Autó Triplex Kft.

Opel Insignia teszt – kezes bárka

Noé valószínűleg elismerően csettintene, ha meglátná az Insigniát, én viszont a tesztidőszak kezdetén nehezen barátkoztam meg az elegáns óriás 4.83 méteres hosszával. Ezzel az autóval nem feltétlenül lehet „na, akkor most ide gyorsan beállok” felkiáltással leparkolni, és ezzel most nem a vezetői kvalitásra célzok, hanem a „más” autók esetében tágas, az Insigniának azonban szűk helyekre. Tény, hogy könnyebb átugrani, mint megkerülni, azonban jó hír, hogy a tolatókamera hiánya ellenére (!) is viszonylag könnyen hozzá lehet szokni a manőverezéséhez. Nyilván megfontoltan kell vele közlekedni, úgy, ahogyan azt egy ekkora járműnél illik, az viszont kétségtelen, hogy az Opel limuzinja egy jelenség, méghozzá a szebbik fajtából. Hiába számít a mai, gyorsan frissülő piachoz képest viszonylag koros konstrukciónak, attól még kifejezetten mutatós, és bár fél szemmel már a második generáció felé kacsintgatunk, azért a hamarosan leköszönő széria is tartogatott számomra érdekességeket.

Például azt, hogy a kívülről robusztusnak ható Insignia belülről már közel sem tűnik annyira hatalmasnak, ami rám pozitívan hatott, kicsit tartottam attól, hogy agyon fog nyomni a hatalmas beltér. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet benne kényelmesen elférni, hiszen természetesen szellős a lábtér, de ügyesen oldották meg a vezetőt körülölelő műszeregységeket. Az anyaghasználat remek, puha és minőségi minden, amihez csak hozzáérünk, azonban a középkonzol alatt végigfutó dekorbetét nagyon nem illik a képbe, továbbá a könyöklő is eléggé macerás megoldást kapott, utazás közben lehetetlen épkézláb módon felnyitni. Az ülések viszont hihetetlenül kényelmesek, kitűnő a tartásuk, a kormánnyal remek összhangot alkotnak.

A műszerfal és a rajta található, 4.2 colos vezetőtájékoztató kijelző áttekinthető és egyszerű, a középkonzol gomberdeje is a múlté, helyette a helyzethez mérten letisztult kialakítást kapunk, a központi kijelző IntelliLink rendszere felhasználóbarát, navigációt is tartalmaz, a BOSE hangrendszer pedig szokásához híven tökéletesen szól. Az eggyel lejjebb lévő klímapanel már kevésbé szerethető, az érintőgombos megoldás macerás, nem mindig lehet betalálni elsőre, az ülésfűtés szintén ezen az elven hozható működésbe. A helykínálathoz visszatérve a lábtér akár egy bálterem, a karosszéria, pontosabban a tető kialakításából fakadó hátrányt viszont érezni, a fejtér szerényebb. Kárpótol azonban a királyi méretű csomagtartó, melynek csak az alapmérete 520 liter, bővítésével pedig közel 1.5 köbméteres teret kapunk.


A volán mögött egy masszív, ám végtelenül kulturált, szinte zéró menetzajjal rendelkező autó képe rajzolódik ki, a motortérben egy kétliteres CDTI erőforrás lakozik, a 170 lóerős, 400 Nm maximális nyomatékú dízelmotor magabiztosan mozgatja az 1.6 tonnás testet, a 6 fokozatú automata váltó is szépen teszi a dolgát. Tökéletes az együttműködés, ám az Insigniáról lerí, hogy hosszabb utazásokra találták ki, városban szenvedősebbre veszi a figurát, az autópályán viszont kérlelhetetlenül döngöl, erőből, pillanatok alatt lehet vele előzni, a hivatalos végsebessége 210 km/óra. Futóműve minőségi, kisimítja az utat, továbbá a magas stabilitás is jellemzi az Opel zászlóshajóját, persze erre azért könnyen rávághatjuk, hogy az lenne meglepő, ha nem így volna. Étvágya a kategóriához mérten egész barátságos, a kombinált átlag 7.8 literre jött ki, ez az adat prospektusban a városi fogyasztás mellett olvasható, ilyesmiken már nem lepődünk meg, de azért azt hozzátenném, hogy országúton akár valamivel 6 liter alá is becsúszhatunk.

Az Opel Insignia ideális társ lehet azoknak, akik sokat autóznak és magas kényelmi szintet igényelnek, viszont nincs szükségük űrjárműre a mindennapokban. A konfigurátor számításai alapján ezért azonban 10 millió forint környéki összeget kell letenni, a pontos ár a különböző akciók miatt ennél azért bőven kevesebb is lehet.

A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek!

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak