, automata világításkapcsoló, esőérzékelő, elektronikusan behajtható visszapillantók, első-hátsó parkolóradar  – ezek mind-mind járnak a DLX szinthez. Fölötte még ott van a DLX Plus, ott már széria a hátsó ülésfűtés és a kormányfűtés is, de a navis/kamerás érintőkijelzőért, vagy épp a kulcsnélküli indításért abban az esetben is komoly forintokat kell fizetni.

Ugyan az ülőlapok lehetnének valamivel hosszabbak, az XLV széltében-hosszában kényelmes (mondjuk a gömbölydedebb Korando hátul azért tágasabb), ám amiért igazán megéri választani, az a bődületes csomagtartója. Alapból 720 literes és 1440-ig bővíthető, mindezt úgy, hogy a padló alatt még egy elég nagy rekesz is rejtőzik – házon belül csak a Rexton ad bőségesebb poggyászteret, jóval magasabb összegért.

Az erőforrását tekintve ismét ismerős terepre tévedhetünk, az XLV ugyanazt az e-XDi160 jelű, 1.6-os, 115 lóerős motort kapta, mint a 130 kilóval könnyebb Tivoli. A 300 Nm csúcsnyomatékú, 170 km/órás csúcssebességet biztosító dízelmotor gyengének ugyan nem mondható, de egy Korandóhoz hasonlítva azért nem a fürgeség netovábbja, ezt a 11.5 másodperces százas sprint is jelzi. Kétezres fordulattól mindenesetre egész jól meglódul, de a mai agyonszigetelt autókhoz szokott sofőröknek valószínűleg nem lenne egyszerű megszokniuk azt a kérlelhetetlen kerregést, ami terhelés közben előbuggyan a Ssangyong motorteréből. Azonban az XLV pontosan azzal a kezével vesz el, amivel később ad, 5.7 literes (összkerék mellett) városi-országúti fogyasztásával én minden szigeteletlen hangfoszlányt hajlandó vagyok elengedni a fülem mellett. Városban sem sikerült 6.3 liternél többet megetetnem vele, legfeljebb a fotózás alatt, járó motornál.

A hatsebességes manuális váltó alapvetően rendben van, a váltási fokozatokat eltalálták, ám kapcsolását tekintve erősen a „szokni kell” kategóriába sorolható, lévén az egyes és a hármas nagyon közel vannak egymáshoz. A futómű többnyire semleges, a stabilitás is jó, bár az a plusz huszonvalahány centi azért érezteti a hatását egy-két combosabb úthibánál. A Tivoli – mily meglepő – ilyen szempontból sokkal kompaktabbnak hat, mint a már C-SUV szegmensbe sorolható XLV.

A kezdeti felütéshez visszatérve: a recept ezúttal is jó volt, ennél már csak az ár jobb! Az XLV az 1.6-os benzinessel alapáron 4.6 millióért vihető haza, dízelmotorral 5.145.000 forintért, mindezek mellé 5 év garancia is jár. DLX felszereltséggel az ár 5.9-re ugrik, az összkerékért pedig 499 ezret kell leszurkolni, de még így is bőven olcsóbb a konkurens modelleknél. Ja, hogy “Bözsi mama” nevét nem ismerik olyan sokan? A főztje ettől még van olyan finom, mintha egy neves étteremben rendelnénk ugyanazt.

A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek!

Teszt | fotók: Bense Róbert

Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!