fbpx

Mercedes-Benz Vision Van – futurisztikus kisteherautó

Időnként különleges jövőautókkal igyekeznek megmutatni a gyártók, hogy van elképzelésük a következő évtizedekre is, ám viszonylag ritka, hogy ezeket épp az áruszállítással kapcsolják össze.

Persze a Mercedestől ez annyira talán nem nagy újdonság, eljátszottak ők már egy olyan kamion gondolatával is, ami a mai világban még nehezen elképzelhető. A Vision Van sem az a tipikus kisteherszállító, hiszen olyan tudással ruháznák fel, amiről ma még egyetlen hasonló típus sem álmodhat.

mbv2

A Vision Van vezetőkabinja inkább egy irodára hasonlítana, hiszen nem csupán pedálok, hanem kormány sem kapna helyet benne. Az önvezető Mercedes nem meglepő módon elektromos meghajtással rendelkezne és akár 270 kilométeres hatótávra is képes lenne. A csomagok rendszerezését és előkészítését automatizálnák, ráadásul repülő segédjei is lennének a szállítójárműnek, a tetején dokkoló drónok a kisebb küldeményeket jóval rövidebb idő alatt kézbesíthetnék.

Érdekes elképzelések ezek, nagy kérdés azonban, hogy hány évet/évtizedet kell várni a megvalósulásukra. Az viszont biztos, hogy a németek nem viccelnek, a projekt komolyságát jól mutatja, hogy a Mercedes-Benz a következő néhány évben mintegy félmilliárd eurót szán a kishaszongépjárműveik modernizálására.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb