fbpx

Off-Road Show az idei AMTS-en

Az AMTS a terepautózás szerelmesinek is kedvez 2018-ban!


Sokan nem tudják, de Magyarország terepautózás tekintetében is nagyhatalom. Számos színvonalas rendezvény, élménytúra, sőt komoly verseny zajlik le már évek óta úgy, hogy a nagyközönség gyakorlatilag nem is értesül róla. Járművek terén sincs okunk panaszra: magyarok által épített túraautóktól akár a százmilliós egyedi versenygépekig minden megtalálható itthon, a kapcsolódó háttériparral együtt. Hazánk legnagyobb autóshow-ja, az Automobil és Tuning Show idén ezt a „rejtett” világot is feltárja a látogatók előtt: A szezonnyitó tíz, önmagában is teljes értékű rendezvényként működő tematikája mellé, vadonatúj programként érkezik az Off-Road Show és Kiállítás!

Hazánkban első alkalommal rendezik meg hivatalosan a magyarok által átalakított és épített terepjáró autók széleskörű kiállítását, illetve épített pályán történő bemutatását, ahol közel 50 járműkülönlegességet tekinthetnek meg, illetve próbálhatnak ki utasként a látogatók.

A program minden kategóriát felvonultat az itthon elérhető off-road járművekből. A legegyszerűbb, hétvégi túrákra használt utcai verziótól a komolyabb, sziklás terepre szánt gépeken át a legextrémebb, rendszám nélküli összeépített versenyvasakig minden megtalálható lesz odakint, külön részleget kapnak továbbá a ritka, veterán járművek is.

Mindez azonban véletlenül sem egy statikus autómustra lesz, a sátrak alá beállított járművekkel. A szervezők célja egy valódi családi élményhétvége prezentálása a nagyérdeműnek, ahol nem csupán találkozni és beszélgetni lehet a hétvégi terepjárósoktól kezdve egészen az offroad bajnokokig, hanem átérezni is a terepjárózás igazi hangulatát. Kevesen tudják, hogy az off-road nem feltétlenül a versenyzésről szól, hanem remek szabadidős elfoglaltság is, mely minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást nyújt. Az itthon elérhető túrákról, valamint, hogy miként érdemes belevágni az off-roadozásba, minden infót megtudhatnak az érdeklődők a boxutcában felsorakozó kiállítóktól.

Természetesen számos program is várja majd a látogatókat ezen a részlegen, ennek főszereplője pedig egy több 10 éves tapasztalattal rendelkező, profi versenyzők instrukciói által épített demó offroad-pálya lesz, melyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögnek majd az ország minden tájáról érkezett terepjárművek. Azonban nem csak nézni lehet őket: a legbátrabbak akár be is ülhetnek a sofőrök mellé, az off-road taxizás keretei között.

Ez pedig még nem minden: pénteken kettő, szombaton és vasárnap pedig 3-3 alkalommal kerül sor az AMTS off-road show-ra, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek bemutatóznak majd. Érdemes lesz odafigyelni rájuk!

“A legfőbb célunk a minél teljesebb bemutatása ennek az élménygazdag időtöltésnek ” – árulta el Grácser Krisztián és Haraszti Andor, az AMTS off-road tematikájának két főszervezője. “A legtöbben nem is tudják, milyen remek terepjárós rendezvények és versenyek vannak itthon és mekkora élményeket nyújthat mindez a komplett családnak, akár egy wellness-hétvége árának töredékéért. Pedig Magyarország e téren is nagyhatalom, a legkisebb kategóriás túraautóktól akár a százmilliós versenygépekig minden megtalálható itthon, a megfelelő szervíz- és alkatrészbázisokkal együtt.

Az off-road életérzésbe nagyon könnyű beleszeretni, ráadásul autós őrületek között az egyik legolcsóbb hobbi: pár százezer forintból, minimális kasztniemeléssel, valamint terepgumikkal már el lehet indulni, nem kell feltétlenül csilliárdokat költeni a járművünkre a felejthetetlen élményekért – tette hozzá Andor, aki jómaga már 5 éve hobbi szinten űzi a terepjárózást, saját autójával pedig a 2016-os Budapest-Bamako rallyn is részt vett.

 Az AMTS az egyik legjobb színtér a sportág bemutatására is. Itt pályától, rendezvényektől és üzleti érdekektől függetlenül ismerhetik meg az érdeklődők testközelből ezeket a sokszor hihetetlen járműveket és szinte versenykörülmények között tapasztalhatják meg, mire is képesek. Ugyanakkor mindent megtudhatnak a mindig szervezett és kulturált keretek között zajló hivatalos off-road eseményekről, megismerhetik a hazai közösséget és versenyzőket egyaránt – mondta el Krisztián, aki 10 év tapasztalattal a háta mögött több autót is épített és számos versenyt megjárt már.

Egy biztos: az AMTS történetének fordulópontjaként ezúttal vérbeli off-road autók dübörögnek majd a Hungexpo “A” pavilonja melletti depóban, valamint a vele határos földes-füves területen, és egy kicsit átrendezik a jelenlegi terepet. Bárki megnézheti és akár ki is próbálhatja őket személyesen, március 23-25. között a Hungexpón!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető: A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén legalább öt pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

  • hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
  • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Classic Automobil Show – restaurált klasszikus autók, veteránok
  • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
  • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
  • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
  • SUV és Pickup Zóna – szabadidőautó kiállítás, az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
március 23-24: 9:00-19:00 óráig március 25: 9:00-18:00 óráig.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb