Skoda 105/120 – a csehszlovák csoda
1976-ban, az S100 utódjaként egy vadonatúj modellel rukkoltak elő a Skodánál. A Brnóban bemutatott típus mind külsőleg, mind belsőleg megújult, ám a 105-ös és a 120-as között felszereltségbeli és kinézetbeli különbségek is voltak. Később a betűk kavalkádjában S/L/LE/LS/GLS már nehezebb volt meghatározni első blikkre, hogy épp milyen modellel is van dolgunk. Az egészen 1990-ig gyártott Skodák nem voltak a gyorsaság mintapéldányai, viszont kellő odafigyeléssel eléggé megbízhatóvá lehetett varázsolni, hely pedig bőven volt benne az egész család számára.
Magyarországra 1980-ban érkeztek meg az első 105-ösök, sajnos arra esély sem volt, hogy az átlagember mondjuk egy korai, hetvenes évek végéből származó 120GLS-hez jusson, ami krómozott felületeivel szinte már-már luxushatást keltett. De hát a nyolcvanas évek embere megszokta, hogy a kivételes típusokból csak kevesek részesülhettek.
Igazán szép tulajdonsága volt a 105-ösnek és a 120-asnak is, hogy kormányzásuk a szervóval rendelkező járművekéhez volt hasonló, ez a farmotornak volt köszönhető, mint ahogyan az is, hogy az elől lévő csomagtér mindössze 280 literes volt. Ezt a problémát kiküszöbölendő, a tervezésnél egy rejtett, kisméretű csomagtér is a megvalósult ötletek közé került, ez a hátsó ülések mögött kapott helyet, jó kis rejtek volt, főleg, ha értékes tárgyak is pihentek a Skodában. Az utastérben már jóval több hely volt, bár hátul utazni nem volt túl kényelmes, sőt az alapfelszereltség nem tartalmazta a hátsó ablakok nyithatóságát, ezért nyáron a víz mellett az utasok is gyakran felforrtak. Apropó, víz. A Skodák simán elmentek volna teáskannáknak is, gyakori tulajdonságuk volt a vízforraló üzemmód, amit sokan próbáltak orvosolni hűtőventilátorral.
További fejtörést okozott az autó lomhasága, előzésnél erőteljes lendületet kellett venni, hogy a Skodri meglóduljon, esőben szeretett csúszkálni az eleje, viszont télen rendkívül jó menettulajdonságokkal büszkélkedhet, ami szintén a farmotor előnyének volt betudható. Fogyasztás szempontjából is jó volt a helyzet, 100 kilométeren, óvatosan vezetve nagyjából 7 litert ivott, szóval a fenntartási költségeket – az olcsó alkatrészek mellett – ez a tulajdonsága sem húzta felfelé. Mint már említettem, volt azért különbség a modellek között, a 105S négysebességes váltójával, 1047 köbcentijével és 44 lóerejével szemben a 120GLS már 1174 cm3-rel, 54 lóval és 1984-től ötsebességes váltóval büszkélkedhetett. Ezzel szemben a 105S-t (számomra) sokkal esztétikusabb műszerfallal látták el. További szükséges és becsülendő változtatás volt, hogy a későbbi években – minden változatnál – nyolc centiméterrel szélesítették a futóművet, amitől az autó stabilabbá vált.
Mielőtt kisajátítanánk a szocialista blokk számára a Skodákat, érdemes róla megtudni, hogy Nagy-Britanniától kezdve, Ausztrálián át egészen Új-Zélandig eljutott a csehszlovák ipar remeke, de Magyarországra vélhetően azért jóval több jutott belőlük. A közel kétmillió legyártott példányból annak idején körülbelül kétszázezer szelte hazánkban az aszfaltot. Ha valaki szeretne magának egy idősödő Skodát, az jól nézzen körül, mert igazán egyben lévő példányt már nehéz találni.
Bense Róbert
