fbpx

Škoda 1000 MBL – „házi” limuzin

Emlékeztek még arra a Škoda 105-ösre, amit szintén limuzinná építettek át? Nos, mint ahogy a legújabb képeken látszik, azóta már kicsit variáltak a különc, fehér Škoda orrán, ennél viszont nagyobb érdekesség, hogy mellé került egy 1000 MB(L) is, melynek nevében az L jelölés nem túl meglepő módon az autó limuzin mivoltát jelenti.

A nem mindennapi Škoda ugyanannak a párosnak, azaz Jaroslav Valentának és Martin Jineknek az ötlete volt, mint a korábbi 105-ös. Bár az építésben már volt tapasztalatuk, de azért több ponton is változtattak a koncepción az 1000-es esetében. Míg a 105-ös két autóból épült, addig a következő limóhoz már csak egy donort használtak fel, egészen pontosan ezt a darabot.

A jelentősen megerősített karosszériájú, mintegy 7,2 méteres Škoda esetében is hűek szerettek volna maradni az eredeti megjelenéshez – már ha ezt egy ilyen szintű átalakítás után ki lehet jelenteni – így mind az orr, mind pedig a far többnyire megtartotta jellegzetességeit, sőt, az autó hasonló fényt kapott, mint ami a modell egykori színpalettáján is elérhető volt.

Míg a 105-ösbe egy Feliciából származó, 1.3 MPi motor került, addig az 1000 MBL esetében megtartották az eredeti erőforrást, egyrészt az 1.3-as utólag nem tűnt olyan jó választásnak, másrészt az engedélyeztetési folyamatot is megkönnyíti, ha nem variálnak a motorcserével. A közel két éves munkafolyamat egyébként már a végéhez közelít, a fényezés kivételével pedig lényegében egy házi építésű látványosságról beszélhetünk.

További képeket ide kattintva találhattok a különc járművekről.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb