Autó Triplex Kft.

Rajtol a Dakar Rali

2018. január 6-án elrajtol a negyvenedik Dakar Rali, amelynek a dél-amerikai kontinens idén immáron tizedik alkalommal ad otthont. A mezőny a tizenöt napon át tartó, tizennégy etapból álló megmérettetésen Peru fővárosából, Limából indul útnak, hogy aztán Bolívia és Argentína tájain keresztül vezetve, január 20-án az argentin Córdoba városában érkezzen célba.

Az indulókra sivatagi hőség, sziklás szakadékok és csapadékos időjárás vár, az útvonal pedig több mint háromezer méteres tengerszint feletti magasságokba is felvezet. A pilótáknak és navigátoraiknak +40°C fokos hőmérsékletre és fagypont körüli időjárásra is fel kell készülniük.

Dakar Rali

A rajtvonalhoz guruló hét MINI csapat elsődleges célja, hogy 2012, 2013, 2014 és 2015 után idén megszerezze a brit prémiumgyártó ötödik abszolút Dakar-győzelmét. A természet erejével, az idővel és az ellenfelekkel a vadonatúj fejlesztésű, hátsókerék-meghajtású MINI John Cooper Works Buggy három példánya és az összkerékhajtású MINI John Cooper Works Rally továbbfejlesztett változatának négy képviselője száll szembe.

A MINI elsőszámú motorsport-partnerének számító X-raid istálló átfogó háttértámogatásával és idén először két különböző hajtáslánccal vág neki a legkeményebb tereprali mintegy 9 000 kilométeres versenytávolságának.

Dakar Rali

A Limából rajtoló első etap csupán egy rövid felkészítés a soron következő tizenhárom megmérettetés előtt, hiszen a 31 kilométeres szakasz egyelőre csak ízelítőt kínál az ezt követő négy napon át tartó forróságból. A 40. Dakar-ralin Magyarországot a Szalay-Bunkoczi páros, illetve Dési János és Horváth Lajos képviseli, utóbbi két versenyző a kétkerekűek között indul.

Címkék

Kapcsolódó tartalmak