Duna Autó Zrt.

Seat Cordoba 1.4 MPI teszt – használós cirkáló

A Seat Cordoba hosszas és eredményes pályafutást mutatott be 1993 és 2009 között, két generáció készült belőle Spanyolországban és Argentínában. Tervezője az a Giorgetto Giugiaro olasz származású tervező, aki olyan autókat álmodott meg, mint a Volkswagen Golf legendás első szériája, de említést érdemel az 1972-es Lotus Esprit is vagy a filmkedvelők nagy kedvence, a DeLoeran DMC-12, amely a „Vissza a jövőbe” című filmben vált híressé a 80-as évek közepén. A most következő tesztünk főszereplője egy első generációs facelift-es Cordoba lesz, amely nem sportkocsi, és legkevésbé sem filmsztár, hanem egy hétköznapi használós autó, amely ebben az évben töltötte be a nagykorúságát.

A tesztautónkból ugyan nem volt korábbi generáció – az első széria szülötte -, viszont olyan tartalmas ráncfelvarrás érkezett hozzá 1999 és 2002 között, hogy érdemes pár dolgot megemlíteni róla. Előröl hátrafelé haladva a fontosabb módosítások közé sorolható az első lökhárító, ahol a lámpatesteket, hűtőmaszkot, motorháztetőt és a fekete műanyag díszcsíkot gondolták újra a tervezők, a külső visszapillantó tükröket pedig lekerekítették. A ráncfelvarrás inkább az autó hátsó részénél szembetűnőbb. A korábban a rendszámtábla alá elhelyezett csomagtartó nyitót teljesen megszüntették, és helyette a Seat emblémát megnagyobbították és ennek köszönhetően már azzal lehet kinyitni a csomagtartót (csakúgy, mint számos későbbi márkatársánál is). Fontos még a hátsó lámpák formavilága is, a frissítés előtti változatoknál még szinte az egész csomagtartó nagy részét a féklámpa egészítette ki, ennél már nem követték tovább ezt a vonalat, viszont a lekerített lámpatest megmaradt.

A dizájn a mai napig tartja magát, viszont tesztalanyunknak már vannak harctéri sebesülései: ilyen például a hűtőmaszkról hiányzó Seat embléma, a lökhárító rácsának repedése, vagy éppen a hátsó lökösön található horzsolás. Előbbi kettő egyébként viszonylag érzékeny pontja a külsőnek. Rozsda egyelőre csak a jobb hátsó kerékívnél jelentkezett, a küszöbök épek. Oldalról nézve az autót, egy picit aránytalannak tűnhet a magas farrész miatt, ami megmaradt a következő generációnál is, de pont ez adja a praktikus kialakítás alapját.

Jöjjenek a számadatok: a csomagtartó űrtartalma 455 literes, ha ez nem lenne elég, akkor a hátsó ülések lehajtásával egészen 762 literesre bővíthető. Tengelytávja 2.44 méter a hossza majdnem 4.2 méter, lépcsőshátú autóhoz képest nem beszélünk egy nagy termetről.

Viszont ez a belsejéről nem mondható el. Elegendő fej és lábtér jut a sofőrnek és az utasoknak is, az ülőlapok hossza megfelelő. Az elhasználódás jelei azonban kezdenek megmutatkozni az utastérben is, a váltószoknya már elkezdett kirepedezni, a belső kilincsek alatti részeknél is kopnak a műanyagok, amely a kormányról is elmondható, igaz ott még nem olyan feltűnő mértékben. A pedálok elhelyezkedés és a köztük lévő távolság miatt a nagy lábú sofőrök is kedvelni fogják ezt a modellt.

A Seat Cordobát összesen 19 féle benzin (a leggyengébb 999 köbcentis 50 lóerős, a legerősebb pedig az 1781 köbcentis turbós 224 lóerős motor, amely később a Seat Leonba is került) és 8 féle dízelmotorral (a leggyengébb erőforrás a 1896 köbcentis szívó dízel a maga 64 lóerejével, a legerősebb társa a szintén 1896 köbcentis TDI 110 lóerős változattal) szerelték 1992 és 2002 között.

Tesztautónk erőforrása 1390 köbcentis, 4 hengeres, 8 szelepes, 60 lóerős szívó benzinmotor, amelynek a maximális forgatónyomatéka 116 Nm – elég szűkös tartományban, 2800 és 3200 fordulat között adja le. Gyorsulása egy tized híján 16 másodperc, végsebessége 157 km/óra. Ehhez a motorhoz egy 5 gangos manuális sebességváltó kapcsolódik, útja közepes hosszúságúnak mondható, váltási érzete kimondottan pontos. A motor alapjáraton nagyon csendes, 2000-es fordulatnál jön meg a hangja, 2500 és 3000 között újból szépen kisimul.

A Cordoba fogyasztása a gyári adatokhoz (8.9/7.4) képest kedvezőbb. Városi fogyasztása az autó tulajdonosa elmondása szerint 6,5 liter környékén alakul, vegyesként tartható a 6 literes átlag is óvatosabb lábbal. Az autó 1018kg-ot nyom, a kis köbcentis motor meglepően jól és nem erőlködve mozgatja a kasztnit, elfogadható fogyasztás mellett. Futóműve ellátja a feladatát, viszont a bal első keréknél kopogó hangot lehetett felfedezni menetközben, ami stabilizátor rúd problémára utalhat. A hidraulikus szervokormánynak köszönhetően könnyen az úton lehet tartani, nem túlzott a rásegítés. Manőverezhetősége a magasra tolt hátsó miatt kissé nehézkesnek érződhet, egy utólagos radarnak akár létjogosultsága is lehet a Cordoba esetében.

Felszereltségből ennél a modellnél sem spóroltak a gyárban, összesen 17 (!) féléből lehetett választani. Tesztalanyunk a Stella ABS szintet képviseli, amiben értelemszerűen az ABS, a már említett szervo, a vezető- és utas oldali légzsák és a digitális klíma is az extralista részét képezi. Utóbbi esetében egy monokróm kijelzőn állíthatjuk be az értékeket, valamint a fűtési/hűtési módot, illetve a rádió beállításai is itt jelennek meg. A kétezres évek elején ez a modern megoldások közé tartozott, sőt, a mai napig is találkozhatunk hasonló panelekkel.

A szóban forgó Cordoba jelenleg a második tulajdonosánál van, az autó 248.898 kilométert tett meg, a kopó alkatrészeken kívül nemrégiben (248.700km-nél) komplett kipufogó volt cserélve. Fenntarthatósága közepesnek mondható, sok alkatrészt lehet hozzá találni elfogadható árak mellett. Megítélése általánosságban pozitív, kedvező árú alternatíva lehet a mindennapokra, hétköznapi használósnak ideális, ráadásul nem egy túlbonyolított szerkezet.

A mai használtautó piacon elég széles skálán mozog a Cordoba, rengeteg eladó darabot találhatunk. 300-400 ezer forint környékén kezdődnek a sok kilométeres autók, a felső határ pedig 1,2-1,3 millió forintra saccolható motortól/felszereltségtől/évjárattól függően – igaz ezek többsége már a második generációba sorolható. Az első széria ugyanakkor jóval nagyobb siker volt, ráadásul a hazai Seat állománynak még mindig jelentős részét képezik.

Teszt: Lajos Zsolt
Képek: Kathi Imre, Lajos Zsolt


Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!

motortisztítás
Cimkék
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Javasolt cikkek

Back to top button
Close