Autó Triplex Kft.

Opel Astra Sports Tourer teszt – ez kevés

Egy mindössze 4 éves J Astrát teszteltünk, azon belül is a Sports Tourer kiadást, melynek vannak jó tulajdonságai, de sajnos erre a típusra már nem lehet ellőni a „sose kop el”-féle dicséreteket, mert bizony voltak vele problémák is.

IMG_1387

Pedig javarészt autópályán használták, és a tulajdonos törődik is vele, azonban ez az Astra nem túl hálás jószág. De ne rohanjunk ennyire előre, első blikkre ez egy szép állapotban lévő, fiatal, alig használt járgánynak tűnik, amit vélhetően egy kereskedésben kivixolva, nyolcvanezerre visszatekerve hibátlanként árulnának hárommillió környékén. Kívül valóban makulátlan az Opel, sőt, ez a formaterv nagyon kívánatos és időtálló. A beltér szintén kitűnő állapotban van, ahhoz képest, hogy 179 ezer kilométert van már az autóban, nincsenek kikopva a kezelőszervek, kárpitok. Kifejezetten jó a felszereltsége, fűthető ülések, tempomat, esőszenzor, ABS/ESP is megtalálható az extrák között. Elől jó oldaltartású, kényelmes ülések jellemzik, hátul is kellemes az utazás, az 500 literes alap csomagtér 1550 literig bővíthető, kis túlzással nappali méretű a csomagtartó.

IMG_1392

A gondok nem is itt voltak. A kétezres dízelmotor nyomatékszegénynek érződik, a turbó pedig 150.000 kilométer után bemondta az unalmast, és újabb negyvenezret követően sem tökéletes a helyzet. Az erőforrás és a váltó összhangja is hagy kívánnivalót maga után, dízelhez képest hosszúak a sebességfokozatok (hatfokozatú manuális váltó van benne), nagyobb tempónál ugyan jó az autó dinamikája, de városi mászkálósnak nem túl ideális. A fogyasztás viszont rendben van, 7.5 litert eszik városban, vegyesen 6.5 körül. A viszonylag nagy Astra kombi jól manőverezhető, úttartásával sincsenek problémák, bár a futóműve kissé már kopottas, az eleje kissé kopog, lengéscsillapítók is elfáradtak, az elsők cserére szorulnak, hiába az erősített gyári.

IMG_1390

A tulaj elárulta, hogy előző négykerekűje egy Honda Accord volt, sokkal keményebb szervóval, az Astrának azonban eléggé puha a kormányzása, ezt szoknia kell annak, aki ilyen autót szeretne. Bár ennyi pénzért ma már mást venne, állítása szerint a turbó és a – leginkább hazai utaknak köszönhető – futóműproblémák ellenére is vannak szerethető részei a Sports Tourernek, ezt mi is tapasztaltuk, éppen ezért nem is szándékunk lehúzni a típust.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Ez is érdekelhet

Close