fbpx

Pavilon az új modelleknek az AMTS-en

Hazánk legnagyobb szezonkezdő benzingőzös rendezvényén, az AMTS-en évek óta megszokott az autós importőrök, márkaképviseletek megjelenése. 2017-ben ezen a téren az Automobil és Tuning Show hatalmasat lép előre: az újautós tematika számára külön pavilon nyílik, ahol egyben nézheti meg minden látogató a piacon jelenleg elérhető kínálatot!

Idén minden eddiginél nagyobb számban mutatkoznak meg autós importőrök az AMTS területén, a Hungexpo legújabb és legmodernebb, „G” jelű csarnokában. A széria autók kiállításának szentelt részlegben a gyártók legújabb modelljei ismerhetők meg testközelből, várhatóan több, mint 20 márka kínálatából!

A márkastandok mellett három új tematikus „zónát” is tartogat az AMTS újautós részlege.

AMTS

EV-GreenTech – Elektromos Autó Kiállítás

Az AMTS először vonultatja fel külön reprezentatív szakkiállításon a piacon elérhető új elektromos és plug-in hibrid modelleket, amelyek forradalmi változást hoznak a mobilitásban. A show azt kívánja bemutatni a látogatóknak, hogy ezek a járművek a világ autóipari innovációjának csúcstermékei, és a bennük alkalmazott megoldások együttesen szolgálják mind a gyártók, mind az autósok legfontosabb céljait a 21. században.


SUV Zóna – hobbiterepjárók egy helyen!

A 2016-os újautó eladások listáján a városi terepjárók (SUV) igencsak előkelő helyet foglalnak el. Egyre meghatározóbb piaci részesedéssel lassan a legkelendőbb, alsó-kategóriás járművek babérjaira törnek. Az AMTS új tematikájában éppen ezért a méltán népszerű sport- és szabaidőautó kategóriát veszi alaposan górcső alá, szakkiállításában pedig egyben felvonultatja a kapcsolódó járműparkot.


Kabrió Kiállítás – a „nagy kaland” az AMTS-en kezdődik el

A kabrió gépjárművek egy speciális kategória az autóiparon belül, egy különleges életérzést árasztó szegmens, ami sokkal több embert hoz lázba vagy visz el képzeletben egy „nagy kalandra” mint azt gondolnánk. Ez a gondolat inspirálta kiállítás a tavaly nagy sikerrel debütált kiállítás elindítását, mely idén is igen szép palettával várja az érdeklődőket.

AMTS
Az újautók jegyében is – Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás

Új modellekkel az immáron ötödik éve, ezúttal a Hungexpo “G” pavilonjában rekord méretű területen megszervezésre kerülő kortörténeti tárlaton is találkozhatnak a látogatók. Knezsik István (Autós Nagykoalíció) védnöksége alatt, a hazai járműipar minden korszakát és mérföldkövét felidéző tárlat egy soha nem látott installáción keresztül teszi kézzel foghatóvá azokat az innovatív eszközöket és járműveket, melyeket a magyarság adott a világ mobilitásának.

A magyar járműipar csúcsteljesítményeit felvonultató kiállítás kiemelten szól a fiatalabb korosztály számára is.  Az esemény egyik fő szempontja vonzóvá tenni számukra a járműipari szakmákat, ennek érdekében pedig számos edukációs célú program is szerepel a tárlatban. A rendezvény keretei között kiállító gyárak nem csak az iskolásokat, de minden érdeklődőt várnak, akik karrierre vágynak ebben a szegmensben, vagy csak munkát keresnek az autóiparban.

A kiállítás központi eseménye március 24-én, 13 órakor kezdődik, ahol egy 90 perces élő show-ban állnak a nagyérdemű elé a kiállított járművek tervezői és képviselői. A neves feltalálók, mérnökök és formatervezők – úgy, mint a járműipar Oscar-díjasainak is nevezhető dr. Anisits Ferenc, dr. Hanula Barna és prof. Stefan Lengyel – pedig személyes bizonyságukkal igazolják, hogy a kiállítás mottója – miszerint „ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére” – nem csak egy frázis.

A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén öt pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, a színes felhozatalban bármely korosztály megtalálja számítását. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

AMTS elekromos autó

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autó- és tuning kiállítása
  • GYMKHANA Országos Bajnokság – A látványos autósport exkluzív versenye
  • Rusty Rodders Hot Rod Show – Magyar Hot Rod Autóépítő Bajnokság és show
  • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • Classic Automobil Show – restaurált / átépített klasszikus autók
  • Autómárkák, importőrök kiállítása – szalonautók, importőrök és koncepciók
  • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Kabrió Kiállítás – exkluzív tárlat és vásár a legújabb „tetőtlen” modellekből
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak!

 

Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
március 24-25: 9:00-19:00 óráig március 26: 9:00-18:00 óráig.

AMTS hivatalos megnyitó, sajtótájékoztató és élő show:
március 24 (péntek), G-Pavilon, 13:00 órától

További információk:
www.amts.hu

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb