fbpx

Nissan Titan Warrior – a Terminátor pick-upja

Az a nagyszerű a Detroiti Autószalonban, hogy olyan járművekkel is találkozhatunk, melyek nem európai mércével készültek. A Titan Warrior is ilyen, a hatalmas luxusromboló ugyan csak tanulmány formájában létezik, viszont a tengerentúli igényeket figyelembe véve egyáltalán nem lenne meglepő, ha sorozatgyártásba kerülne.

titan2

A Nissan Titan XD alapjaira épített, ám annál jóval vészjóslóbb Warrior januárban mutatkozott be, és egyből a figyelem középpontjába került. Már az alapkiadás is tekintélyt parancsoló, azonban az átalakított változata még agresszívebbre sikerült. Az XD-nél 7 centivel magasabb és 15 centivel szélesebb lett, utóbbi azért is volt fontos, hogy elférjenek a 37 col átmérőjű terepabroncsok. A futómű szintén külön ehhez a koncepcióhoz készült. Visszakanyarodva a külsőségekhez, a tervezők a hűtőrácsot is átszabták, illetve kapott két szénszálas légterelőt is a pick-up. Az első és a hátsó LED-es fényszórók szintén igen szigorúak lettek, de még a tetőre is került két világítótest, még sötétben is elég feltűnő jelenség lehet a Titan Warrior.

A metálfény rátesz még egy lapáttal a megjelenésre, a „Thunder” fantázianevű fényezés tökéletesen illik a harcos Nissanhoz. A motorháztetőn található légbeömlők sem csak dísznek vannak, ezek felelnek ugyanis az ötliteres, V8-as erőforrás hűtéséért. A Cummins turbódízel blokk 310 lóerős, és 752 Nm nyomaték leadására képes, egyébként a széria Titan is ugyanezzel a motorral rendelkezik, de a hatfokozatú automata is a sorozatmodellből érkezett.

titan3

A Warrior belülről sem hazudtolja meg önmagát, a narancs-fekete színkombinációval nem lehet nagyot tévedni, törekedtek az elegáns megjelenésre, bőr, valamint karbonszálas mintázat és némi króm egyvelege alkotja az utastér és a műszerfal borításait. A középkonzol első ránézésre kicsit sok, viszont tárolókból nem lesz hiány, a hatalmas könyöklő alatt/előtt hűthető és fűthető tartók vannak.

A most még tanulmány státuszban ijesztgető Warrior vélhetően gyorsan megtalálná a célközönségét az amerikai piacon, mindenesetre a Nissan nagyot vállalna, ha az óriási pick-upot gyártásba küldené.

Érdemes megnézni a Titan Warriorról készült videót is, így talán jobban érezni az arányokat:

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb